Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

A lengyel ellenzék tüntetést hirdetett az új EU-párti kormány ellen


Jarosław Kaczyński, a PiS elnöke a január 9-i varsói utcai tüntetésen
Jarosław Kaczyński, a PiS elnöke a január 9-i varsói utcai tüntetésen

A tavaly decemberi leváltásáig nyolc éven át kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt csütörtökökre utcai demonstrációt hirdetett a demokrácia és a médiaszabadság védelmére hivatkozva.

Jarosław Kaczyński jobboldali populista pártja a varsói parlament elé szervezett tüntetést, elsősorban azt sérelmezve, hogy az új vezetés számos, az Európai Unió által jogsértőnek talált intézkedést is vissza kíván vonni, továbbá át akarja venni a kontrollt a sokak szerint az utóbbi években propagandaeszközzé silányított közmédia és állami hírügynökség felett.

Ehhez kapcsolódóan: Donald Tusk alatt gyors javulásra lehet számítani az Európai Unió és Lengyelország kapcsolatában

Szintén csütörtökön hozza meg döntését a legfelsőbb bíróság vitatott, továbbra is a PiS által ellenőrzött testülete a tavaly októberi választás érvényességéről, amelyen mintegy 74 százalékos részvétel mellett az ellenzéki koalíció győzött.

Az előző kormány vezetői fenntartják, hogy Donald Tusk régi-új miniszterelnök lépései törvénytelenek, ezért több tiltakozó akciót is tartottak a közmédia épületeinél.

Ehhez kapcsolódóan: Leállították a fakivágást tíz lengyelországi erdőben

Számos elemző szerint a PiS célja a közszolgálati csatornák feletti ellenőrzés megőrzése a tavaszi önkormányzati választások előtt.

A PiS és a párt szoros szövetségesének számító államfő, Andrzej Duda élesen elítélte Mariusz Kamiński volt belügyminiszter és helyettese, Maciej Wąsik keddi letartóztatását is, akiket decemberben kétévi letöltendő szabadságvesztésre ítéltek túlkapás címén. A párt szerint politikailag motivált eljárásról volt szó.

Készült az AP tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG