Az utolsó pillanatig kivárt a magyar és a lengyel kormány, hogy megtámadja a jogállamisági mechanizmust az Európai Bíróságon. Ez az a jogszabály, amely miatt Budapest és Varsó azzal fenyegette a többi 25 tagállamot, hogy ha életbe léptetik, akkor megvétózzák az uniós költségvetést. Tavaly november-decemberben hetekig nagyon feszült volt a helyzet, már vészforgatókönyvek készültek arra az esetre, ha tényleg beváltja ígéretét a két kormány és megtagadják a hozzájárulásukat a 1074 milliárd eurós következő hét éves költségvetéshez, valamint a 750 milliárd eurós újjáépítési alaphoz.
A jogállamisági mechanizmus lényege, hogy egy bonyolult eljárás során az Európai Bizottság lehetőséget kap az uniós források felfüggesztésére, megvonására, csökkentésére abban az esetben, ha a jogállamiságot olyan fenyegetés éri egy tagállamban, amely veszélyezteti az EU-s pénzek felhasználását. A tavaly decemberi EU-csúcson a magyar és a lengyel kormány is elállt a vétó lehetőségétől. Azt mondták azért, mert a tagállamok úgy döntöttek, hogy addig nem alkalmazzák a mechanizmust, amíg az Európai Bíróság ki nem mondja: a jogszabály megfelel az uniós jognak.
Az ördög és a részletek
A decemberi csúcstalálkozón a tagállami vezetők következtetései között szó szerint a következő olvasható:
“A felsorolt elvek tiszteletben tartásának biztosítására a Bizottság a rendelet alkalmazási módjára vonatkozó – az értékelés módszerére is kiterjedő – iránymutatásokat kíván kidolgozni és elfogadni. Az iránymutatásokat a Bizottság a tagállamokkal folytatott szoros konzultáció keretében dolgozza ki. Amennyiben a rendelet megsemmisítése iránti keresetet nyújtanának be, az iránymutatások véglegesítésére csak a Bíróság ítéletét követően kerül sor, hogy az iránymutatásokba be lehessen építeni az ítéletből származó releváns pontokat. A Bizottság elnöke teljes körű tájékoztatást fog nyújtani az Európai Tanácsnak. Az iránymutatások véglegesítéséig a Bizottság nem javasol a rendelet alapján hozandó intézkedéseket.”
Ezeken a mondatokon azóta is folyik a vita. Az tény, hogy a jogállamisági rendelet január 1-jén hatályba lépett. Az általános jogértelmezés szerint ettől kezdve alkalmazható, az ennek alapján hozott döntések érvényesek és kikényszeríthetőek. A tagállami vezetők előbb ismertetett következtetéseiben azonban olvasható egy megszorítás, amely az Európai Bizottság, mint “ügygazda” cselekvési lehetőségeiről szól. A Bizottságnak ki kell dolgoznia egy iránymutatást – a tagállamokkal együtt – és ebbe be kell építeni a Bíróság majdan meghozott döntéseit. Ez azt jelenti, hogy az Európai Bizottság erre hivatkozással a konkrét ügyek lefolytatását egy ma még ismeretlen időpontig kitolta. Ugyanakkor sokan vannak, akik szerint ezt nem teheti meg a brüsszeli testület. Az Európai Tanács (az állam- és kormányfők tanácsa) ugyanis önmagában nem jogalkotó tényező, egy-egy ilyen következtetéssel nem utasíthatja az Európai Bizottságot, amelynek kizárólag a jogszabály szerint és annak alapján kell eljárnia.
Sokasodó kérdőjelek
Annak a vitának még az elején tartunk, hogy tulajdonképpen mit fog jelenteni a gyakorlatban ez a mechanizmus. A jogszabály alkalmazásában nyilván segítségül lesznek a bizottsági iránymutatások. Példaként azonban már most is sokan hozzák fel a bírósági rendszer függetlenségét ért támadásokat. Ez ugyanis a jogbiztonságot fenyegető olyan veszély, amely az egész EU-t érinti. A piacok összekapcsolása, a nagyfokú integráció miatt joggal érzi veszélyben magát egy spanyol vagy görög cég, ha nem biztos a lengyel vagy a magyar bíróságok függetlenségében. Különösen Lengyelország esetében akut ez a probléma, hiszen az ország ellen jelenleg folyó 7. cikkes eljárást éppen az igazságügyi reform miatt indították, azt tapasztalva, hogy politikai befolyás érvényesül a bíróságok munkájában.
