„Tartok attól, hogy baleset történhet” – Interjú az épülő kínai akkumulátorgyár melletti Mikepércs fideszes polgármesterével

Tímár Zoltán polgármester a 2023. március 31-i mikepércsi lakossági fórumon

A hajdú-bihari község szomszédságában épülő üzem veszélyeztetheti a vizet, a levegőt és a termőföldet – véli Tímár Zoltán polgármester, aki arra készül, hogy 2024-ben ismét a Fidesz színeiben indul az önkormányzati választáson Mikepércsen. A debreciner.hu arról is kérdezte a polgármestert, hogy fideszes polgármesterként mit szólt ahhoz, hogy korábban kormányzati és kormányközeli közéleti szereplők igyekeztek hitelteleníteni az akkumulátorgyárak ellen tiltakozó civileket.

Mikepércsen külföldi munkások költöztek egy helyi ingatlanba, ezért a településvezető kezdeményezésére a jegyző eljárást indított, amelybe bevonják majd a katasztrófavédelmet és a kormányhivatal népegészségügyi osztályát is. Amióta tavaly augusztusban a kormány bejelentette, hogy a kínai CATL óriásvállalat akkumulátorgyárat épít, nemcsak Debrecenben, hanem a megyeszékhely agglomerációjában is érezhető a széles körű lakossági aggodalom a beruházással kapcsolatban.

Különösen igaz ez az alig néhány kilométerre fekvő Mikepércsre, ahol egy helyi anyákból alakult egyesület, a Mikepércsi Anyák a Környezetért (Miakö) már több demonstrációt szervezett a veszélyes üzem építése ellen. Az egyik ilyen tüntetésen, március 15-én olvasták fel Tímár Zoltánnak (Fidesz), a község polgármesterének a helyi önkormányzati lapban megjelent írását, amelyben támogatásáról biztosította a tiltakozókat.

Tímár most a Debrecinernek adott interjúban beszélt arról, pontosan mi az önkormányzat problémája a beruházással, mitől tartanak a helybéliek, mi a helyzet a vendégmunkásokkal, valamint mik a tervei a 2024-es önkormányzati választások kapcsán. Arról is kérdeztük, hogy fideszes polgármesterként mit szólt ahhoz, hogy korábban kormányzati és kormányközeli közéleti szereplők igyekeztek hitelteleníteni az akkumulátorgyárak ellen tiltakozó civileket.

Tímár Zoltán polgármester beszél a 2022. november 30-i mikepércsi közmeghallgatáson


2002 óta vezeti polgármesterként Mikepércset. Bizonyára volt egy kép önben arról, hogyan kellene kinéznie a településnek több évtizedes távlatban. Mi volt a víziója?

Már akkor, 2002-ben, amikor először nyertük meg a választásokat, egy élhető Mikepércset szerettünk volna létrehozni. Az ország második legnagyobb városa Debrecen, amelytől négy kilométerre fekszik a településünk. Egy családias, gyermekbarát, kertvárosias jellegű település, ahová öröm hazajönni. Azon dolgoztunk és dolgozunk jelenleg is, hogy minél több olyan szolgáltatást tudjunk nyújtani, amelyek vonzóvá teszik településünket elsősorban a gyermekes, fiatal családok számára. Úgy hiszem, ezen az úton jól haladunk, hiszen 2002-ben még 3100-an voltunk, most pedig több mint 5300-an lakunk itt. Az újonnan kiköltözők az elmúlt két évtizedben elsősorban a középosztálybeli, gyermekes, illetve gyermeket vállalni készülő családokból kerültek ki.

A második évtizedben a kormány családpolitikája miatt sokan tudtak különböző támogatásokat felvenni. Ennek köszönhetően még inkább megugrott a gyermekvállalási kedv. Ez jól mérhető abban, hogy az élveszületések száma régen 35-40 körül mozgott, az elmúlt két évben pedig ugyanez a szám nyolcvan volt. Ez egy nagy változás, amelyhez fejleszteni kell az infrastruktúrát is.

