Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Bevezették a védettségi kártyát, félmilliós bírságot is kaphatnak az oltatlanok Olaszországban


Olaszországban péntektől minden munkavállaló számára kötelező lesz a Covid–19 egészségügyi igazolvány. A munkahelyekre csak védőoltás, negatív teszt vagy a fertőzésből való közelmúltbeli felépülés igazolásával lehet belépni.

Mario Draghi miniszterelnök kabinetje még szeptemberben hagyta jóvá a szabályt – a világ egyik legszigorúbb Covid-ellenes intézkedését –, amely október 15-től minden munkavállaló számára kötelezővé teszi a védettségi igazolást. Ez az oltás felvételén kívül megszerezhető negatív teszttel vagy akkor, ha valaki a közelmúltban átesett a fertőzésen.

Félmilliós bírság oltatlanoknak

Az év végéig érvényes jogszabály értelmében az úgynevezett zöldigazolvány nélkül dolgozókat fizetés nélkül felfüggesztik, és akár 1500 eurós (540 ezer forintos) bírságra is számíthatnak, ha igazolás nélkül járnak be dolgozni.

A döntés ellen több helyen is tiltakozások kezdődtek: Rómában rohamrendőrök álltak készenlétben egy kisebb tüntetésen, emellett Torinóban és Bolognában is demonstrációkra került sor.

Veszélyben a dokkmunkások

A legnagyobb tüntetések a nagy északkeleti kikötővárosban, Triesztben voltak, ahol mintegy hatezren vonultak munkába, és egyes munkáscsoportok az üzemek elfoglalásával fenyegetőztek, ha nem vonják vissza a rendelkezést. „A zöldkártya rossz, törvényes diszkrimináció, semmi több. Ez nem egészségügyi szabályozás, ez csak egy politikai lépés, hogy megosztottságot teremtsen az emberek között” – mondta Fabio Bocin, egy 59 éves trieszti kikötői munkás.

Stefano Puzzer, egy helyi szakszervezeti tisztségviselő szerint a trieszti kikötői dolgozók mintegy negyven százaléka nincs beoltva, ami jóval magasabb arány, mint a teljes lakosságon belül. Ennek oka részben az, hogy a városban kifejezetten magas az oltásellenesség: az e hónapban tartott polgármester-választáson egy kifejezetten oltásellenes programmal kampányoló párt a szavazatok 4,5 százalékát szerezte meg.

Massimiliano Fedriga regionális kormányzó a SkyTG24-nek azt mondta, nem tart attól, hogy a tiltakozások jelentős fennakadáshoz vezetnek: „A trieszti kikötő működik. Nyilvánvalóan lesznek nehézségek és kevesebb ember dolgozik majd, de működik.”

A többség egyetért a szigorítással

Bár a közvélemény-kutatások szerint az olaszok többsége támogatja a kötelező zöldigazolványt, a tiltakozások múlt szombaton Rómában erőszakba torkolltak, amikor tüntetők megrohamozták az ország legnagyobb szakszervezetének irodáit. Genovában, Olaszország másik fő kikötőjében pedig a Reuters jelentése szerint mintegy száz tüntető akadályozta a teherautók megközelítését, tiltakozva a zöldkártya ellen.

A Reuters által látott belső kormányzati dokumentum becslése szerint a magánszektorban dolgozók mintegy 15 százalékának és a közszférában dolgozók nyolc százalékának nincs zöldkártyája.

A kormány azt remélte, hogy a zöldkártya kötelezővé tétele meggyőzi az oltatlan olaszokat, hogy meggondolják magukat, de mivel a 12 év feletti korosztály több mint nyolcvan százaléka már be van oltva, és a fertőzési arány alacsony, egyelőre az intézkedés nem volt hatással az oltottsági arányra.

Az állam nem tesztel ingyen

A jobboldali Liga és az Olasz Testvérek párt, valamint egyes szakszervezetek szerint a munkaerőhiány kockázatának kezelése érdekében a Covid-tesztek érvényességét 48 óráról 72 órára kellene meghosszabbítani, és a nem beoltott munkavállalók számára ingyenessé kellene tenni. A kormány eddig ellenállt ezeknek a felhívásoknak. A balközép Demokrata Párt, amely Draghi kormánykoalíciójának tagja, egyenesen addig ment, hogy a tesztek ingyenessé tétele az adócsalók amnesztiájával lenne egyenértékű.

Egyes cégek azonban elkezdtek ingyenes tesztet kínálni az alkalmazottaiknak, köztük a Ducati motorkerékpár-gyártó, amely november közepéig minden dolgozónak elegendő tesztkészletet szerzett be.

XS
SM
MD
LG