Több mint kétszáz halálos áldozat mellett újra több száz fővel növekedett a kórházban ápoltak száma. A péntek-szombati gyorsabb oltási tempó némileg megtorpant, pedig most már tényleg bárkit beoltanak, aki kérte.
Újabb 213 koronavírus miatti halálesetet jelentett a magyar állam hétfőn. Így járvány közvetlen áldozatainak száma csaknem 22 ezer főnél jár.
A több száz halálos áldozat mellett is megugrott a kórházban ápoltak száma is 235 fővel. Így összesen 11 806 ember fekszik a hivatalos jelentés szerint kórházban. 1451 fő van olyan súlyos állapotban, hogy lélegeztetőgépre van szüksége, ez 11 fős növekedést jelent előző naphoz képest.
A regisztrált új fertőzöttek száma csaknem négyezer, de egy hétvégi nap hazai adata keveset árul el a járvány valós lefolyásáról. Ugyanis a tesztelések és az adminisztráció függvénye is, hogy hány regisztrált fertőzöttet jelentenek be.
Lényegében eltűnt az oltási sorrend
Bőven vannak már nyugati vakcinák is az országban, és a háziorvosok megkapták a vakcinára regisztráltak teljes névsorát, bárkit beolthatnak közülük már. Ez a két körülmény azt eredményezte, hogy a fiatalokat is elkezdték beoltani, erről például alább olvashat.
Emellett hétvégén szakrendelőkben is oltási pontokat alakítottak ki Budapesten. Így fel is gyorsult az oltások beadásának üteme, péntek-szombaton nagyjából 80-80 ezer újabb ember kaphatta meg az első oltását.
Ez viszont hétfői bejelentés alapján megtorpant, ugyanis durván 50 ezer fővel több új beoltottat jelentett az állam. Összesen 2 362 839 fő kapott legalább egy oltást így.
A pontos szám annyiban érdekes, hogy Orbán Viktor miniszterelnök nyitást hirdetett 2,5 millió beoltottól. Erről Merkely Béla, a miniszterelnök tanácsadója azt mondta az RTL Klubnak, hogy ez a szám "jó cél", de teljes biztonságban akkor lenne a lakosság, ha a duplája lenne beoltva.
"Ha 3,5 millió oltottnál ígéri ugyanazt a kormány, akkor azt lehetne mondani, hogy a felére csökken a megfertőzhető embereknek a száma. Nem nullára, felére!"
- mondta Duda Ernő, a Szegedi Tudományegyetem virológusa múlt héten a 168.hu-nak.
Magyarországon továbbra is tilos az újságoknak képet készíteni arról, hogy milyen feltételek között dolgoznak a hazai kórházak Covid-osztályain. Ezt hiába kérte a Magyar Orvosi Kamara is a kormánytól. Így jobb híján a betegek és az orvosok beszámolói alapján tájékozódhat a lakosság arról, hogy mire számíthat ezeken a helyeken.
Új fejlemény volt viszont, hogy a közmédia hónapok óta először váratlanul képeket készített ezekről a helyekről. Ezek a képek viszont a szöges ellentétét sugallták az eddigi beszámolóknak, jó hangulatú betegek, türelmes, pihengető ápolók vagy tömött sorokban álló üres ágyak láthatók. Itt megnézheti őket.