Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Kissinger szerint Putyin régóta sértve érezte magát


Henry Kissinger korábbi amerikai külügyminiszter és Vlagyimir Putyin akkori orosz miniszterelnök egy moszkvai kiállításon 2009. március 19-én
Henry Kissinger korábbi amerikai külügyminiszter és Vlagyimir Putyin akkori orosz miniszterelnök egy moszkvai kiállításon 2009. március 19-én

Henry Kissinger korábbi amerikai külügyminiszter szerint a kínai kommunisták épp azon tanakodhatnak, hogyan kerüljék el az orosz vezetés hibáit. Putyinról korábban azt érezte, hogy misztikusan hisz az orosz történelemben, és sértve érzi magát a Szovjetunió felbomlása után.

„Putyinnal a nemzetközi tanulmányok hallgatójaként találkoztam, nagyjából évente egyszer beszélgettünk tizenöt éven át stratégai kérdésekről tisztán akadémiai szinten. Azt gondoltam, hogy egyfajta misztikus hite van az orosz történelemben (…) és hogy ebben az értelemben sértve érezte magát, elsőként nem bármi olyasmi miatt, amit mi tettünk volna, hanem hogy kinyílt ez a hatalmas űr Európa és a Kelet között. Meg volt sértve és fenyegetve érezte magát, mivel Oroszországot fenyegette, hogy az egész térséget felveszi a NATO” – mondta el Henry Kissinger korábbi amerikai nagykövet a Financial Timesnak adott rövid interjúban. Hozzátette, hogy mindezek az érzések nem mentségek a történtekre, és hogy ő sem számított olyan mértékű támadásra, amellyel egy elismert országot meg akarnak hódítani.

Elmondta még, hogy Putyin szerinte félreértette a nemzetközi helyzetet és az orosz állam képességeit is egy olyan óriási vállalkozáshoz, mint Ukrajna újbóli megtámadása. Szerinte ha majd eljön a kiegyezés ideje, ott sem fog már tudni visszatérni Oroszország a 2022 előtti helyzetébe.

Azt Kissinger sem tudja megítélni, hogy Putyin pontosan mikor vetné be az orosz atomfegyvert, de szerinte ilyen helyzetben egyetlen dolgot nem tehetne az USA: hogy csak úgy elfogadja.

A talán valaha volt leghíresebb egykori amerikai diplomatától többek között azt is megkérdezték, milyen tanulságokat szűrhet le a kínai vezetés a közelmúltbeli eseményekből. Kissinger szerint most minden kínai vezető azon gondolkozik, hogyan kerülhetné el Putyin hibáit, és tetszőleges krízis esetén hogyan kerülje el, hogy az egész világ ellene forduljon.

  • 16x9 Image

    Szalai Bálint

    Szalai Bálint a Szabad Európa budapesti szerkesztőségének újságírója. Nyolc évig dolgozott az akkor leglátogatottabb híroldalnak számító Indexnél. Egyéb elismerések mellett 2015-ben megkapta a Gőbölyös Soma-díjat. A 2018/19-es akadémiai évben az Arizona Állami Egyetem Fulbright-program Humphrey-ösztöndíjasa volt. 

XS
SM
MD
LG