A mikepércsi anyák egyik tüntetése


Ha most végigmegy valaki Mikepércsen, nem az a kép fogadja, mint bő két évtizeddel ezelőtt, amikor a település központjában derékig érő gazt lehetett találni. Az utak néhány utcát leszámítva aszfaltozottak, mindenhol van csatorna, olyan 2000 megabites, szélessávú optikai hálózatot húztak ki, amilyen még Debrecen belvárosában sem elérhető. Építettünk bölcsődét, óvodát, egészségközpontot, kerékpárút köt össze minket Debrecennel, amelyen harminc perc alatt el lehet jutni a Nagytemplomhoz, 45 perc alatt a Nagyerdőhöz. Játszóteret építettünk a település központjában.

Hogyan viszonyul a kertvárosias, családbarát település képéhez az, hogy a CATL a község szomszédságába költözteti legnagyobb európai gyárát?

Nyilván sok-sok elképzelés van a tarsolyunkban, amit meg akarunk valósítani, hogy Mikepércs minél teljesebb szolgáltatást nyújtson az itt élőknek. Amikor elkezdtük a munkát 2002-ben, még se híre, se hamva nem volt a déli gazdasági övezetnek. Az elmúlt két ciklusban indultak el ott azok a fejlesztések, amelyek Debrecen iparosodását segítették. Ennek természetesen örültünk, hiszen ez munkalehetőséget jelenthet a mikepércsieknek.

Annyira közel vagyunk a debreceni déli gazdasági övezethez, hogy tíz perc alatt be lehet sétálni, kerékpárral pedig öt perc alatt ott vagyunk. A Deufolban, a Kronesben és a Continentalban is dolgoznak mikepércsiek, akiknek ez nyilván nagyon kényelmes. A déli gazdasági övezetnek más pozitív hatásai Mikepércsre nincsenek, az adóbevételek Debrecenben jelennek meg.

Ehhez kapcsolódóan: Népszavazást követeltek a debreceniek a botrányosra sikerült, éjszakába nyúló közmeghallgatáson

A sajtóból értesültem arról, hogy egy akkumulátorgyár érkezik egy gigaberuházás keretében. Természetesen magam is meglepődtem, és elgondolkodtam a lehetséges hatásain egy ilyen környezetterhelő, veszélyes gyárnak. Ahogy az itt élők, én is úgy látom, hogy veszélybe került mindaz, amit eddig felépítettünk. Nem tudjuk, hogyan fog a gyár működni, mennyire tartják be a szabályokat. Úgy fogalmaztam: ha nincs veszélyforrás mellettünk, akkor veszély sincs.

Ha az ember egy petárdagyár mellett él, előfordulhat, hogy a gyár felrobban. Ahol szántóföldek vannak, állatok legelésznek, ott ilyen nem történik. Soha nem volt semmilyen problémánk a gazdasági fejlődéssel, ez nekünk is hasznos. Az a problémánk ezzel a közlekedési átálláshoz kapcsolódó fejlesztéssel, hogy a szomszédságunkban épül, és vizet, termőföldet, levegőt veszélyeztethet. A CATL-től átlagosan három és négy kilométer közötti távolságra található Mikepércs, de az első lakóházaktól csupán másfél kilométerre. Ez egy veszélyes üzem. Bevallom, a mai napig tartok attól, hogy ha a legnagyobb odafigyeléssel, a legszigorúbb szabályok betartásával is működik, történhet baleset. Az pedig kihatással lesz mindannyiunkra.

Ehhez kapcsolódóan: Akkumulátorgyárak: Nem akar újabb botrányos közmeghallgatást a debreceni polgármester

Örülök, hogy Debrecen bevonta Mikepércset, és van lehetőségem részt venni abban a monitoringbizottságban, amelybe meghívták az egyetem oktatói gárdáját, tanszékeit. Rajtuk keresztül megjelenik az a szakmai tudás, amelyre nagy szükség van ebben a bizottságban. Tavaly novemberben Mikepércsen hívtam össze az első közmeghallgatást az ügyben. Akkor fogalmaztuk meg először, hogy monitoringrendszert kell kiépíteni a levegő, a talaj és a talajvíz, valamint a zajszennyezés folyamatos vizsgálatára.

Az elmúlt szűk egy évben a környezeti és iparbiztonsági aggályok mellett a vendégmunkások várható érkezése is komoly lakossági félelmeket váltott ki. Az elmúlt hetekben ez a téma hangosodott fel. Dézsi András, Sáránd polgármestere néhány nappal ezelőtt azt nyilatkozta nekünk, hogy Mikepércsen ebből a szempontból még rosszabb a helyzet, mint náluk. Mire gondolhatott?

Ez egy jó kérdés, őt kellene megkérdezni arról, hogy mire gondolt. A sárándi ügyben nem ismerem a részleteket, a mikepércsivel viszont képben vagyok. Ha valaki bárhol az országban szálláshelyet szeretne működtetni, a jelenlegi jogszabályi környezetben van erre lehetősége. Vannak természetesen olyanok is, akik úgy működtetnek szálláshelyeket, hogy nem felelnek meg a jogszabályi követelményeknek, például a tevékenységüket nem jelentik be. Ez a gyanú merült fel Mikepércsen egy ingatlan kapcsán, amelyet az elmúlt időszakban olyan idegen személyek leptek el, akikre felfigyelt a helyi közösség.

Az idegen személyek külföldieket jelent?

Igen. Nem tudunk róluk igazán semmit, hiszen egy önkormányzatnak nincsenek meg azok a hatósági eszközei, amelyek a kormányhivatalnál és a rendvédelmi szerveknek megvannak, így hivatalos tudomást nem szerezhettünk. Van még egy hátráltató tényező: településünkön jelenleg nincs jegyző. Pótlására már több hónapja kiírtunk pályázatot, de ennek egyelőre nincs eredménye. A kormányhivatal Komádi jegyzőjét rendelte ki helyettesítőként, aki csak korlátozottan van jelen a településen, így a megszokottnál lassabban haladnak a jogi ismereteket igénylő, főleg hatósági ügyek.

Ehhez kapcsolódóan: Több tucat vendégmunkás lakhat egy falusi Kádár-kockában, közel a debreceni akkugyárhoz

A jegyző urat utasítottam egy ingatlan kivizsgálására, amelyről biztosan tudjuk, hogy az elmúlt időszakban külföldi személyek által látogatott. Az ügyben nem nyilatkozhatom, mert elindult egy hatósági eljárás. Az eljárásba bevonják majd a katasztrófavédelmet, a kormányhivatal népegészségügyi osztályát, ha szükséges, az idegenrendészetet és a rendőrséget. Ez egyedülálló, eddig egy településről sem hallottam, ahol hatósági eljárást kezdeményeztek volna egy olyan ingatlan kapcsán, ahol valamiféle szállásadói tevékenység zajlik. Úgy tűnik, ebben is mi vagyunk az első fecskék, mint amikor közmeghallgatást tartottunk. Az eljárás eredményéről természetesen be fogok számolni, valamint megtesszük a további szükséges lépéseket.

Talaj-előkészítő munkálatokat végeznek a leendő CATL akkumulátorgyár területén a Déli Ipari Parkban, Debrecen közelében 2023. február 23-án


Az biztos, hogy Magyarországon mindenkinek be kell tartania az érvényes jogszabályokat. Ha valaki Mikepércsre jön lakni, akkor a mikepércsi írott és íratlan szabályokat is, ahogy az itt élők is betartják.

