Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

3 perc: csapdában a hitelt felvevők


A hitelmoratórium egyszerre segítség, de lehet csapda is, ha valaki nem figyel oda. Nagy kérdés, hogy azok az ügyfelek, akik idén is a moratóriumban való részvételt választották, hogyan fognak reagálni arra, ha újból elkezdik vonni a számlájukról a havi törlesztőrészletet.

A magyar hitelmoratórium túl kényelmes helyzetet eredményezett: félő, hogy sokan hozzászoktak ahhoz, hogy nem kell a havi törlesztőrészletet befizetniük a felvett kölcsön után. A kormány a választások utánra halasztaná a hitelmoratórium lezárását. Ez nem jó az adósoknak, hiszen drágul a hitelük, de a bankoknak sem, mert nem tudják, hányan vannak tényleg bajban, nem tudnak tervezni. A Szabad Európának érintettek és szakértők is nyilatkoztak, olvassa el cikkünket!

Merkely Béla szerint nem lesz negyedik hullám Magyarországon. A Semmelweis Egyetem rektora ezt azzal indokolta, hogy magas az átoltottság, és szerinte közel van az ország a nyájimmunitás kialakulásához. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy azok között, akik nincsenek beoltva, továbbra is lehetnek súlyos lefolyású, akár halállal végződő megbetegedések is.

A járvány olyan, mint egy bombariadó - fogalmazott az Indexnek adott interjúban Mérő László. A matematikus-pszichológus szerint az úgynevezett „úgy döntöttem, hogy elhiszem” stratégia azért nyerő, mert időt spórolunk vele, nem kell napi rendszerességgel követni a rengeteg információt, pszichológiai szempontból pedig egyszerűen egy csoportnorma elfogadását jelenti, ami egyébként Magyarországon nagy hiánycikk.

Oroszországból, de nem szeretettel

Hatalmas nemzetközi vihart kavart, amikor a napokban Sztjapan Latipau fehérorosz aktivista egy minszki bíróságon egy tollal nyakon szúrta magát. Előtte arról beszélt, kényszerítették, hogy vallja be: kormányellenes tüntetéseket szervezett, különben „kényszerítő kamrába” kerül. Cikkünkben annak jártunk utána, mi is ez a helyiség, amely arra készteti az őrizetbe vetteket, hogy maguk ellen valljanak?

Csehország a régóta kémfészeknek tartott orosz nagykövetség létszámának csökkentésére szólította fel Moszkvát. Ez komoly problémát jelenthet Oroszországnak, mert visszavetheti az Európában zajló orosz kémtevékenységet. A lépést Prága azután hozta meg, hogy nemrég az orosz katonai titkosszolgálatot vádolta meg egy lőszerraktár 2014-es felrobbantásával.

És ha már Csehország: még soha ennyi befolyásos nőt nem listázott a Forbes cseh kiadása, mint idén. Ez jól mutatja, hogy az országban egyre markánsabb a (politikai és/vagy gazdasági) hatalommal bíró nők száma. A lista magyar szemmel is tartogat érdekességeket – derül ki Prágai levelünkből, amit ajánlok figyelmébe.

Mitől függ a sikeres nyelvtanulás?

Magyarország évek óta a lista végén kullog, ha idegennyelv-tudásról van szó, de mit tudunk arról, mi zajlik a mai közoktatásban nyelvoktatás címén? Tegye próbára magát kvízünkkel!

Kvíz: Mitől függ a sikeres nyelvtanulás?

Kvíz: Mitől függ a sikeres nyelvtanulás?

Indítsa el a kvízt, ha többet akar megtudni

Egyre több turista utazik Tbiliszibe a szovjetkori építészet miatt. Még akkor is, ha az úgynevezett brutalista építészet maradványai szó szerint egyik napról a másikra tűnnek el a georgiai főváros utcáiról. Nálunk még megnézheti a legszebb épületeket – ne hagyja ki!

Békés napot kíván

Csák Gyula

XS
SM
MD
LG