Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Brexit: a halakkal elúszott a ratifikálás esélye is


Kamion érkezik a doveri kikötőbe a brexit napján, 2020. január 31-én
Kamion érkezik a doveri kikötőbe a brexit napján, 2020. január 31-én

A brit és az európai uniós tárgyalófelek nem tudták a brexit utáni kereskedelmi megállapodást elérni. A felek a brit vizeken folytatott halászat jogi kérdései miatt nem tudtak dűlőre jutni.

Az EU főtárgyalója, Michel Barnier és brit kollégája, David Frost vasárnap Brüsszelben találkoztak, de a nyolc hónapja tartó tárgyalások legfontosabb kérdései továbbra is megválaszolatlanul maradtak. Két héten belül Nagy-Britannia befejezi az EU-ból való kilépés folyamatát, és onnantól kezdve már nem lesz köteles betartani a blokk kereskedelmi szabályait.

A tárgyalások azonban olyan kulcskérdések miatt akadtak el, mint például a halászati jogok. Mindkét fél további engedményeket követel a másiktól az Egyesült Királyság vizein folytatott halászat jogait illetőleg. Az Európai Parlament szerint december 21-én le kellett volna zárni a tárgyalásokat, annak érdekében, hogy december 31-ig ratifikálhassák a megállapodást. Erre most már esély sincs.

Vámot szabhatnak ki az EU és az Egyesült Királyság áruforgalmára

Nagy-Britannia idén január 31-én kilépett a blokkból, de az év végéig az unió vámmentes belső piacán és vámunióján belül maradt. Abban az esetben, ha az Egyesült Királyság az átmeneti időszakot az EU-val kötött szabadkereskedelmi megállapodás nélkül zárja le, akkor a két fél január 1-jétől a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) szabályzataira kell, hogy támaszkodjon a mintegy egy billió dolláros éves kereskedelem lebonyolítása során.

Ennek az lenne a következménye, hogy az Egyesült Királyág és az EU között az áruforgalomra vámot szabhatnak ki, amelyek nagyban befolyásolhatják majd a termékárakat is.

Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

XS
SM
MD
LG