Milyen szintű együttműködés van jelenleg a térség polgármesterei, önkormányzatai között ezen a területen? Mi az, amit közös erővel tenni tudnak a településeik érdekében? Nemrégiben Papp László polgármester meghívására tárgyalt Debrecenben. Milyen konkrétumokra jutottak?

Alpolgármesterei kíséretében volt jelen a polgármester úr. Nagyon hasznos gazdasági, infrastrukturális együttműködés van a két település között, ahogy a debreceni agglomerációs tanácsban is benne vagyunk sok más településsel együtt. Fontos, hogy a felmerülő témákban kommunikálunk, tudunk egyeztetni. A környező településekkel, mint Sáránd és Mikepércs, megosztjuk a tapasztalatainkat. Mindannyiunknak teljesen új, ami jelenleg történik, még Debrecenben sem volt korábban ilyen gigaberuházás, ilyen mértékű iparosítás. Nagyon jóban vagyunk minden polgármesterrel, őszintén tudunk beszélni egymással. Bizonyos esetekben a polgármestereknek kötelességük is, hogy egyeztessenek a szomszédos településekkel, ilyen egyeztetés történt akkor, amikor Papp Lászlóval és alpolgármestereivel találkoztam.

A saját oldalunkról nézve a legfontosabb, hogy állandó meghívott lett Mikepércs a monitoringbizottságban, így van lehetőségünk arra, hogy bekapcsolódjunk az ott folyó munkába. Nincs szavazati jogunk, megfigyelői státuszban vagyunk ott, de észrevételeket tehetek az egyetemi szakemberek munkája kapcsán, el tudom mondani az aggályainkat, félelmeinket, javaslatainkat. A jelenlegi állás szerint az általunk elképzelt monitoringrendszert maximálisan lefedi az, amit Debrecen városa meg kíván valósítani, utóbbi legfeljebb jóval nagyobb volumenű.

Mikepércsen lakossági fórumot tartottak március 31-én az Akkumulátorgyártás és ami mögötte van címmel


Örülünk annak, hogy az erdősítési programba is bevon minket Debrecen. Ez a klímaváltozás ellensúlyozására is jó, de nekünk azért nagyon fontos, mert a lakóövezeteket így lehet elszeparálni az ipari területektől. Az volt a kérésem, hogy be tudjunk kapcsolódni a cserjéktől a magas lombkoronáig tartó fásítási folyamatba. Konkrétumokról még nem tudok beszámolni, de a folyamat elindult, a polgármester úr megígérte, hogy Mikepércsre külön gondolni fognak.

Megállapodtunk abban is, hogy a debreceni vízhálózat fejlesztése Mikepércsre is kiterjed majd, segíteni fogja a településünk lélekszámának esetleges növekedését. Jelenleg három mély forrású kútból kapjuk a szinte ásványvíz-minőségű rétegvizet, ennek a kapacitása ugyanakkor korlátozott. Ez a fejlesztés várhatóan meg fogja oldani a vízigényt akkor is, ha a következő évtizedekben akár tízezerre duzzad a lakosságszám. Vannak olyan települések, ahol a nyári szárazság és meleg gondot okoz a vízellátásban. Mikepércs nincs ilyen helyzetben, de ha megengednénk a további betelepülést, akkor nagyon hamar bekövetkezne. A mostani kapacitásunk 85-90 százalékánál tartunk. Ha megvalósul a polgármester úr által megígért vízhálózat, az hosszú évtizedekre megoldja ezt a kérdést.

Tehát számolnak azzal, hogy akár tízezres nagyságrendű is lehet a település lélekszáma a következő néhány évben? Az ön megítélése szerint mennyi külföldi állampolgárt bír el a település?

