Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Bizonytalan a kis benzinkutak júliusi támogatása, mert az állami szervnek elfogyott a pénze


A Független Benzinkutak Szövetségének elnöke szerint nem tudni, hogy kapnak-e, és ha igen, kitől állami támogatást júliusban a kis benzinkutak, mert üres az illetékes szerv számlája. Egri Gábor szerint ebben a hónapban derül ki, mekkora ellátási zavarok lesznek az üzemanyag-ellátásban, mert a „nincset nem lehet sokfelé osztani”.

„A kis benzinkutak nem tudják, hogy kapnak-e júliusban támogatást, mert az illetékes kormányzati szervnek nem áll rendelkezésére a szükséges összeg a költségvetésében” – mondta a Szabad Európának Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének elnöke.

Egri Gábor úgy tudja, hogy a támogatás utalásáért felelős IFKA Közhasznú Nonprofit Kft.-nek nincs kerete a júliusi utalásra, egyszerűen elfogyott a pénzük. (Kerestük az IFKA-t és a minisztériumot, de nem válaszoltak kérdéseinkre.)

Lélegeztetőgép lett a húszforintos támogatás

„Annyira bizonytalan a helyzet, hogy még azt sem tudni, hogy a jelenlegi szervezet lesz feltőkésítve, vagy az új kormánystruktúrában egy másik szereplő veszi át a feladatokat” – mondta Egri Gábor.

A kormány idén márciustól támogatja a kis benzinkutakat. Ide azok tartoznak, akik legfeljebb ötven üzemanyagtöltő állomást működtetnek, az üzemanyag-értékesítésből származó éves nettó árbevétel pedig tavaly nem haladta meg az ötvenmilliárd forintot.

A támogatás alapja a támogatást igénylő 2021. évi március, április, május és június hónapban összesen értékesített üzemanyag mennyiségének nyolcvan százaléka, a támogatás összege e forgalom alapján literenként húsz forint. A kormány célja a vidéki ellátásbiztonság garantálása. Ezt a támogatási rendszert néhány hete szeptemberig meghosszabbították.

A kormányrendelet szerint az innovációért és technológiáért felelős miniszternek kell gondoskodnia a forgalomarányos támogatás nyújtásáról. Mint ismert, Palkovics László az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft.-t bízta meg a feladattal.

A kabinet november közepén vezette be azt a szabályt, miszerint a benzinkutak legfeljebb 480 forintos literenkénti áron adhatják az alapbenzint és -gázolajat. Ez komoly veszteséget okozott a töltőállomásoknak, mert eltűnt a nyereséges működésüket biztosító marzs a nagykereskedelmi és kiskereskedelmi ár között.

Kevés a támogatás

A többször módosított jogszabály alapján a nagykereskedelmi árat is 480 forintban maximalizálta a kormány, így már egy fokkal jobb helyzetbe kerültek, mert már a tankoláson nem buktak – persze nem is nyertek –, de az üzemi költségek miatt továbbra is veszteségesek maradtak a kis kutak.

„A bruttó húszforintos literenkénti támogatás csak az állandó költségeink egy részére elég. Ki tudom fizetni az alkalmazott bérét, de a rezsiszámlákra már nem elég, és én sem keresek egy fillért sem” – mondta egy kutas a Szabad Európának.

Elmondása szerint mivel céges ügyfél, rá nem vonatkozik a rezsicsökkentés, az áramszámlája idén már megduplázódott. Szerinte nem sokat segít a kormány által biztosított pályázat, mert a húsz forintból öt-tíz forintot elvisz a fuvardíj. Eddig ingyen hozták a nagykereskedők az üzemanyagot, most azonban már fizetni kell érte.

Vannak olyan benzinkutasok, akik bírósági úton kívánnak elégtételt venni. Ahogy korábban beszámoltunk róla, ötven kis benzinkutas perelte be az államot. A hazai és uniós jogszabályok szerint is van lehetőség a perre, de az árak megállapításáról szóló 1990. évi törvény kimondja, hogy a legmagasabb árat úgy kell megállapítani, hogy fedezetet biztosítson a hatékonyan működő vállalkozó ráfordításaira és a működéséhez szükséges nyereségére. A kormány intézkedése miatt azonban most nincs meg a fedezet, hiszen a kutak veszteségesen üzemelnek.

Ellátási gondok

Egri Gábor szerint egyre jobban érződnek az ellátási gondok. Budapesten most jobb a helyzet, mert kiürül, miután sokan utaznak el nyaralni, de látható volt a múlt hétvégén, hogy Siófokon elfogyott az üzemanyag a kutakon, nem tudtak a hazafelé induló turisták tankolni. „A nincset nem lehet sokfelé osztani” – mondta.

A Független Benzinkutak Szövetségének elnöke már többször felszólalt az üzemanyagok hatósági ára ellen. Szerint azért elhibázott lépés a 480 forintos ár, mert nem ösztönzi takarékoskodásra az embereket.

„Szlovákiában mintegy harminc százalékkal csökkent az üzemanyagfogyasztás, sokan spórolnak, kevesebbet autóznak, mert drága a benzin és a gázolaj” – mondta. Szerinte ha nem lenne hatósági ár Magyarországon, biztosabb lenne az ellátás.

„Jobb lenne, ha nem vonnánk ki magunkat a piaci folyamatokból, mert később nagyobb lesz a baj. Inkább a rászorulókat kellene a kormánynak célzottan támogatnia a mindenkire érvényes hatósági árazás helyett” – mondta.

Luxus a 480-as ár

Egri Gábor szerint ilyen nemzetközi helyzetben, amikor mindenhol üzemanyaghiány van, luxus 480 forintért tankolni. „Azért nincsenek még ellátási gondok Európában, mert a magas árak miatt mindenki elkezdett spórolni, kevesebbet használják az autójukat” – mondta.

A szakember szerint a július vízválasztó lesz Magyarországon, mert ekkor a legmagasabb az üzemanyag-felhasználás a turizmus, a mezőgazdaság és a hazautazó vendégmunkások miatt.

Bujdosó Eszter, a Holtankoljak.hu ügyvezetője a Napi.hu-nak azt mondta, hogy a húszforintos támogatás egyfajta lélegeztetőgépként működik. Szerinte az augusztus 1-jei dátum lehet a vízválasztó, mert ekkor dönthet úgy több száz benzinkút, hogy a továbbiakban nem veszi igénybe újabb három hónapra az állami támogatást, inkább lehúzza a rolót, mert kifogyott a tartalékokból és kifogyott az ötletekből is, és már nem tud hová hátrálni.

Ahogy korábban beszámoltunk róla, szakértők szerint nem az olajhiánytól kell tartani a kontinensen, hanem attól, hogy nem fogják bírni a finomítók. A Covid alatt sok bezárt vagy elhalasztotta a karbantartást, amelyet most kell pótolni.

Magyarországon a hatósági ár okozhat nehézséget, mert kevesebb import érkezik, miközben júliusban és augusztusban a mezőgazdasági munkák, a turizmus és a Nyugatról hazalátogató vendégmunkások miatt harminc-negyven százalékkal nő az üzemanyag-fogyasztás.

  • 16x9 Image

    Wiedemann Tamás

    Wiedemann Tamás a Szabad Európa budapesti irodájának újságírója. 2007 óta ír gazdasági témájú cikkeket. Dolgozott a Magyar Hírlapnál, a Napi Gazdaságnál, a Magyar Nemzetnél és a G7-nél. 2009-ben a Robert Bosch Alapítvány és a Berliner Journalistenschule ösztöndíjasa volt Berlinben. 

XS
SM
MD
LG