Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Pécsett és Érden is nemet mondott az államnak az önkormányzat


A Magyar Honvédség vízszállító kocsijából ivóvizet töltenek Solymáron a Panoráma utca és a Lejtő utca sarkán lévő víztározóba a vízhiány miatt 2022. július 1-jén.
A Magyar Honvédség vízszállító kocsijából ivóvizet töltenek Solymáron a Panoráma utca és a Lejtő utca sarkán lévő víztározóba a vízhiány miatt 2022. július 1-jén.

Mindkét városban úgy döntött az önkormányzat, hogy nem adja át víziközmű vagyonát az államnak. Érd alpolgármestere szerint „halálos ölelés" lenne, ha az államhoz kerülne a helyi vízszolgáltatás joga. Szerdán a Fővárosi Közgyűlés is elutasította, hogy ingyen állami kezelésbe adja Budapest víziközműhálózatát.

Érden rendkívüli ülésen tárgyalt a közgyűlés egyebek között az érdi vízművek úgynevezett ázsiós tőkeemeléséről, vagyis leegyszerűsítve arról, hogy kerüljön-e állami kézbe a helyi vízszolgáltató vagy sem.

A heves vita után megszületett döntésről Szűcs Gábor alpolgármester az erdmost.hu portálnak nyilatkozva elmondta, úgy döntöttek, hogy nem adják át az államnak a helyi vízszolgáltatót, mert az ott rosszabb kezekben lenne. Mint fogalmazott, tudja, hogy van megannyi probléma, de ha megnézik a nyári történéseket, Érdet elkerülték azok a balhék, amelyek másutt az agglomerációban felütötték a fejüket. Érden nem volt akkut vízhiány, hogy lajtos kocsival kellett volna hordani a vizet.

Hozzátette, szerinte teljes bizonytalanság övezi egyébként is azt a területet, ahova az állam ma beteszi a kezét. Összeomlóban van a gazdaság és a szolgáltatások is a hatalmas infláció és az elszabaduló energiaárak nyomán. A helyi Fidesz-KDNP frakciója nem támogatta a döntést. Mint képviselőcsoport vezetője, T. Mészáros András elmondta, szerintük nem jelentett volna semmi kockázatot egy ekkora cégben az ötszázalékos tulajdoni arány átadása.

Stratégiai fontosságú érték

„Pécs városa továbbra is inkább a korábban államosított javak újbóli önkormányzati tulajdonba adását szorgalmazza, semmint újabb vagyontárgyak, eszközök államosítását.” Ez áll a pécsi közgyűlés közleményében, amely arról tájékoztat, hogy a baranyai megyeszékhely nem adja át víziközmű vagyonát, vízszolgáltató cégét és a víziközmű-ellátással kapcsolatos alaptevékenységét az államnak.

Mint az MTI-hez eljuttatott kommünikében írják, a város fontosnak tartja az önrendelkezést, azt, hogy a helyi közösségnek fontos ügyekben a települések maguk hozhassanak döntéseket. Az önkormányzat stratégiai fontosságú értékként tekint a pécsi közösség víziközmű vagyonára, a víziközmű-szolgáltatásra, valamint a szolgáltatást végző cégre, a Tettye Forrásház Zrt.-re, így nem élnek a kormány ajánlatával.

A közleményből kiderül, hogy a szakminisztérium ajánlata szerint, ha augusztus 31-ig döntött volna a város képviselőtestülete az önkormányzati víziközmű tulajdon átruházásáról az állam részére, a szolgáltató idei számviteli veszteségét az állam finanszírozta volna. Ugyanakkor csak az állam csak a víziközmű-szolgáltatás alaptevékenységét vette volna át. Az olyan tevékenységek, mint az ivóvíz-kiszállítás, valamint a szippantott szennyvíz elszállítása és kezelése továbbra is önkormányzati feladat maradt volna.

Egyelőre a főváros sem engedi át az államnak a vízműveket

A vízművekre vonatkozó törvény módosításával a kormány tavaly teremtette meg a lehetőséget arra, hogy a közművezetékek megadóztatása és a rezsicsökkentés miatt ellehetetlenült szolgáltatók helyett az önkormányzatok az államra, az időközben létrehozott Nemzeti Vízmű Zrt-re bízzák a szolgáltatás.

A vízmű vagyont a feladatellátás kötelezettségével együtt a településeknek ingyen kellene átadniuk az államnak. Mint arra összefoglalójában a hvg.hu emlékeztet, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége, már akkor egyeztetést kért az ügyben, mert az infrastruktúra ingyenes átadása vagyonvesztéssel is jár.

A hírportál beszámolója szerint Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes egy múlt heti háttérbeszélgetésen szintén azzal érvelt, hogy jelenleg mintegy 400 milliárd forintnyi víziközműhálózat van a főváros kezelésében, és ezt ellentételezés nélkül nem fogják átengedni.

A szerdai szavazáson a kormánypárti képviselők tartózkodása mellett, az összes ellenzéki képviselő és polgármester támogatásával elutasította a Fővárosi Közgyűlés, hogy ingyen állami kezelésbe adják Budapest víziközműhálózatát.

  • 16x9 Image

    Fazekas Pálma

    Fazekas Pálma a Szabad Európa budapesti irodájának hírszerkesztője. Csaknem harminc éve dolgozik újságíróként, elsősorban hírek, hírműsorok szerkesztőjeként, hírszerkesztőségek vezetőjeként. A nyomtatott és az elektronikus sajtó szinte minden területén dolgozott, így a Kurírnál, az Interpress Magazinnál, a Magyar Rádióban, a Westelnél, a Magyar Televízióban, az InfoRádióban, az Origóban és az Infostartnál is.  

XS
SM
MD
LG