Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Kirúgtak egy tüntetésen felszólaló és polgári engedetlenkedő pécsi pedagógust


Tölgyfa Gergely
Tölgyfa Gergely

Tölgyfa Gergely (34) a pécsi művészeti gimnáziumban tanított keddig. A Pécsi Tankerületi Központ vezetője hívatta őt és a pécsi művészeti vezetőjét, hogy közölje, nem véglegesítik az iskola pedagógusaként. Tölgyfa Gergely azt mondta, nem mondták ki, de teljesen egyértelmű volt, mi miatt kell távoznia az iskolából. Az eset után a tanár több kollégája közleményben jelentette ki, hogy ennek ellenére folytatja a polgári engedetlenséget.

Az idei utolsó előtti tanítási napon, karácsony előtt néhány nappal rúgtak ki egy pécsi tanárt a pécsi művészeti gimnáziumból. Tölgyfa Gergely drámajátékot és színészi mesterséget tanított az iskolában. Már tavaly is ebben az iskolában dolgozott, akkor megbízási szerződéssel, idén szeptembertől azonban munkaszerződést kapott, amely december 22. után, azaz körülbelül négy hónap próbaidő után vált volna határozatlan idejű munkaszerződéssé.

Ez nem történt meg, a pécsi tankerület vezetője kedden közölte Gergellyel, hogy megszüntetik a szerződését. Indoklás nem volt. Sem a döntés már írásban is megkapott változatában, sem a rövid megbeszélésen nem neveztek meg konkrét okot, hogy miért nem folytathatja a munkát a pedagógus a művészetiben.

Tölgyfa Gergely egy kilencedikes osztály osztályfőnöke volt. A diákokat a Szabad Pécsnek adott nyilatkozata előtt nem sokkal tájékoztatta a döntésről. Azt mondta, most ugyan nem hangzott el indok, de természetesen tisztában van elküldése okával. Ő volt ugyanis az utóbbi évek egyik legnagyobb pécsi tüntetésének egyik főszereplője a november 17-én 17 órakor több vidéki városban is megtartott, 17-17 címmel rendezett demonstráció pécsi helyszínének.

A kedden kirúgott pedagógus öt társával együtt polgári engedetlenségben vesz részt december 5. óta. Azóta nem tanítottak, sőt az iskolába sem mentek be. A tanár a Szabad Pécsnek elmondta: jelen szabályok szerint nincs értelme sztrájkolni, ezt a jogukat a kormány gyakorlatilag kiherélte, így döntöttek ők is a polgári engedetlenség mellett.

Azt nem tudja még, hogy mi lesz a többiekkel, őket egyelőre nem kereste meg a tankerület. Közülük hárman szintén osztályfőnökök, köztük vannak határozatlan idejű munkavállalók és szerződéssel dolgozó óraadók is.

Nem volt váratlan lépés

Tölgyfa Gergelyt nem érte meglepetésként, ami történt, számított erre a korábbi, budapesti esetek miatt és azért, mert egy december 6-i tankerületi egyeztetésen, ahol ő is jelen volt, elhangzott, hogy ha folytatják a polgári engedetlenséget, annak könnyen az lehet a vége, hogy az iskola falain kívül találják magukat. Arra is kitértek ezen a találkozón, hogy neki próbaidősként könnyen és indoklás nélkül megszüntethetik a munkaszerződését. Végül így is lett.

Tölgyfa Gergely a Szabad Pécs kérdésére azt mondta, hogy most egy kis szünet és „gyásztevékenység” következik, még nem tudja, mihez kezd majd. 18 éves kora óta foglalkozik a színészet és a bábozás mellett diákokkal, diákok nevelésével, most egy nagyon szép és nagyon intenzív 14 hónapos időszak ért véget az életében.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete az eset kapcsán közzétett sajtóközleményben közölte :

„Mivel próbaidős volt [a pécsi pedagógus], erre hivatkozva indoklás nélkül szüntették meg a közalkalmazotti jogviszonyát, tehát őt nem rendkívüli felmentéssel küldték el azonnali hatállyal, hanem a próbaidőre hivatkozva, amikor is mindkét fél indoklás nélkül, azonnali hatállyal megszüntetheti a közalkalmazotti jogviszonyt. De a próbaidő alatt is be kell tartani az egyenlő bánásmód követelményét. Kérdés még, hogy az intézményvezető is meg akart-e válni tőle. A mostani pedagógushiányban ez nem valószínű.”

Az esetet követően Tölgyfa Gergely több kollégája, köztük az intézmény igazgatóhelyettese Facebook-közleményben bejelentette: a kirúgás ellenére határozatlan ideig folytatják a polgári engedetlenséget, és egyenlő bánásmódot kérnek.

Pécsi tanárok Facebook-közleménye kollégájuk, Tölgyfa Gergely elbocsátása után
Pécsi tanárok Facebook-közleménye kollégájuk, Tölgyfa Gergely elbocsátása után

  • 16x9 Image

    szabadpecs.hu

    Ez a cikk a Szabad oldal kezdeményezésünk részeként jelent meg. Ebben az együttműködésben az ország független szerkesztőségeinek írásait, tartalmait vesszük át, hogy azok saját olvasóikon túl egy szélesebb nyilvánossághoz is eljussanak.

    A Szabad Pécs egy 2017 tavaszán alapított, független vidéki közéleti-politikai online újság. A kezdetektől magánkézben van, nem kötődik politikai pártokhoz, politikai szereplőkhöz, befektetőkhöz, a működést olvasói támogatásokból, szakmai pályázati forrásokból és kis részben hirdetésekből fedezi. Az elsősorban Pécs és Baranya közéleti és politikai híreivel foglalkozó hírportál igyekszik a régió, Dél-Dunántúl, Baranyán túl elsősorban Szekszárd és Tolna megye legfontosabb közéleti-politikai történéseiről is beszámolni. 

XS
SM
MD
LG