Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Mégsem vesz részt Ausztrália a kínai „Egy övezet, egy út” programban


Marise Payne egy konferencián Sydney-ben 2019. augusztus 4-én
Marise Payne egy konferencián Sydney-ben 2019. augusztus 4-én

Az ausztrál kormány megsemmisítette Victoria állam megállapodását a kínai „Egy övezet, egy út” kezdeményezésben való részvételről, hangsúlyozva, hogy az nincs összhangban az ország külpolitikájával.

Canberra tavaly olyan, sokak szerint a kínai befolyás további erősítését nehezítő törvényeket fogadott el, amelyek értelmében semmissé nyilváníthat bármilyen megegyezést a szövetségi államok és külföldi országok között, ha úgy ítéli, hogy az sérti a nemzeti érdeket.

Marise Payne külügyminiszter szerdán arról számolt be, hogy a kormány a jogszabály alapján visszavonja a Victoria állam által megkötött egyezségeket a Belt and Road (BRI ‒ „Egy övezet, egy út”) kezdeményezéshez való csatlakozásról.

A 2013-ban indított kínai program keretében több száz milliárd dollárt fordítanak világszerte infrastruktúra-fejlesztésre, s ezen keresztül a politikai kapcsolatok, végső soron pedig Peking befolyásának erősítésére.

Payne bejelentette, hogy az új jogkörökkel élve négy megállapodást semmisít meg, ezekből kettő szól a BRI-ről.

„Ezeket a szerződéseket ellentétesnek tartom Ausztrália külpolitikájával, illetve ártalmasnak a külkapcsolataink szempontjából” – írta közleményében.

Feszült viszony

Az utóbbi időben jelentősen megromlott a kapcsolat Peking és Canberra között, a két ország kereskedelmi és politikai téren is számos kérdésben összekülönbözött. A kínai vezetést az is nagyon feldühítette, hogy az ausztrál kormány független vizsgálatot sürgetett a koronavírus-járvány eredetének feltárása érdekében.

Konfliktust okozott az is, hogy Ausztrália kitiltotta a kínai eszközöket az ötödik generációs (5G) mobilhálózatának kiépítéséből, illetve szigorította a külföldi beruházásokra vonatkozó szabályokat. Szakértők szerint ez a mostani lépés tovább fokozhatja a feszültséget a két fél között.

Az ausztrál diplomácia vezetője közölte: emellett Victoria államnak két másik szerződését is visszavonta, az egyiket 2004-ben kötötték Iránnal oktatási téren, a másikat pedig 1999-ben Szíriával a tudományos együttműködésről.

Ausztrália alkotmánya értelmében a szövetségi kormány felelős a kül- és védelempolitikáért, az államok pedig olyan ügyekkel foglalkoznak elsősorban, mint az oktatás- és az egészségügy, a gyakorlatban azonban gyakran vannak átfedések.

A szóban forgó új törvény nem terjed ki a vállalatok kereskedelmi megállapodásaira.

Készült az AFP tudósításának felhasználásával
XS
SM
MD
LG