A mi elképzelésünk két évtizeddel ezelőtt az volt, hogy hosszú távon biztonságosan fejlődő település legyen Mikepércs. Világszerte látható az a folyamat, hogy a nagy lélekszámú centrumokból az agglomerációba költöznek az emberek. Ez történik Mikepércsen is. Nem határoztunk meg magunknak 2002-ben semmilyen számot, de látható, hogy Debrecen fejlődésével együtt ugrásszerűen fejlődik Mikepércs is. Az ipari terület létrehozása nyilvánvalóan tovább segíti, hogy a munkát vállalók családostól hozzánk költözzenek, biztonságos kertvárosias környezetet keresve. Ez eddig is jellemző volt. Vendégmunkások tömeges megjelenésével azonban eddig és ezután sem számolunk. 2005 óta érvényben lévő szabályozási tervünk nem tartalmaz lehetőséget munkásszállók tömeges létrehozására. Minden eddigi ilyen jellegű megkeresést elhárítottam. Úgy hiszem, a munkásszállóknak ott kell lenniük, ahol a termelő tevékenység zajlik.

Más a helyzet azok esetében, akik a családjukkal költöznek közel a munkahelyükhöz. Mikepércs továbbra is nyitott ezeknek a családoknak a fogadására, de természetesen csak a meglévő kapacitás erejéig. Ugyan zajlik a rendezési tervünk módosítása, de ennek továbbra is az az egyik sarokpontja, hogy nem engedjük munkásszállók kijelölését, sőt a település nagy részére változtatási tilalom van hatályban, amit az új szabályozásban is érvényesíteni fogunk. Már eddig is nagy területen tiltottuk meg az építkezéseket annak érdekében, hogy az ingatlantulajdonosok ne tudják befolyásolni a település fejlődését.

Ön tavasszal a helyi önkormányzati újságban támogatásáról biztosította az akkugyár megépülése ellen küzdő Mikepércsi Anyák a Környezetért Egyesületet. Miért tartotta fontosnak, hogy kiálljon mellettük?

Mikepércs polgármestere vagyok, nem pártpolitika és ideológiák mentén élem a hétköznapjaimat. Egy polgármester mindenkinek a polgármestere, függetlenül attól, hogy rá szavazott, vagy nem. Mindenkivel köteles szóba állni, meghallgatni, és ha ez segíti a településen élőket, akkor kötelessége együttműködni is.

Ehhez kapcsolódóan: Gyermekeikért és unokáikért küzdenek az akkumulátorgyár ellen tiltakozó mikepércsi anyák

Novemberben éppen én kezdeményeztem, hogy üljünk le, beszélgessünk az előttünk álló változásról. Ezen ott voltak és kérdéseket tettek fel azok a jó szándékú hölgyek, anyák, akik egyesületbe tömörültek. Folyamatosan támogatjuk egymást, és a jövőben is biztosítom a támogatásomról mindazon civil szervezeteket, amelyek a településért dolgoznak, így a Miakö egyesületet és az ebben dolgozó mikepércsi anyukákat is.

Fontosnak tartom a párbeszédet és azt, hogy merjünk nyíltan beszélni a minket körülvevő jelenségekről. Azt gondolom, hogy az ő szándékuk egybevág a jelenlegi önkormányzati vezetés szándékaival. Örülök, ha vannak lokálpatrióták, akik segítik a települést. Mindannyian azért dolgozunk, hogy biztonságos, élhető település maradjunk, ahol a gyermekes családok otthonra lelnek.

Mit gondolt akkor, amikor kormányzati és kormányközeli szereplők igyekeztek hitelteleníteni az akkumulátorgyár ellen tiltakozókat, mondván, hogy pártok és más szervezetek hergelték és utaztatták őket? Ezt a Mikepércsi Anyák is kikérték maguknak.

