Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

A Gázai övezet háború utáni jövőjéről tárgyal az amerikai külügyminiszter Izraelben


Antony Blinken amerikai külügyminiszter Jichák Hercog izraeli elnökkel Tel-Avivban 2024. január 9-én
Antony Blinken amerikai külügyminiszter Jichák Hercog izraeli elnökkel Tel-Avivban 2024. január 9-én

Antony Blinken azt követően érkezett a zsidó államba közel-keleti körútja részeként, hogy négy arab állam és Törökország is arról biztosította, hogy támogatni fogják a palesztin enklávé újjáépítését.

Az amerikai diplomácia vezetője azon dolgozik, hogy sikerüljön megakadályozni a fegyveres konfliktus kiszélesedését, miután az utóbbi napok során fokozódott az erőszak Izrael és a szomszédos Libanonban működő, Irán által támogatott Hezbollah síita milícia között.

Blinken tavaly október óta már negyedjére jár a Közel-Keleten. Kedden Jichák Hercog izraeli államfővel, Benjámin Netanjáhú miniszterelnökkel, a háborús kabinet tagjaival és más illetékesekkel is találkozik.

A tárcavezető előző nap bejelentette, hogy az Egyesült Arab Emírségek, Jordánia, Katar, Szaúd-Arábia és Törökország is beleegyezett abba, hogy megkezdik a tervezését a jövőbeli gázai újjáépítésnek. Ezek az országok korábban azon az állásponton voltak, hogy ennek előfeltétele a tűzszünet. A hozzájárulások részletei nem ismertek egyelőre.

Washington már jó ideje az offenzíva intenzitásának enyhítésére, célzottabb hadműveletek indítására próbálja ösztönözni Jeruzsálemet, a tempó azonban a jelek szerint nem lassult, továbbra is több százan esnek áldozatául a bombázásoknak naponta a területen.

Ehhez kapcsolódóan: Izrael célzottabb támadásokat jelentett be a Hamász vezetői és fegyveresei ellen

Az izraeli kormány leszögezte, hogy addig tart a háború, amíg el nem pusztítják az Egyesült Államok és az Európai Unió által is terroristacsoportnak minősített Hamászt, illetve ki nem szabadítják a túszokat.

Izrael arról számolt be, hogy a palesztin enklávé északi részén mára jórészt lezárultak a nagyobb katonai műveletek, a hadsereg így most a középső területekre és a déli Hán Júniszra összpontosít.

„A harcok 2024-ben is folytatódni fognak” – közölte Daniel Hagari, a hadsereg szóvivője.

Izrael és legfőbb szövetségese, az Egyesült Államok továbbra is megosztott abban a kérdésben, hogy miképpen képzelik el Gáza kormányzását a Hamász terrorszervezet uralmának felszámolását követően. Amerikai tisztségviselők a Ciszjordániában hatalmon lévő Palesztin Hatóságot hívnák be az övezetbe, emellett a tárgyalás folytatását sürgették egy önálló állam létrehozásáról. Izrael elutasította mind a két pontot.

Az ENSZ Humanitárius Ügyeket Koordináló Hivatala (OCHA) arra figyelmeztetett, hogy a Gáza középső részén zajló harcok jelentősen akadályozzák a segélyszállítmányok célba juttatását.

Ehhez kapcsolódóan: Menekülnek az emberek Gáza középső részének legnagyobb kórházából

A helyzet még rosszabb az enklávé többi részétől még október végén elvágott Észak-Gázában. Itt teljes negyedek váltak a földdel egyenlővé, százezrek menekültek el, a maradókat pedig súlyos élelmiszer- és ivóvízhiány sújtja. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vasárnap rámutatott, hogy immár tizenkét napja nem tudtak célba juttatni egyetlen segélyszállítmányt sem ebben a régióban.

Izrael azután indított háborút Gázában, hogy a Hamász terroristái a határkerítésen áttörve október 7-én mintegy 1200 embert megöltek és körülbelül 250 túszt ejtettek, akik közül 129-et továbbra is fogva tartanak.

Izrael szerint a Hamász pajzsként használja a gázai kórházakat
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:00:59 0:00

Jeruzsálem előbb pusztító légicsapásokba, majd szárazföldi műveletekbe kezdett a radikális iszlamista csoport uralmának felszámolása érdekében.

A gázai hatóságok szerint a halottak száma már meghaladta a 23 ezret, a sebesülteké pedig az 58 ezret. Az izraeli fél azt állítja, hogy körülbelül nyolcezer fegyveressel végeztek eddig, de erre nem mutattak be bizonyítékot. A harcokban mostanáig 176 izraeli katona vesztette életét.

Ehhez kapcsolódóan: Amerikai hírszerzés: Palesztin terroristák Izrael elleni támadásokra használták fel a legnagyobb gázai kórházat

Izrael a Hamászt teszi felelőssé a polgári áldozatokért, aláhúzva, hogy mindent megtesznek a civilek életének megóvása érdekében, azonban a radikális iszlamisták élő pajzsként használják a lakosságot, amikor sűrűn lakott területeken harcolnak, ahol alagutak, bunkerek, rakétavetők, mesterlövészállások egész labirintusát építették ki.

A Gázai övezet 2,3 milliós lakosságának több mint 85 százaléka, 1,9 millió ember kényszerült lakóhelye elhagyására.

Készült az AP tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG