Összeálltak a pedagógus-szakszervezetek a korai nyitás ellen

A vírus elleni fertőtlenítést végez a 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj katonája a fővárosi Patrona Hungariae iskolában, 2021. március 17-én.

A pedagógusok szakszervezetei közösen kérik, hogy ne küldjék vissza az iskolába a dolgozókat április 19-én, jellemzően egy oltás után.

Összefogtak a pedagógusok szakszervezetei, hogy közösen akadályozzák meg a kormány azon tervét, hogy április 19-én újranyissák az iskolákat.

A fő érvük az , hogy így az első oltásukat követően követően nem sokkal már úja komoly veszélynek tenné ki őket a kormány az április 19-ére bejelentette iskolanyitással.

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), a Keresztény Pedagógusok Szakszervezete (KPSZ), a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete (MZTSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) csatlakozott a kiálláshoz.

A kormány is ezt mondta eddig

"Müller Cecília országos tisztifőorvos rendszeresen felhívja a figyelmet arra, hogy senki ne érezze magát azonnal védettnek, miután megkapta az oltást, hiszen időre, akár két-három hétre is szükség van, amíg az immunrendszer megfelelően reagál és kitermeli az ellenanyagokat. A hivatalos Koronavírus-vakcina kisokos még ennél is szigorúbban határozza meg a védettség határidejét: az oltottak védelme csak a vakcina második adagját követően alakul ki, várhatóan 1-2 héten belül"

- érvelnek a szakszervezetek. Ezért arra kérik a kormányt, hogy a jelenléti oktatást újrakezdésénél tartsák be az egyes oltások alkalmazási előiratainak megfelelő immunizációs időt.

Ha április elején lekezdik beoltani a pedagógusokat, akkor nehezen kaphatnák meg a második oltását április 19. előtt. Azután pedig még két hétre lenne szükség az adott vakcina által biztosított teljes védettséghez.

"Nem ezen a 3 héten múlik, hogy a magyar gyermekek milyen eredményesen oldják meg a kompetenciamérés vagy a PISA-teszt feladatait. Viszont sok tanár és oktatásban dolgozó, valamint családtagjaik élete és biztonsága múlik e pár héten"

- állítják. Emellett azzal is érvelnek, hogy az ország érdeke is az, hogy az iskolák ne váljanak újra a fertőzések gócaivá.

A hazai pedagógusok átlagéletkora egyébként magas, 54 évet jelentett legutóbb a PDSZ.

Ehhez kapcsolódóan: Sok sebből vérzik a tanárok tesztelése a szakszervezet szerint

A PDSZ emellett egy nagy mintás felmérését is csatolta, amire csaknem ötezer iskolai dolgozó válaszolt. Eszerint a a válaszolók döntő része nincs beoltva és nem is esett át még a betegségen.

Viszont erősen tartanak betegségtől és közel felük inkább megtagadná a munkát, mint hogy az oltás jelentette védettség nélkül visszarendeljék őket az osztálytermekbe.