Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

„Amikor Orbán Viktor helikopterrel járja a határt, azt akár Kálomista Gábor is rendezhette volna” – kampányelemzés


„Be kell egyáltalán menni?” – teszi fel a kérdést elemzőnk, amikor szóba került az ellenzéki pártoknak az állami médiában jutó öt perc. Most már minden a mozgósításon múlik, a választást eldöntő „atombombára”, külső segítségre fölösleges várni – mondja Ruff Bálint kommunikációs és kampányszakértő. A héten megjelent podcastunk szerkesztett átirata.

Korábban említettük, hogy három színtéren zajlik a csata a kormányfő és kihívója között: a Kelet–Nyugat, a háború–béke és a kompetencia kérdésében. Az elmúlt két hétben mind a három színtéren volt előrelépés mindkét oldalon. Menjünk kronológiai sorrendben. Milyen attitűd, milyen elszántság rajzolódott ki a március 15-i beszédekből?

Ez volt az utolsó nagy lehetőség mindkét vezetőnek, hogy megmutassa, hogyan állnak a csapatai. Ebből a szempontból szerintem nagyobb vesztenivalója Orbán Viktornak volt. Minden elem benne volt a beszédben, amit vártunk: béke, a hintapolitika aktuális állása. Beszélt a sajátjaihoz, ostorozta az ellenzéket. Volt benne olyan is, amivel témát adott az ellenzéki pufogásnak pár hétre.

De igazából ez egy megúszós beszéd volt. Neki az volt fontos, hogy elkészüljenek a fotók a Margit hídon hömpölygő tömegről, rendben lemenjen az esemény, ki lehessen pipálni.

Azt mondja, hogy megúszós volt. A korábbi beszédekhez képest azért erőteljesebb volt a hangnem, az első pár mondatban személyeskedésre is futotta.

Ha ahhoz hasonlítjuk, hogy 2018-ban ugyanebben a helyzetben, azaz a választás előtti Békemenetet követően milyen beszédet mondott, akkor ez megúszós beszéd volt. Négy évvel ezelőtt konkrétan megfenyegette az ellenzéket, hogy ha ők kerülnek hatalomra, lesz majd nemulass.

Most nem volt olyan mondata, amely valamilyen bosszúállással fenyegetett volna. Lehet azon pufogni, hogyan beszélt az ukrajnai háborúról vagy Putyinról, és miért tűnt úgy, mintha Magyarország semleges lenne és Svájcként működne. De nem volt az a kirobbanó forma, amitől ne azt mondanám, hogy megúszós beszéd volt. A kisugárzása engem nekem sokkal inkább a 2010-es Orbán Viktorra emlékeztet. Nagyon magabiztos volt, és két kiszólása is arra utalt, hogy megítélésük szerint jól áll a Fidesz: „Nem oda Buda és nem oda Pest sem.”

Ezek mögött valós információk lehetnek, vagy csak az ingadozókat befolyásolni szándékozó nagyotmondás?

Arra utalhat, hogy a kormányoldalon azt gondolják: a korábban biztos ellenzéki fölényt mutató 18 fővárosi körzetben van valami keresnivalója a Fidesznek.

Ameddig a Békemenet és az Orbán-beszéd lényege tényleg kimerülni látszott a látványos légi felvételekben, addig az ellenzék dicséretesen sok energiát fektetett a március 15-i fellépésre. Látszott a háttérmunka, és az összegyűlt tömeg is igazolta az erőfeszítéseket. Egy zárójeles megjegyzést tennem kell: az MTI-t most nem lehet azzal vádolni, hogy elhallgatta volna az ellenzéki eseményt, de egy olyan fotóval illusztrálták a rendezvényt, amelyet akkor készítettek, amikor még el sem kezdődött a program. A magyar sajtót aztán be is járta ez a fotó.

Hogy lehetett volna ezt kivédeni?

Drónfelvételekkel például. Ez ma már nem akkora összeg. De ettől függetlenül jól sikerült rendezvény volt, magas részvétellel. Márki-Zay Péter beszéde a választási program bemutatására koncentrált, néha szakpolitikai kérdésekbe is belement. Az kevésbé jött ki, hogy élesen bemutassa, mi a különbség Orbán Viktor rendszere és az ellenzék jövőbeli kormányzása között. A putyini szövetséget sem ostorozta annyira, mint lehetett volna.

Az ellenzéki tüntetések rákfenéje, hogy túl sok megszólaló van a rendezvényeken. Az összes listavezető és Iványi Gábor is beszélt. Nagyon helyesen szerepet kapott Donald Tusk, szerintem nagyon jó üzenettel. De ha csak Dobrev Klára, Donald Tusk és Márki-Zay Péter szólalt volna meg, akkor a szimbólum szerintem ugyanúgy adott lett volna.

Kihagyott lehetőség, hogy Márki-Zay Péter nem reagált Orbán Viktor beszédére a március 15-i felszólalásában? Nem ritka, hogy szellemes, szurkálódó megjegyzést kommentel mondjuk egy Facebook-poszt alá. Itt is megtehette volna, hogy rögtön válaszol az Orbán által elmondottakra.

Úgy látom, hogy a Márki-Zay Péter kommunikációját kézben tartók egyre jobban ügyelnek a tartalomra. Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt most már papírból, előre megírt szövegből beszél. Itt is kész volt a szöveg, súgógépet használt a programbemutatón – szerintem nagyon helyesen. Minden politikusnak így kéne eljárnia, mert ilyenkor a legkevesebb esélyt kell hagyni a hibára. Ezért nem kellett volna feltétlenül arra reagálni, amit Orbán negyed órával korábban a Kossuth téren mondott.

De így kisebb volt a kontraszt.

Szerintem az félreértés, hogy ezeknek a helyzeteknek a program bemutatásáról kellene szólnia. Bár ott tartanánk, hogy a kampány a szakpolitikai programok vitájáról szólna! Tizenkét éve élünk a Fidesz rendszerében, szakpolitikai kérdések legfeljebb kávéházi vagy egyetemi beszélgetésekben kerülnek elő. Nem az a kérdés, hogy ki mit csinál az agrártámogatásokkal, hanem az, hogy mitől lesz jobb az életünk április 4-én. A megélhetési kérdések a legfontosabbak.

Az ellenzéki program felbukkant a köztévén kapott öt percben is, amikor Márki-Zay Péter, az összellenzék miniszterelnök-jelöltje elmondhatta a gondolatait. Kampányszempontból hogyan közelít meg az ember egy ilyen helyzetet? Jó taktika-e, hogy programismertetésbe kezd? Vagy itt is esetleg sikeresebb lenne az előbb említett kontraszt hangsúlyozása egy olyan közönség előtt, akiket egyébként nem tud megszólítani?

Eggyel hátrébb kezdném a választ: talán nem most kell ezt a filozófiai kérdést megvitatni, de miért kell egyáltalán bemenni az állami tévébe? Ha az az ellenzéki álláspont, hogy az MTVA és az egész állami tévé az orbáni hatalmi rendszer egyik ékköve, és az egyik hangsúlyos programpont a közmédia átalakítása, akkor be kell menni? Még ha legalább erre van is törvényi lehetőség…

Mert ezzel legitimálja a rendszert?

Hát nem? Megértem, hogy fontos mondani, milyen borzasztó az ellenzék helyzete, és csak öt perc jár neki. Ott lehet mondani egy beszédet, de attól még az ember bent van.

Ugyanez a filozófiai és legitimációs kérdés jött elő, amikor a köztársaságielnök-választásról beszélgettünk. Érdemes-e jelöltet állítani, a jelöltnek fel kell-e szólalnia a parlamentben? Az ellenzéknek a részvételével legitimálnia kell-e ezt a folyamatot?

Sok hűhó a semmiért. Volt egy kérés, amit nem tudtak az ellenzéki pártok érdemben, időben eldönteni. Jött egy összevissza vitatkozás arról, hogy melyik jelölt a jó. Aztán eljött a parlamenti államfőválasztás, ahol éles kontrasztot mutatott egy 79 éves professzor és egy negyvenvalahány éves, háromgyerekes, ereje tejében lévő, a Fidesz szövegeit szajkózó hölgy. Mit hozott az ellenzéknek Róna Péter negyedórás felszólalása, főleg úgy, hogy azóta mintha el is tűnt volna?

Az sem igazolja az ellenzéki részvételt ezekben a folyamatokban, hogy – mint az előbb említtettem – egy olyan közönséghez juthatnak el, amelyet egyébként nem érnek el?

De mi ez a közönség? A Fidesz-szavazó csak azt látja ebben, hogy az én jelöltem egy negyenéves, ereje teljében lévő hölgy, az ellenzéké pedig egy nyolcvanéves professzor, akiről ráadásul hetekig vitatkoztak.

Nézzük az előbb említett három csatát. Kelet–Nyugat: hogy alakult az elmúlt hetekben a két vezető megítélése? Van-e elmozdulás a kormányzati oldalon azt látva, hogy Németh Zsolt, a Fidesz egyik meghatározó külpolitikus képviselője kibeszélt az eddigi kánonból, illetve maga Novák Katalin, az államfő is?

A kettős beszéd már szóba került az ukrajnai háborúval kapcsolatban. Szerintem Orbán Viktor felmérésekre alapoz, amikor visszavesz a nyugatias retorikából, és bár a NATO még mindig szerves része a kommunikációnak, de Brüsszel már megint kezd ellenséggé válni azzal, hogy bele akar minket keverni valamilyen harcba.

Ami Németh Zsoltot illeti: ha Orbán Viktor kormányoz tovább, akkor szerintem lehetetlen, hogy Szijjártó Péter maradjon a külügyminiszter. Olyan szinten ráégett az oroszpártiság, hogy muszáj lesz majd valamilyen más feladatot találni neki a kormányban. Németh Zsolt azonban a kezdetektől fogva atlantista figura volt a Fideszben. Emiatt került ki a külügyi vezetésből, és rakták parkolópályára, amikor a keleti nyitás külpolitikája jött. Akkor került elő, amikor kitört a háború, és ismét nyugati, atlantista hangra volt szüksége a kormánynak. Ez az egyik magyarázat a felbukkanására.

A másik, hogy – ha lehet hinni Orbán Viktornak a nem oda Buda kifejezésében – most már az esetleg billegővé vált dél-budai körzetben harcol a momentumos Tóth Endre ellen az egyéni mandátumért. Egy ilyen kikacsintás hozhat neki annyi szavazatot, amivel visszaküldhetik a játékba.

Novák Katalin helyzete más, neki az államtitkári és tárca nélküli miniszteri munkájából adódóan kialakultak kapcsolatai a putyini Oroszország hasonló területén dolgozó politikusaival. Ettől a bélyegtől kell megszabadulnia.

Amennyi előnyt hoztak a kormányoldalnak a Kelet–Nyugat kérdésében történő kiszólások, annyi hátrányt okozhatott, hogy Orbán Viktor kimaradt a kelet-európai vezetők kijevi találkozójából.

Úgy tűnt, hogy Orbán Viktornak fontosabb a békemenetes beszéde, mint elvonatozni Kijevbe. Az is látszik, hogy ő azért még mindig megpróbál hintaszerepet betölteni, és talán már azon gondolkodik, hogy mi lesz a háború utáni világban. Patikamérleggel méregeti, hogy tud úgy egyszerre kritikus lenni, meg nem kritikus, hogy minden szavazót kielégítsen. Ezért használtam a megúszós jelzőt korábban.

De ez a hintapolitika például a második fontos választási csatatéren, háború–béke kérdésében ugyancsak visszacsaphat.

Korábban már beszéltünk arról, hogy mintha tankönyvet követne Orbán Viktor viselkedése a háborús helyzetben. Amikor helikopterre száll, és elrepül Budapestről Debrecenbe megvédeni a magyar határt, az olyan, mintha egy hollywoodi filmben lenne, vagy Kálomista Gábor rendezné, hogy milyen, amikor a miniszterelnök megvédi az országot.

Azt sugallja, hogy van a háborús uszító ellenzék, és van ő, aki odarepül, és megoldja a problémákat. Nekem az a legmegdöbbentőbb, ahogy az eddigi migrációs politikájával szemben egyszer csak egy menekülteket simogató kádári nagypapává alakul a videókban. Eljátssza, hogy egy személyben védi meg a határt, hangolja össze az összes szerv működését és támogatja a menekülteket.

Az teljesen hibátlan kampányesemény volt, amikor Márki-Zay Péter a felajánlott pénzekből Ukrajna nagykövetének átadott egy mentőautót. Jól mutatja, hogy van mit keresnie az ellenzéknek ezen a térfélen. De mégsem ez a fő hír aznap, hanem az, hogy felhívta Deák Dánielt, a Fidesz egyik facebookos influenszerét, és szidalmazta a független sajtót. Ezt aztán, persze, felkapja a teljes állami média.

Nem ez volt az első és egyetlen támadása a független sajtó ellen. Ezek a megmozdulások, például a harmadik csatában, a kompetenciában merre tolják el őt?

Amikor először beszéltünk a csataterekről, azt mondtam, hogy ez a valódi hely. Itt van a valódi harc, itt dől el, hogy – ha létezik billegő szavazó vagy még el nem kötelezett szavazó – mi alapján fog dönteni. Márki-Zay Péter legutóbbi nyilvános megnyilatkozásaiban, videóiban már egy másfajta, nyugodtabb, kompetensebb politikust mutatott.

De ez nagyon érzékeny kérdés. A kiegyensúlyozott vezető képe szertefoszlik, amikor a Jelennek adott interjúban azt mondja, azért vannak félreérthető mondatai, mert elfáradt a kampányban. Ilyet egyszerűen nem mondhat egy miniszterelnök-jelölt, akitől azt várják a szavazók, hogy megvédje őket a háborús helyzetben. Vagy úgy fogalmaz, hogy ugyanazt csinálná, mint Orbán Viktor, csak nem hazudna róla. Miért kell neki két héttel a választások előtt ötvenperces videóinterjút adni a Jelennek? Mit remélnek tőle? Hogy olyan csoporthoz jutnak el ezek a gondolatok, amelyek eddig nem voltak megszólítva? Az üzenetek csak a saját köréhez jutnak el, az elszólások, a hibák azonban mindenkihez. Akkora benne a rizikó, hogy én biztosan lebeszéltem volna róla.

„Gyújtogatóra ne bízzuk a tűzoltást.” „Hozzuk haza a minden egyes magyarnak járó másfél millió forintnyi uniós pénzt.” Ezek már többször megjelennek a kommunikációjában. Ezek a rövid és közérthető üzenetek javíthatják a kampány eredményességét?

Szerintem ezek jók, és soha nem késő elkezdeni. Nagyon kevés idő van hátra a kampányból, és tankönyvszerűen ezek beégetése hosszú folyamat. Októbertől kezdve annyiféle üzenet volt, hogy már összeszámolni sem tudom, gyorsan cserélődtek a mondások. Reméljük, hogy ezek most tovább tartanak.

Nem elég tizenötször elmondani egy üzenetet, hanem addig kell sulykolni, ameddig már az orra vérzik tőle mindenkinek. Van három gondolatom, semmi másról nem kell beszélni. Vegyük a március 15-i beszédet: huszonöt vagy harminc üzenet volt, és mind elveszett már, a fontosoktól a kevésbé fontosakig.

Kétségtelen, hogy ő teszi a legtöbbet a kampányba, megállás nélkül kampányol, utazik. Amikor már csak két hét van a választásokig, hogy oszlanak meg a feladatok? Mire kell koncentrálni? Melyek az elsődleges célok egy kampánycsapat előtt?

Mozgósítás, semmi más. Maradjon mindenki az üzenetnél, ami megvan.

Facebookon nem lehet megverni a Fideszt, milliárdokat költenek, ráadásul – és erről is beszéltünk már – nekik nem kell megnyerniük a közösségi médiás teret, elég csak döntetlenre kihozni. De telefonon, Messengeren vagy az ajtókon bekopogva el lehet érni a szavazókat. Erre kell lényegében koncentrálni. Minden más igazából teljes mértékben felesleges. Az a kérdés, hogy melyik gépezet tudja jobban elvinni a sajátjait szavazni. Márki-Zay Péter tényleg napi húsz órában van úton, járja a vidéket.

Ugorjunk vissza egy pillanatra a billegő körzetekre. Ott látszik, hogy minden egyes szavazóért lehajolnak. Például az ellenzék által nyerhetőnek tartott kaposvári körzetben – utánanéztem – valahol százmilliárd forint körül van az elmúlt fél évben a Szita Károly polgármester és Szijjártó Péter külügyminiszter által bejelentett fejlesztések összértéke. Ez csak egy körzet. Épül egy élelmiszeripari beruházás és létesítenek egy üveggyárat. A másik ilyen körzet, amelyet szintén kicsit jobban ismerek, Csongrád megye 2. számú körzete, Szeged és Homokhátság. Egymás sarkára lépnek a miniszterek, akik mindent bejelentenek és átadnak, az utolsó faültetést is. Erről szól a „Nem oda Buda, nem oda Pest is”. Ez egy mozgósítási verseny.

Van még értelme külső segítségre számítani? Két héttel a választás előtt van még bármilyen realitása annak, hogy robbanhat olyan hírbomba, lebukás, értesülés, amely jelentősen befolyásolhatja az erőviszonyokat? Érdemes-e még várni Az ördög ügyvédjére?

Az elmúlt tizenkét évben mindig volt csodavárás ellenzéki oldalon. 2010-től 2014-ig mindenki suttogta, hogy az Európai Bizottság és Angela Merkel német kancellár majd meg fogja buktatni Orbán Viktort. Utána az volt a szóbeszéd, hogy Simicska Lajos majd ledobja az „atombombáját”. Visszatérő motívum, hogy a kutatások félremérnek. Vagy az a feltételezés, hogy a magukat titkoló, kiábrándult fideszesek majd az ellenzékre szavaznak. Esetleg a választási kedvükben tobzódó fiatalok döntik meg a Fidesz-uralmat. Hozzáteszem, talán ebben az utóbbiban még lenne is potenciál.

Márki-Zay Péter is hónapok óta lebegteti, hogy van valamilyen szexuális jellegű, kompromittáló információ a Fidesz legbelsőbb köréből, kormányzati vagy miniszteri szintről. Mégsem derült ki eddig semmi, és már nem is beszél róla. Pedig az eddigi logikát követve most lenne ennek itt az ideje, hiszen az Adrián szexpartizó Borkai Zsolt ügye is a 2019-es önkormányzati választások előtt tíz nappal került napvilágra.

Ez mind arról szól, hogy nem a saját teljesítményünkkel akarunk valamit megnyerni, hanem külső beavatkozásban reménykedünk, hogy az majd a nyeréshez segít minket. Azt gondolom, hogy ebben bizakodni nem jó irány, ennél fontosabb a saját teljesítmény, a magabiztosság.

A podcastban megszólaltatott Ruff Bálint jogászként végzett, és már több sikeres választási kampányban dolgozott. A felvétel idején kommunikációs tanácsadó Botka László szegedi és Pikó András józsefvárosi polgármester mellett.
  • 16x9 Image

    Vovesz Tibor

    Vovesz Tibor megbízott igazgató, a Szabad Európa budapesti irodájának vezetője. Több mint két évtizede dolgozik magyar és nemzetközi szerkesztőségekben, kereskedelmi és közszolgálati médiumokban. Egyebek mellett a Danubius Rádió, a Magyar Rádió és az Euronews munkatársa is volt. 

XS
SM
MD
LG