Ebben a nagy bizonytalanságban mégis milyen határidőkkel számolhatunk? Nos, ebben sincs bizonyosság. Amennyiben az Európai Bíróság úgy dönt, akkor sürgősséggel tárgyalhatják az ügyet, ez azt jelenti, hogy fél éven belül ítélet születik. Ha marad a normál eljárás, akkor akár két évet is várhatunk. És ha ahhoz hozzávesszük, hogy még az ítélet megállapításait az Európai Bizottság szeretné beépíteni az iránymutatásaiba, akkor erre nyugodt szívvel rászámolhatunk még vagy fél évet. És máris 2023 második felében járunk...
Az Európai Parlament elégedetlen
Dühösek emiatt az Európai Parlament képviselői is, olyannyira, hogy egy minapi vitában elhangzott, hogy ha kell, az EP beperli a Bizottságot, mert nem teszi a dolgát. Persze, a határidők és az eljárások tempójának ismeretében ez nem fogja felgyorsítani az ügymenetet.
Ugyanebben a vitában Johannes Hahn, költségvetésért felelős uniós biztos azt mondta, hogy “Minden jogsértés, ami érinti az EU pénzügyi érdekeit, január 1-jétől a rendelet hatálya alá tartozik, nem engedünk el egyetlen ügyet sem.” Hogy ez mit jelent majd, azt nem részletezte.
Cseh Katalin momentumos EP-képviselő annyiban segített neki, hogy elmondta, a magyar miniszterelnök veje ismét jelentős összegeket nyert az agrártámogatásokból, holott róla már az uniós csalásellenes hivatal, az OLAF is megállapította, hogy szabálysértően használta fel az uniós forrásokat. Ugyancsak az OLAF-ra hivatkozva a német Moritz Körner arról beszélt, nem tudja elmagyarázni a választóinak, hogy ha az uniós szervezet megállapítja, hogy Magyarországon jogellenesen költik a közös pénzt, akkor miért nem tesz ez ellen semmit sem az Európai Bizottság. Szerinte a Bizottság egy tűzoltó, amelyiknek nem az égő ház előtt kell útmutatásokat készíteni arról, hogyan kell tüzet oldani.
A magyar kormány védelmében Hidvéghi Balázs fideszes képviselő a decemberi következtetésekre hivatkozva azt mondta, világnézeti vitát nem lehet lefolytatni a jogállamisági mechanizmus alapján. Szerinte az EP fel akarja áldozni a tagállamok közötti megállapodást azért, hogy folytatni tudja az ideológiai csatározást és vádaskodást a jobboldali kormányok ellen.
Azt is látni kell, hogy a magyar és a lengyel kormány a tűzzel játszik. A többi európai ország ugyanis azzal a feltétellel adta hozzájárulását az összesen 1800 milliárd eurós költségvetési csomaghoz, hogy hozzárendelik a jogállamisági mechanizmust, mint a források megvédésére szolgáló eszközt. Amennyiben a bíróság helyt adna a keresetnek, és hatályon kívül helyezné a mechanizmust, akkor a többi fővárosban fel kell tenni a kérdést, hogy így is támogatják-e a közös hitelfelvételt, a rekordméretű pénz meghatározott célokra történő kifizetését. Igaz, egy-két év múlva már nehéz lenne visszatérni a tavaly decemberi állapotokhoz. Ugyanakkor a most előállt jogbizonytalanság, egyfajta függő helyzet nem segít akkor, amikor határozott lépésekre és kiszámítható jövőre van szükség.
Kísért a múlt?
A bírósági eljárás fűződő jogot természetesen nem lehet elvitatni a kormányoktól. Emlékeztetnénk azonban a legutóbbi olyan esetre, amikor Magyarország (és Szlovákia) megtámadott egy uniós jogszabályt. A belügyminiszterek tanácsa 2015 őszén döntött arról, hogy az olasz és görög menekülttáborokból minden tagállamnak meghatározott számú menedékkérőt kell átvennie és lefolytatni a velük kapcsolatos menekültügyi eljárást. Ezt Magyarország megtagadta, majd több évig tartó eljárás-sorozatban kiderült, hogy alaptalanul. Nemcsak nem volt igaza a magyar kormánynak egy jogi vitában, de közben nem is teljesítette egy uniós kötelezettségét, amely az időmúlás miatt lehetetlenné vált. Az ügynek még mindig nincs vége, az Európai Bizottságon múlik, hogy emiatt pénzbüntetés kiszabását kérik-e a Bíróságtól.
Visszatérve a mostani perindításra: az uniós jogszabály megtámadására a bírósági eljárási szabályok alapján ebben az esetben két hónap +10 nap +14 nap állt rendelkezésre. Ez március 15-én lejárt volna, vagyis ennél tovább már nem várhattak volna a beadvánnyal Budapesten és Varsóban.
Ami az elmúlt időszak mérlegét illeti: a magyar kormány minden fontos jogvitát elveszített az Európai Bíróságon, a civil törvénytől kezdve a menekültügyi eljáráson át a Lex CEU-val bezárólag.
