Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

A brit miniszterelnök túlélte a karanténbulik miatti bizalmi szavazást


Boris Johnson 2022. május 27-én Londonban
Boris Johnson 2022. május 27-én Londonban

Boris Johnson a hétfő esti szavazás után ígéretet tett a munka folytatására, egyesek szerint azonban pusztán pirruszi győzelemről van szó.

Bár a miniszterelnök 211:148 arányban megnyerte a kormányzó Konzervatív Párt alsóházi frakciójának bizalmi szavazását, így megtarthatja pártvezetői és kormányfői tisztségét, szakértői értékelések szerint a vártnál jóval többen voksoltak ellene, ami jelzi, hogy politikailag sérülékeny helyzetben van, és még nem sikerült visszanyernie sem kollégái, sem a közvélemény bizalmát.

Az eredményt ennek dacára kiválónak minősítő Johnsonnak elsősorban legfontosabb szövetségeseit kell meggyőznie arról, hogy képes lesz eloszlatni a vezetésével kapcsolatos aggályokat, akiknek némelyike amúgy elmozdítása esetén valószínűleg rögtön versenybe szállt volna a pozíciójáért.

A miniszterelnöki hivatal közleményében később azt írták, hogy a következő hetekben terveket mutatnak be egyebek mellett a gyermekvállalás költségeinek csökkentése, illetve a lakásvásárlás megkönnyítése érdekében.

„Ez olyan kormány, amely az embereket ebben az országban leginkább foglalkoztató ügyekkel törődik. A keményen dolgozó brit emberek mellett állunk, és folytatjuk a munkát” – jelentette ki Johnson.

A partygate nevű botrány kirobbanását követően hirdette meg a kormánypárt a bizalmi szavazást, miután sokakat komoly felháborodással töltött el Nagy-Britanniában, amikor kiderült, hogy a szigorú járványügyi intézkedések ellenére tucatnyi alkalommal illegális partit tartottak vezető állami tisztségviselők, egyebek mellett a miniszterelnöki hivatal épületében is.

Az ügyben többek között Boris Johnsonra és Rishi Sunak pénzügyminiszterre is pénzbüntetést szabtak ki.

„Üres győzelem”

A szavazás eredményét a The Daily Telegraph című napilap „üres győzelemnek” nevezte, a The Sun pedig arról írt a címlapján, hogy „A miniszterelnök túlélte (…) épphogy.” A Times „pirruszi győzelemnek” minősítette a kimenetelt, amelynek nyomán súlyos csorbát szenvedett Johnson politikai tekintélye, pártján belül pedig fokozódott a megosztottság.

A Konzervatív Párt jelenleg érvényes szabályzata alapján a következő tizenkét hónapban nem lehet újabb bizalmi szavazást kezdeményezni Johnson ellen, de ha megvan a szükséges támogatottság, lehet módosítani ezeken az előírásokon.

A toryfrakcióban legutóbb 2018. december 12-én volt bizalmi szavazás, akkor Theresa May előző kormányfő ellen, aki ugyancsak megnyerte a voksolást, ráadásul kisebb volt az ellene szavazók aránya, mint Johnson esetében, de fél évvel később mégis kénytelen volt lemondani.

Készült a Reuters tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG