A boszniai szerbek fokozódó elszakadási fenyegetéseire és a helyi horvátok régóta fennálló reformköveteléseire adott megoldások hiányában Bosznia-Hercegovina kettészakadásával fenyeget a dupla válság. Sikerül egyben tartani az államot?
Mirko Zečević Tadić a boszniai háború idején az önjelölt Horvát Védelmi Tanács tagja volt. Éppen csak elérte a felnőttkort, amikor 1992-ben kitörtek a harcok. Mirko térd alatt elvesztette a jobb lábát a szomszédot a szomszéd ellen, a többségi bosnyákokat, szerbeket és horvátokat egymással szembefordító konfliktusban.
Azóta közel három évtized telt el. A 47 éves Mirko a Bosznia-Hercegovina északi részén fekvő Brčko lakosa és a Pravipozar nevű, veteránokat támogató csoport tagja.
„Mindannyian sokat vesztettünk a háborúban: barátokat, rokonokat. Egyikünk sem nyert semmit egyik oldalon sem” – mondta Tadić a Szabad Európa balkáni szolgálatának.
Amellett hogy segít a volt katonáknak, bármilyen etnikumúak legyenek is, ő és más tagok találkoznak a fiatalabbakkal, hogy megosszák tapasztalataikat a balkáni háború borzalmairól.
„Fel akarjuk hívni a figyelmet arra, hogy mi, akik a kilencvenes években részt vettünk abban a háborúban és akik a legnagyobb bajokat éltük át, úgy érezzük, hogy beszélni kell és egy jobb élet felé kell haladni. Nincs szükségünk arra, hogy egy új háborúról vagy egy új konfliktusról beszéljünk” – mondta Tadić.
Üzenetük 2021-ben még inkább aktuális, mivel felerősödtek a félelmek, hogy Bosznia rendezetlen módon széteshet. Az országot még mindig a daytoni megállapodás néven ismert 1995-ös békeszerződés értelmében irányítják. Az alku az államot egy bosnyák és horvát föderációra és egy szerb többségű entitásra, a Szerb Köztársaságra osztotta.
Az aggodalmakat az alkotmányos válság és a boszniai szerbek elszakadással való fenyegetése váltotta ki, valamint a jövő évi országos választások tervezett bojkottja, mivel a boszniai horvátok évtizedes sérelmeit tetézi, hogy szerintük alul vannak reprezentálva a szövetségi és nemzeti intézményekben.
Egyes bosnyákok és számos külső megfigyelő hangosan elgondolkodott azon, hogy 2022-ben akár fegyveres konfliktusba is torkollhat a helyzet.
„Nagyjából a következő év és talán még egy kicsit az, ami utána jön, döntő fontosságú” – mondja Marko Prelec, a Balkánnal foglalkozó tanácsadó és elemző, aki többek között a Nemzetközi Válságcsoport számára készít anyagokat.
Szerinte a mostani „húsz éve talán a legsúlyosabb válság a Daytont közvetlenül követő évek óta”.
És ezzel nincs egyedül.
Bosznia létét fenyegeti
A nemzetközi közösség boszniai polgári ügyek új felügyelője, Christian Schmidt nemrég arra figyelmeztette az ENSZ-t, hogy a helyzet „a háború utáni időszak legnagyobb egzisztenciális fenyegetését” jelenti Boszniában.
A legtöbb elemző egyetért ezzel. Azt mondják, hogy bár nem lehet kizárni, hogy nagyszabású erőszak robbanjon ki, több okból is valószínűtlen.
„Úgy gondolom, hogy ez egzisztenciális fenyegetést jelent Bosznia számára, de nem abban az értelemben, hogy visszatérnénk a kilencvenes évek háborúskodásához – mondja Toby Vogel Nyugat-Balkán-elemző, a Democratization Policy Council vezető munkatársa. – Szerintem nagyon valószínűtlen, talán még lehetetlen is – bár nem feltétlenül szeretném ezt egyértelműen állítani.”
A háborús bűnökkel foglalkozó hágai törvényszéki kutatók szerint az 1992–95-ös boszniai háborúban mintegy 105 000 ember halt meg, nagyjából kétharmaduk bosnyák, 23 000 szerb és kilencezer horvát. Különösen brutális volt a harcokat kísérő „etnikai tisztogatás”.
A komoly konfliktus lehetőségét csökkenti, hogy elemzők szerint Bosznia lakossága azóta jelentősen elöregedett, részben a külföldön munkát és jobb kilátásokat kereső fiatalok elvándorlása miatt. A lakosság kevesebb katonai kiképzést kapott, mint a kilencvenes években, valószínűleg kevesebb fegyvere van, és a terület mostanra etnikailag is sokkal homogénebb lett.
Ennek ellenére aggódnak az ország sorsa, Bosznia hárommillió lakosa és a régió miatt.
„A Boszniát fenyegető egzisztenciális veszélyt nem annyira a szervezett fegyveres erők közötti háborúban látom, mint inkább abban, hogy felgyorsul a közös állam, Bosznia-Hercegovina állami intézményeinek fokozatos felbomlása – mondja Vogel. Hozzáteszi, hogy – felerősödött az állam alapjainak fellazítását célzó trend.”
„Ami lehetséges, az az alacsonyabb szintű erőszak, ami egy »befagyasztott konfliktushoz« és lényegében bukott államhoz vezet. Nincs szükségünk a Balkánon egy újabb Transzdnyisztriára vagy egy újabb Dél-Oszétiára” – mondja Prelec, utalva a Moldovához, illetve Georgiához tartozó szakadár régiók rendezetlen konfliktusára.
„Jó” és „rossz” táborok?
A Balkán-elemzők között általános az egyetértés abban, hogy a daytoni keret sikeresen megteremtett egy legalább részben életképes államot és lehetővé tette az emberek számára, hogy újrakezdjék az életüket. Viszont kétségtelen, hogy nem sikerült fenntartható alkotmányos alapokat lefektetni. Kellően elfogadható alternatíva hiányában valószínűleg egyelőre ez marad a struktúra.
„Talán a legfontosabb pont az, hogy olyan helyzet állt elő, amelyben a különböző közösségek képviselői – bárhogy is akarjuk meghatározni őket – szinte pontosan 50:50 arányban akarják vagy folytatni az államépítési projektet és megerősíteni a szarajevói székhelyű állami kormányzatot, vagy tovább akarnak lazítani minimum egy lazább föderációig vagy akár egészen a tényleges szétesésig úgy, hogy kiválnak belőle és kikiáltják a függetlenségüket” – mondja Prelec.
Prelec szerint az etnikai hovatartozás és a boszniai nemzet vagy a nemzeti intézmények iránti elkötelezettség között összefüggés van, ugyanakkor a szerbek, a horvátok és a bosnyákok között is van egy nem elhanyagolható csoport, amely nem ért egyet saját nemzete többségével.
„Ez azt jelenti, hogy senki sem tudja igazán magához ragadni a kezdeményezést” – mondja Prelec. Szerinte tévhit, hogy az ország „jó” és „rossz” táborra oszlik, és a „rossz” tábor a nacionalisták, a „jó” pedig a progresszívek vagy az állam- és Európa-pártiak közössége.
„Ez akadályozza annak megértését, hogy minden párt alapvetően arra törekszik, hogy jó üzletet kössön a saját választói körének” – mondja Prelec.
A Dodik-faktor
Ebbe a gyúlékony elegybe dobta be Valentin Inzko leköszönő nemzetközi főképviselő júliusban a népirtás tényének tagadásáról szóló tilalmat, ami feldühítette a háromtagú boszniai elnökség szerb tagját, Milorad Dodikot.
Inzko arra használta hatáskörét, hogy megtiltsa az olyan népirtások tagadását, amelyeket a nemzetközi szervezetek és Bosznia elismert. Ezzel természetesen az 1995-ös srebrenicai mészárlásra utalt, amelynek során a boszniai szerb csapatok nyolcezer, többségében muszlim férfit és fiút gyilkoltak le. A főképviselő emellett megtiltotta, hogy az elítélt háborús bűnösök bizonyos nyilvános eseményeken kitüntetést vagy elismerést kapjanak, és megtiltotta a gyűlöletbeszédet is.
Szakértők szerint bármilyen jó szándékú vagy helyénvaló is volt Inzko rendelete, sok szerb rendkívül elutasítóan reagált. Valószínűleg rosszul is időzített, mivel éppen arra készült, hogy átadja feladatait a Balkánon újoncnak számító Schmidtnek.
„Ez tényleg vörös posztó Dodik számára” – mondja Vogel. Dodik sürgetésére a Boszniai Szerb Köztársaság törvényhozói és a köztársasági elnök októberben megkérdőjelezte a főbiztos tekintélyét, megtiltva rendeletei végrehajtását, és betiltotta az arról szóló párbeszédet, hogy a Boszniai Szerb Köztársaság etnikai tisztogatás eredménye nyomán jött volna létre.
Dodik azt is bejelentette, hogy a Boszniai Szerb Köztársaság hamarosan kivonul az ország közös hadseregéből, legfőbb igazságszolgáltatási szervéből és adóhatóságából, és saját határőrizeti hatóságot állít fel.
A Boszniai Szerb Köztársaság közgyűlése eléggé megkérdőjelezhető jogosítványok alapján azóta folytatta a vélt elszakadási ötlet kimunkálását. A képviselők egy új alkotmány tervezetének kidolgozására szólítottak fel, és alkotmányellenesnek nyilvánították a főképviselő összes törvényét. Közben a bosznia-hercegovinai kormány ügyészei nyomozást folytatnak Dodik ellen az ország „alkotmányos rendjének állítólagos aláásása” miatt.
Nem világos, hogy Dodik támogatottsága mekkora vagy hogy meddig hajlandó elmenni a nyomásgyakorlásban, hogy megvalósítsa követeléseit. Ha beváltja régóta hangoztatott fenyegetését, hogy kikiáltja a Bosznia többi részétől való függetlenséget, az nemcsak a daytoni keretrendszer végét jelentheti, hanem széles körű erőszakot is kiválthat.
„Dodik nagyon jól tudja tesztelni, meddig mehet el. Azt hiszem, pontosan ezt látjuk” – mondja Florian Bieber, a Grazi Egyetem Délkelet-európai Tanulmányok Központjának igazgatója. Szerinte az ilyen szondázás a múltban a boszniai állam eróziójával fenyegetett, „ez most még inkább elképzelhetővé válik, és Dodik keményen forszírozza a saját céljait”.
Választási patthelyzet
Eközben egy párhuzamos válság is megbénított intézményeket, különösen a Bosnyák-Horvát Föderáción belül.
A boszniai horvátok évek óta panaszkodnak arra, hogy a bosnyákokkal és szerbekkel ellentétben nincs saját többségi entitásuk a daytoni keretrendszeren belül.
Bosznia etnikailag háromoldalú elnökségének horvát tagját az elmúlt két választás mindegyikén a bosnyák többség szavazatai juttatták be a hatalomba, anélkül hogy a legnagyobb helyi horvát párt, a Boszniai Horvátok Demokratikus Uniója vagy vezetője, Dragan Čović támogatta volna.
A bosnyákok határozottan ellenzik, hogy egy horvát többségű körzetből csináljanak horvát országrészt. Ez arra késztette Čovićot és pártját, hogy számos fórumon felhagyjon a bosnyák kollegákkal való együttműködéssel.
„Nyilvánvaló, hogy a Szerb Köztársaság és Dodik van reflektorfényben, nem utolsósorban a szerb vezető tüzes retorikája miatt, de úgy gondolom, hogy a horvát képviselet helyzetével is foglalkozni kell, méghozzá rövid időn belül” – mondja Mladen Lisanin, a belgrádi Politikai Tanulmányok Intézetének munkatársa.
Veszélyes jelek
A szakértők közben jelezték, mire kell figyelni 2022-ben, hogy tudni lehessen, valóban szétesőben van-e Bosznia.
Azt mondják, hogy a Boszniai Szerb Köztársaság függetlenségének kikiáltása vagy a Boszniai Szerb Köztársaság hadseregének hivatalos létrehozása – Dodik már mindkettőt felvetette – ilyen pillanat lehet.
Prelec azt mondja, hogy számára „egy olyan helyzet, amelyben a két fél figyelmen kívül hagyja egymás törvényeit, komoly lépést jelent a szétesés felé vezető úton”.
„Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a fél ország nem ismeri el a jövő októberben megválasztandó képviselőket, mert bojkottálja a folyamatot, akkor ez újabb nagy lépés” – teszi hozzá.
A daytoni építmény lehetséges alternatívájának megtalálása merész, innovatív gondolkodást igényel. „Én vagyok az utolsó, aki azt mondja, hogy ez könnyű – mondja Vogel –, de azzal nem lehet eredményt elérni, ha továbbra is lehetőséget adunk a nacionalista vezetőknek.”
Bieber a maga részéről azt mondja, hogy „a pesszimizmus optimista értelmezése” az, hogy a változásnak Bosznia saját társadalmi és bevallottan népszerűtlen politikai erőiből kell kiindulnia, nem pedig külföldről kell ráerőltetni.
Prelec megemlíti, hogy a bosnyákok milyen lazán tekintenek az országot alkotó etnikai entitások közötti, többnyire ki nem jelölt határokra.
A Szarajevóból Banja Lukába (a Szerb Köztársaság központjába) vezető autóút többször is átszelheti a bosnyák és horvát föderáció, valamint a Szerb Köztársaság határait. Az egyetlen szembetűnő dolog az, hogy váltakoznak a latin és cirill betűs feliratok. „Fogalmad sincs, hol a határ, senki sem tudja” – mondja Prelec.
Szerinte – minden hibája ellenére – ezért a tartósnak bizonyult daytoni békeegyezménynek kell hálásnak lenni.
„Van egyfajta alap az együttélésre vagy az egymás mellett élés szándékának egyfajta tartaléka, ami abból fakad, hogy már 26 éve békésen együtt vagyunk. Különösen a fiatalabbak esetében, mert ők ebbe a világba, ebbe a daytoni Boszniába születtek bele.”
