Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

3 perc: Az MSZP társelnöke bizakodó, de szerinte esélytelen a NER azonnali lebontása


Tóth Bertalan, MSZP

Legfontosabb cikkeink hétfőn: Az MSZP társelnöke szerint vidéken is erőteljes kormányváltó hangulat uralkodik. Szankciók Putyin ellen: az volt a cél, hogy a legnagyobb fájdalmat okozzák. Tetűirtó és bugyi, ukrán menekültválság civil szemmel, avagy meddig bírják a kisfalvak ellátni a háború miatt földönfutóvá válókat?

Senki nem mondta, hogy könnyű lesz”

„Nem látom azt, hogy egyik pillanatról a másikra ezt a rendszert le tudjuk bontani. De el fogjuk kezdeni”mondta a Szabad Európának adott interjúban Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke. Elszámoltatást és szigorú fellépést ígért a korrupcióval szemben. Fideszes lejáratókampánynak tartja, hogy egy büntetőügyben négy MSZP-s politikust vádoltak meg csúszópénzek elfogadásával. Tóth szerint minden szavazatra szüksége lesz az ellenzéknek, ezért arra kéri a választókat, hogy listán se szavazzanak a Kutyapártra.

„Bizakodó vagyok, és nem tartom kizártnak, hogy lesz meglepetés. Nyilván vannak olyan körzetek, amelyek könnyebben nyerhetők, és vannak olyanok, amelyek nehezebben”

– mondta lapunknak adott interjújában az MSZP társelnöke, aki szerint vidéken is erőteljes a kormányváltó hangulat.

„A 2018-as kampányhoz képest többszörös azoknak a száma, akik eljönnek az utcai fórumokra, ellenzéki rendezvényekre. Az is sokatmondó, hogy egy nap alatt mind a 106 választókerületben össze tudtuk gyűjteni a szükséges ajánlások többszörösét. De majd április 3-án kiderül. Mi mindent megteszünk a siker érdekében”

– magyarázta Tóth Bertalan.

Fájdalom Putyinnak

Alig néhány nappal azelőtt, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, Biden elnök csendben elküldte csapatát az Európai Unió belgiumi központjába. Nem kémfőnököket vagy tábornokokat, hanem az apró betűs részek tapasztalt olvasóit, a pénz, a számítógépes csipek és más áruk globális áramlásának szakértőit.

Felhatalmazásuk arra szólt, hogy a lehető legnagyobb fájdalmat okozzák Vlagyimir Putyin orosz elnöknek: ha már lehetetlenné tenni nem tudják, megnehezítsék az elhúzódó ukrajnai háború finanszírozását, és megtagadják tőle a hozzáférést a modern hadviselés magját képező technológiákhoz.

Heves tárgyalások folytak februárban Brüsszelben, Párizsban, Londonban és Berlinben, gyakran hat óránál is hosszabban. A szövetségesek megpróbálták kidolgozni egy történelmi gazdasági blokád részleteit – mondják a Biden-kormányzat tisztviselői. Az Egyesült Államok által betiltani kívánt exportcikkek egy részét vonakodva fogadták az európaiak, akiknek lényegében azt kellett mondaniuk a saját országuk cégeinek, hogy mondjanak le több milliárd eurós éves bevételükről Oroszországból.

Huszonegy évvel ezelőtt, 2001 márciusában Putyin még arról beszélt, hogy egy demokratikus államban megválasztott tisztségviselőként milyen fontos lemondani a hatalomról. Akkor azt mondta, nem akar élethossziglan hivatalban maradni, mint egy uralkodó, de közben meggondolhatta magát, hiszen Putyin azóta több mint két évtizede van hatalmon Oroszországban, és semmi jele annak, hogy a közeljövőben változtatna ezen.

Wagner

Vlagyimir Putyin a háború kitörése óta azt állítja, hogy „különleges katonai művelete” Ukrajna „nácitlanítására” irányul, ám egy vizsgálat összefüggéseket talált az oroszbarát erők és az erőszakos jobboldali szélsőségesek között, beleértve azokat is, akik közvetlenül kapcsolódnak a Wagnerhez. Oroszország egyik legtitkosabb szervezete, a Wagner csoport hivatalosan nem létezik, a jelentések azonban azt sugallják, hogy több száz tagja harcol Ukrajnában, és azt állítják, hogy zsoldosai már röviddel az invázió után Kijevben tevékenykedtek, a Kreml parancsára meg akarták gyilkolni Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt.

Tetűirtó és bugyi – az ukrán menekültek sorsa Magyarországon

Apokalipszisre készültek, ezért úgy gondolták, hogy közösséget kovácsolnak a semmiből. A Tabula Pláza tagjai még 2015-ben alapítottak egy közösségi teret, a nyíregyházi Labor Cafét, amely csak adományokból működik, kizárólag önkéntesekkel. Az alapítvány tagjai és segítői a menekültválság első napjától segítik a földönfutókká vált ukránokat és magyarokat a határszélen. Interjú Fekete Éva kuratóriumi taggal arról, hogy mit kezdenek azokkal a menekültekkel a már egyébként is krízishelyzetben lévő, elszegényedett és elnéptelenedett magyar falvak, ahol a háború kitörése előtt sem volt fenékig tejfel az élet. Az alapítvány kurátora szerint előbb-utóbb feszültséget fog okozni, hogy a legszegényebbek segítenek a menekülteken.

„Senki sem tudja, hogy meddig kell segíteni a menekülteken. Most már megvannak a mosógépek, a szárítógépek, az infrastruktúra felállt, hogy egy hatszáz fős település tartósan el tudjon szállásolni harminc menekültet. De most jön a kérdés, hogy hogyan tovább. Ki fogja csinálni? Meddig fogja csinálni? Milyen segítséget kap hozzá? Mikor dobja be a törölközőt a közfoglalkoztatott, amikor még a menekültek segítését is a nyakába kapta? És hogy dolgozza fel ezt, amikor az ő megélhetése sem stabil, miközben máson kell segítenie? Azt gondolom, hogy ez is konfliktust fog szülni, hiszen azt az adományt esetleg ő is kaphatná, mert ő is rossz helyzetben van. Zúgolódás lehet belőle”

– mondta lapunknak Fekete Éva, aki alapítványával az első naptól kezdve segíti a menekülteket.

Kellemes napot!

Báthory Róbert

  • 16x9 Image

    Báthory Róbert

    Báthory Róbert a magyarországi Szabad Európa szenior oknyomozó újságírója. Tizenhét éve dolgozik a médiában, ebből tíz évet a legnagyobb televíziók – az RTL Klub, a TV2, a Hír TV és az MTV – hír- és hírháttérműsorainál mint riporter, szerkesztő, illetve felelős szerkesztő. Ezt megelőzően a Kossuth rádió és a Rádió C munkatársa volt. 

XS
SM
MD
LG