A világ nem csak az ember számára készült, vagy inkább a keresztény teremtéstörténetnek az a mondata igaz, hogy „uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon”? Béres Tamás evangélikus teológus professzor azokról is beszél, akik a teremtett világ védelmét balos akciózásnak tartják.
Fabiny Tamás evangélikus püspök kedden egy olyan idézetet posztolt kommentárjával együtt a Facebookra, amely egyértelműen a kormány tűzifarendeletét kritizálja, még ha nem is említi meg. A tarra vágott erdőrészletfotó mellé a következő szöveget írta:
„Augusztusi apokrif
Sírjanak az erdő fái az ember előtt, amikor az ítélkezni akar a földön!
(2022 augusztusának igéje a bibliaolvasó útmutató szerint: »Ujjongjanak majd az erdő fái az Úr előtt, amikor eljön, hogy ítélkezzék a földön« – 1 Krón 16,33).”
Fabiny püspök azon kevés egyházi főméltóság közé tartozik, aki annak dacára, hogy az egyházak (és a sport) az állami újraelosztás kedvencei a Nemzeti Együttműködés Rendszerében, többször nyilvánosan kritizálta a kormánypolitika több sarokkövét, így a 2015-ben indult menekültellenes kormányzati kampányt és az egyházaknak az államtól való pénzügyi függését is.
Cikkünkben igyekszünk felvillantani valamit abból, hogyan viszonyul a kereszténység és a keresztyén egyházak a fenntartható fejlődéshez, a zöld gondolathoz.
Zöld szemüveg vagy teológiai megalapozottság?
A materializmus és a fogyasztói társadalom ellen szinte minden vallás felszólal a spirituális értékek/élet védelmében, de míg például a hinduizmus kimondottan érvel is a fenntartható fejlődés mellett, létezik-e erről szóló keresztény tanítás? Létezik-e ökoteológia, vagy erőltetett zöld szemüveget kell felvenni hozzá? Béres Tamás, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Rendszeres Teológia Tanszékének tanszékvezető tanára szerint létezik, mert léteznek alkalmazott teológiák.
A kereszténység nem olyan vallás, mondja, amely úgy gondolkodik, hogy „egyszer és mindenkorra valamikor leereszkedett a mennyből egy olyan tanítás, aminek aztán az eleje és a vége is pontosan meg van fogalmazva”. Minden keresztény felekezet és egyház tanítása fejlődik, így „létrejönnek olyan alkalmazott teológiák, melyek felhívják a figyelmünket az aktuálisan legfontosabb kérdésekre. Valamikor a rabszolga-felszabadítás, a rabszolgák helyzete állt a társadalmi élet középpontjában, valamikor más. Most már évtizedek óta pontosan tudjuk, hogy a környezettel való együttélésünk nem úri passzió, amit vagy csinálunk, vagy nem. Egyrészt az emberek teremtési rendjéről, az isten által adott teremtési rendről van szó, másrészt valóban a jövőnkről.”
Az egyház tanítása tehát együtt változik velünk, ahogy megpróbáljuk kifejezni azt, ami bennünk van, ami érint bennünket. „Ha eközben folyamatosan egy egykétezer évvel ezelőtti szempontrendszert használnánk fel a kifejezéshez, akkor előbb-utóbb nem értenék meg az emberek” – mondja.
Ugyanakkor bizonyos területeken a keresztény tanítás sokszor hangsúlyozza a természetjogi megalapozottságot, és ragaszkodik az eredeti értelmezéshez, például a homoszexualitás megítélésében. (Bár a protestáns egyházak több országban ebben is továbbléptek már.)
„Igen, bár hogy mi a természetjog, érdekes kérdés – feleli Béres Tamás. – Evangélikus teológusként egyszer egy katolikus egyetemen tanító jogászt kérdeztem, hogy mi is az, mire ő azt mondta, hogy rendkívül nehéz definiálni. Ez egy olyan bennünk élő vágy, ami a társadalom »természetes« rendjének az őrködését volna hivatott szolgálni. De ebben az összefüggésben nem tudjuk megmondani, hogy mi az az idézőjelben szereplő természet. Jelenleg a teológiának és a legélesebben gondolkodó filozófiáknak is ez a legnagyobb gondjuk: nem tudják megmondani, mi az, hogy természet.”
Ehhez kapcsolódóan: Az amazóniai tüzek, avagy az erdőirtás okai és következményei„Hajtsátok birodalmatok alá”
A kereszténység szerint az ember van a teremtés központjában. Kritikusai szerint „kíméletlen antropocentrizmus” jellemzi a görög-zsidó-keresztény etikát. (A cikkben és kérdéseimben főleg Kamarás István Hazai keresztény válaszok az ökológiai válságra című tanulmányára támaszkodtam.) A természethez fűződő viszonyunk kialakításában, így az ökológiai válságban a kereszténységnek fontos szerepe volt, mert az embert élesen elválasztotta a természettől, és annak uraként és parancsolójaként kezelte. A kritika szerint ez a gondolkodásmód tette lehetővé a természet kizsákmányolását, miközben például a buddhista országok ökológiai lábnyoma jóval kisebb a fejlett országokénál, mivel nagy részük nem használja ki a rendelkezésére álló ökológiai kapacitásokat, idézi a cikkünkhöz használt tanulmány Zsolnai Lászlót, a Corvinus egyetemi tanárát. (Akitől egyébként e cikk címe is származik.)
Ez a kritika a Teremtés könyvében megfogalmazott paranccsal igazolja állításait: „És megáldá Isten őket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet, és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.”
Béres Tamás szerint a „hajtsátok uralmatok alá” a héberben kontextusfüggő szó, helyzetenként mást-mást jelent. Van, amikor a legkíméletlenebb katonai leigázást, és van, amikor a leggondosabb gondviselést. Az Ószövetség görög fordításában a szó „járjatok elől a gondoskodásban” értelemben szerepel, mondja a teológiaprofesszor. „Már a legrégebbi bibliai szövegekben is nagyon sokszintű a szó értelmezési lehetősége. A folyamatos teológiai munkának ez az egyik nagy feladata, másrészt meg tétje is, hogy megtaláljuk az előrevivő értelmezéseket.”
Jó pásztor
Mi a természet értéke a keresztény felfogás szerint? Az Úr ott rejtőzik mindenben, vagyis végeredményben a természetnek van önértéke is? Vagy pedig nincs, és csupán észszerű, felelős, emberi viselkedésről, nem a környezet szempontjainak figyelembevételéről van szó, amikor nem pusztítjuk a környezetet? Ahogy Mózes ötödik könyvében racionális megközelítésben megjelenik a bibliai természetvédelem: „Ha ostrom alá veszel egy várost, számos napig hadakozva ellene, hogy elfoglald azt, ne pusztítsd el a fáját fejszével kivágva azt, mert arról fogsz enni.”
Béres Tamás egy harmadik megközelítési lehetőséget javasol. Szerinte a természetnek van önértéke, de nem azért, mert Isten rejtőzik benne. „Ez egy mélyen misztikus paradigma lenne. Persze ma is vannak ilyen keresztény panteista vagy inkább pánenteista megközelítések, főként a dél-amerikai katolikus teológiában.”
Mégis van önértéke a természetnek, mondja, egyszerűen azért, mert Isten a teremtéstörténet folyamatában előbb teremt meg minden mást az embernél. Az Ószövetség elején szereplő két teremtéstörténet egy egész folyamatot fejez ki, amelynek a végén jelenik meg az ember. „Ez óriási szerénységre kellene hogy indítsa az embert abban, hogyan bánik a természettel. Vagy inkább úgy mondom, hogyan írja le, hogyan éli át a természettel való kapcsolatát.” Ennek egyik útja a kereszténységben a misztika lehet. „De amelyek nem ilyenek, azoknak sem kell feltétlenül racionálisnak lennie, mint amikor emberi előrelátásból, emberi érdekből óvjuk meg a természetet. A kettő között el kellene jutnunk annak a képességnek a gyakorlásáig és elméleti jelentősége felméréséig, hogy mit jelent rácsodálkozni a természetre. Több zsoltár is megfogalmazza ezt, gondoljunk csak a 8. zsoltárra: »Ha látom az eget, kezed alkotását, micsoda a halandó – mondom –, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá?« Ez valóban az istenhitben gyökerező gondolat. De nem azért, mert Istent látja a természetben, hanem azért, mert hálás azért a természetért, amellyel Isten körülvette az embert, és amelyben az embernek életlehetősége van. Ezért nagyon veszélyes a természeti kérdéseket kiirtani, elpusztítani, eltávolítani magunktól. Mert nem tudunk nélküle élni.”
A kereszténység környezetelvű megközelítése szerint tehát Isten a Földet az ember gondjaira bízta, hogy jó pásztor módjára igazgassa. Vagyis a teremtés középpontjában a környezetéért felelős ember áll.
Ehhez kapcsolódóan: Gázáremelés: „Az is tűzifát akar venni, akinek nincs kéménye”A radikális Assisi Szent Ferenc
Az elmúlt ötven évben, amióta megfogalmazódott a már idézett kritika a kereszténység világkép-felelősségéről a természethez való viszonyban, az egyházaknak volt idejük végiggondolni a megalapozottságát. Kezdetben inkább elutasították, de aztán lassan feldolgozták. Béres Tamás arra is felhívja a figyelmet, hogy például Assisi Szent Ferenc része a keresztény hagyománynak. „Így állandó lehetőséget, mintát, modellt is jelenthet abban, hogy a kereszténység, akár az ő példáján tájékozódva, kibékülten éljen a természettel. Persze nem kell feltétlenül a Szent Ferenc-i radikális példát követni. Az egyrészt egyedi volt, egy személyben valósította meg, másrészt pedig radikális. De az elmúlt három–öt évtizedben minden egyház folyamatosan reflektál erre az együttélésre. Erre nagyon szép példa Ferenc pápának a teremtett világ megőrzéséről szóló enciklikája, de már minden egyháznak megvannak az adekvát nyilatkozatai.”
XVI. Benedeket zöld pápaként is emlegették, Ferenc pápa pedig a Laudato si’ enciklikában kifejti: „Nem két egymás melletti válság van, egyik a környezeté, másik a társadalomé, hanem egyetlen komplex szocio-ökológiai krízis van”, és „ez átfogó megközelítést kíván, amely visszaadja a kitaszítottak méltóságát és ugyanakkor gondoskodik a természetről.”
Tavaly a Szemlélek keresztény portál azt írta, hogy „Tele van a jó Isten padlása a földért mondott imákkal, szentmisékkel, istentiszteletekkel, de mintha az Őt megvallóktól igazán hatékony, szervezett cselekedetekre vajmi kevéssé számíthatna. Miért nem tudtuk érthetővé és vonzóvá tenni a keresztények számára a témát?”
Béres Tamás egyetért ezzel a diagnózissal, szerinte is „sokkal jobban át lehetne élni az ügy fontosságát”. Hozzáteszi, hogy a kereszténység folyamatosan értékeli a saját társadalmi fellépését, és az elmúlt egy-két emberöltőre visszatekintve sok téma volt, ahol a keresztények elbizonytalanodhatnak, hogy miért kellett volna megszólalni, vagy miért nem. Az embertársaink védelméért való kiállást vagy a kiállás hiányát említi a numerus clausus kapcsán. „A mai napig vitatkozunk arról, hogy a keresztények rendesen kiálltak-e, vagy pedig elmulasztották elfoglalni a megfelelő pozíciót embertársaik védelmében. Ha ezen vitatkozunk, akkor persze, hogy azon is fogunk vitatkozni, hogy a természettel való viszonyunkat hogyan éljük meg.”
Ugyanakkor ha az egyházak tanítása, szemlélete életszerű, életképes és egységes, nehezen tud bármely keresztény más megoldásra jutni, mint hogy alapvető feladatunk a természethez való kötődés további lehetőségeit támogatni, mondja. „Ha kivágjuk a fákat, akkor ez nagyon nehezen fog tudni megvalósulni – utal az augusztus 5-i kormányrendeletre. – Nem kell ezt politikai szinten kezelni, csak rendesen bele kell gondolni, hogy mi van akkor, ha tönkretesszük a saját környezetünket. Szerintem ez nonszensz – mindenféle politika nélkül.”
Ehhez kapcsolódóan: Meghátrált a kormány, részben visszacsinálták a tarvágásos szabályokatA hivatalos magyar konzervatív üzenet
Kérdésünkre, hogy 2010 óta, amióta a kereszténység védelme a Fidesz-politika cégérévé, az egyházak pedig pozitívan diszkriminált intézményeivé váltak (miközben a NER egyik legnagyobb vesztese a környezet és természetvédelem lett), erősödött-e az ökoteológiai intézményesülés, a professzor igennel felel. A különböző egyházak teremtésvédő köreit említi, amelyek együtt is dolgoznak (például évente jelentetnek meg egy kiadványt), és ez egyre mélyebbre szivárog a hívek között is.
Persze ami tizenöt éve még forradalmian újnak hangzott, arról ma már mindenki beszél. „De kérdés, hogy mennyire vesszük komolyan. A téma elterjedt, és egyre több ilyen gyülekezet van, de azt nem látom, hogy nagyon sok keresztény úgy gondolná önálló életében is, vagy akár a gyülekezeti életben, hogy ezekre a XXI. században különösen nagy hangsúlyt kell helyeznünk.”
Az ökoteológiai gondolkodásmóddal Magyarországon szembemegy az a magyarországi hivatalos konzervatív politikai üzenet is, miszerint a környezetvédelem balos téma, másrészt a gazdag országok luxusa.
„Ez egy ronda ideológia – mondja Béres Tamás. – Azon nehéz segíteni, aki nem látja, hogy ez a címkézés politikai kreálmány, ideológiai termék, és aki abban a dichotómiában gondolkodik, hogy vagy mi, vagy az ellenség. Ha valaki magát következetesen konzervatívnak vallja, akkor érdemes elgondolkodnia a conservo latin szó jelentésén, és belegondolni abba a felelősségbe, hogy a teremtett világ megtartása a conservo szó értelmében ránk hárul. Ebből egy konzervatívan gondolkodó keresztény számára az egyéni felelősségvállalás aktiválása volna a helyes következtetés, és nem az, hogy a másokra mutogatás miatt egyike legyen azoknak, akik nem törődnek Isten teremtett világával.”
Ehhez kapcsolódóan: „Ha le kell lőnöm a lovaimat, akkor majd lelövöm, aztán majd jövök én, ennyi” – Aszály és reménytelenség a magyar félsivatagban