Helyettük nem tudok válaszolni arra, mit gondoltak akkor, amikor ilyeneket jelentettek ki. Továbbra is csak azt tudom mondani, hogy Mikepércs közigazgatási területén belül van lehetőségem és jogom lépéseket tenni, véleményeket megfogalmazni. Nem szívesen kommentálnám azt, hogy különböző szereplők miket nyilatkoztak. Szerintem a mikepércsi önkormányzat és az én tevékenységem látható volt az elmúlt időszakban. Ha ebben valaki a segítségünkre tud lenni, annak nagyon örülünk, ha valaki ez ellen kíván tenni, annak nem. Teszem a dolgomat, az én feladatom az, hogy Mikepércs település a jövőben is biztonságban tudjon fejlődni.

Kevesebb mint egy év van hátra a következő önkormányzati választásokig. Tervezi az újraindulást?

Igen, természetesen. Több mint húsz éve vagyok Mikepércs polgármestere, de sok minden van még a tarsolyunkban, amit szeretnénk megvalósítani annak érdekében, hogy minél élhetőbb legyen a település. Hiszek benne, hogy ha a közösség bizalmat szavaz, akkor töretlenül tudjuk az itt élőkkel együtt fejleszteni a településünket.

Továbbra is a Fidesz színeiben?

2002 óta vagyok fideszes polgármester. Azóta sok mindent megéltünk, voltak könnyebb és nehéz időszakok, de nem gondolom, hogy a jelenlegi helyzet miatt változtatnom kellene. Az a tapasztalatom, hogy valami mellett mindenki elkötelezi magát, még akkor is, ha esetleg hivatalosan független, nem vállalja a pártszíneket. Én 2002 óta pártszínekben indultam, így kívánok indulni jövőre is. A Fidesz színeiben fogok indulni, hacsak valami változás nem történik. Nem látok a jövőbe, varázsgömb nincs a kezemben.

Az akkumulátorgyár nyilvánvalóan fontos szerepet kap a helyi önkormányzati választási kampányban. Ön szerint ezen kívül milyen témák kerülhetnek elő hangsúlyosan? Mi más tematizálhatja még a helyi közbeszédet?

Tény, hogy az akkumulátorgyár már épül, az ipari park fejlesztése kihatással van ránk, mikepércsiekre. Nyilvánvalóan a Debrecennel és más szomszéd településekkel való együttműködés is hatással van az életünkre. Ez mind meghatározhatja a közbeszédet. Nem tudhatom, milyen témát hoznak be mások, de továbbra is úgy gondolom, azon az úton kell haladnunk, amelyen eddig is jártunk, és akkor nagy gond nem lehet. Képviselőimmel igyekszünk mindent megtenni azért, hogy ez a település a jövőben is egy kellemes, élhető, biztonságos hely legyen azoknak a gyerekeknek és gyermekes családoknak, akik bennünket választottak és választanak a jövőben.

Nem az a tervünk, hogy egyik napról a másikra százával vagy ezrével nyissuk meg a lehetőséget arra, hogy betelepüljenek újabb családok, de a település hosszú távú fejlődése óhatatlanul ezt vonja majd magával, amit ésszel és szabályozott módon kell megvalósítani. Ezt azért merem ilyen biztonsággal kijelenteni, mert a török hódoltság után mindössze öt jobbágyház maradt a településen. Ehhez képest ma már az 5300-as lélekszám jelentős. Biztos vagyok benne, hogy a népesség a következő időszakban is emelkedni fog, és mi szeretnénk, ha ez a folyamat nem állna meg. Ezért döntöttünk úgy a képviselő-testülettel, hogy nem engedjük a település területeinek bárki általi spekuláns felhasználását, csak biztonságosan, megfontoltan kívánunk előrelépni a település fejlesztésében.

Igyekszem mindent megtenni a településen élőkért. Természetesen az, aki dolgozik, hibázik is. Mi is hibázunk, ezekből tanulunk, és úgy megyünk tovább. Ez a település ezer éve létezik. Ki tudja, hogy ezer év múlva lesz-e még gazdasági övezet vagy CATL a közelünkben, de Mikepércs biztosan lesz.

Polgár Tóth Tamás írása.