Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

„A legegészségesebb ember mentális és lelki kapacitását is meghaladja ez most már”


A koronavírus magyarországi áldozataira emlékező kavicsok a Margitszigeten

Teljesen normális, hogy azok is nehezen élik meg a koronavírus-járvány egy évét, akiknek a betegséggel nem kellett közvetlenül szembenézniük, mondja Knapek Éva klinikai szakpszichológus. Sokat tehetünk magunkért is, de a lakosság mintegy felének szüksége lehet szakmai segítségre.

Hogyan változott meg az ön munkája, illetve a páciensek problémái a koronavírus-járvány egy éve alatt?

Amikor márciusban látszott, hogy az országban is megjelent a koronavírus, akkor egyik hétről a másikra a személyes találkozókból átálltunk online-ra. Volt már korábban tapasztalatom az online munkában, és a klienseim is szinte mind jól vették ezt az akadályt.

Az első hullámban – ha azt nevezhetjük hullámnak, mert azért a második hullámban rájöttünk, hogy tavaly tavasszal még szerencsésen megúsztuk –, a klienseim jelentős része nagyobb nehézség nélkül vészelte át a járványt és az azzal járó lezárásokat.

Ősszel, a második hullámban már előfordult megbetegedés, és általában is egyre fáradtabbá váltak az emberek. Az egyedülállóknak a legnehezebb ez az időszak, nagyon könnyű elmagányosodni, ráadásul ismerkedni is kifejezetten nehéz. Az őszi időszakban jóval inkább látszott, hogy a korlátozások hatással vannak az életünkre. De ezt feltehetően a többség ugyanígy elmondhatja magáról, aki tavaly tavasszal nem veszítette el az állását vagy a szeretteit.

Az egyik kutatási területem a reziliencia, ami rugalmas ellenálló képességet jelent az ilyen kihívást jelentő helyzetekben. Főként az olyan helyzetekben van erre szükség, melyek elhúzódó, ismétlődő vagy sokszerű hatással járnak. Az ilyen élethelyzetek átvészeléséhez alapvető fontosságú a társas támasz mozgósítása. Fontos, hogy megosszuk egymással azokat a nehézségeket, amiket átélünk. A negatív élmények kevésbé hatnak ránk kizsigerelően, ha van kivel beszélni róla és tudjuk, hogy más is hasonlót élt át. Annak ellenére, hogy ez mennyire fontos, azt látom, hogy egyre kevésbé ápoljuk a kapcsolatainkat és egyre inkább izolálódunk. Egyre nehezebb megtenni ezt az erőfeszítést, hogy felhívjunk valakit, vagy válaszoljunk egy üzenetre, miközben a legtöbbünknek könnyen elérhető, hogy telefonon vagy online tartsuk a kapcsolatot.

Milyen eszközökkel lehet segíteni ezen az általános fáradtságon, motiválatlanságon?

Az anonim alkoholistáktól szeretem átcsenni ezt a kifejezést, hogy csak a mai nap az, amiben érdemes gondolkozni. Ha úgy kezeljük a járványhelyzetet, hogy lehet még hónapokig ugyanez lesz, akkor sokkal nehezebb aznap megerőltetni magunkat és tenni magunkért, mint ha abban gondolkozunk, hogy a mai 24 órát kellene tartalmasan, adott esetben jó hangulatban eltölteni. Ha az adott nap nem áll fenn közvetlen negatív hatás – akut fertőzés, valakinek az elvesztésétől való félelem vagy anyagi nehézségek –, akkor minden lehetőségünk adott ahhoz, hogy végül mégiscsak jól érezzük magunkat, bármennyire fárasztó, korlátozó a helyzet a koronavírus-járvány miatt. Van választásunk abban, hogy mire fókuszálunk. Fókuszálhatunk arra, hogy még hány hónapig tart, hány hónapja tart. Vagy fókuszálhatunk arra, hogy egyébként ma lehetne egy jó napom, ha úgy döntök.

Ezzel együtt nem szeretném azt elvitatni, hogy a nehéz érzésekkel is kell foglalkozni. Annak is van létjogosultsága, hogy az emberek most szenvednek és vannak nehezebb időszakok. Nem kell minden nap megváltani a világot, meg hat kurzust elvégezni a lezárások alatt, mert elvileg ráérünk. Lehet azt mondani, igen, ez egy nehéz időszak és megengedem magamnak, hogy megéljem, hogy nehéz.

A kulcs az lehet, ha megpróbálunk hosszú távon gondolkodni. Rövid távon kényelmesebb elfogadni az általános motiválatlanságot, de ha hosszú távban gondolkozunk, akkor mégiscsak inkább az az érdekünk, hogy ennek ellenére újra és újra megerőltessük magunkat.

Nincs abban ellentmondás, hogy egyrészt az adott napot próbáljuk meg megoldani, másrész viszont gondolkodjunk hosszú távon?

De, és ez az ellentmondásosnak tűnő kiegyensúlyozó hozzáállás az, ami segíteni fog. Szinte minden, ami a rezilienciához hozzájárul, ellentétekben nyilvánul meg. Egyszerre kell tudnunk koncentrálni a mai napra, és egyszerre kell tudni arra gondolni, hogy mi a hosszú távú érdekünk. A mai napra koncentrálás nem hedonisztikus értelemben fontos nekünk, hanem abban az értelemben, hogy akkor szorongunk többet, akkor vagyunk depresszívebbek, ha nem a jelenben töltjük az időt fejben, hanem vagy a múlton rágódunk, vagy a jövőn aggódunk. Ugyanakkor a napi döntéseinket a hosszú távú céljaink érdekében érdemes meghozni.

Ugyanez igaz az érzelmek megélésére is. Egyszerre fontos, hogy foglalkozzunk azzal, hogy nem vagyunk jól, és elfogadjuk, helye van ennek is. Ezzel együtt törekedjünk arra is, hogy mozdítsuk ki magunkat ebből a helyzetből. Ez az egyensúlyra való törekvés tud sokat segíteni az ilyen kihívást jelentő helyzetekben.

"A traumát érdemes szakmai segítséggel feldolgozni" - Knapek Éva klinikai szakpszichológus
please wait

No media source currently available

0:00 0:00:53 0:00

Mik azok a gyakorlati technikák, amikkel ezt el lehet érni?

Ha megértjük, hogy érdemes az előbb elmondott szemléletben gondolkoznunk az érzéseinkről, az már tud segíteni. Emellett evidens dolgokat tudunk tenni magunkért, és ezeket érdemes is megtenni. A kutatások is azt támasztják alá, hogy aki többet sportol, az jobban érzi magát. Aki többet imádkozik, vagy van valamilyen spirituális kapaszkodója, az jobban van. Aki többet megy ki a szabadba, az jobban van. A hagyományos, mentális egészségünkért megtehető dolgok segítenek most is. A mozgás, a napirend, a strukturált élet, meg egy kicsit az előre tervezés.

Hol van az a pont, amikor már érdemes szakmai segítséget kérni?

Ha valaki annyira szorong, annyira kialvatlan, vagy annyira nem tud koncentrálni, hogy már nem tudja ellátni a kötelességeit, akkor érdemes elgondolkodni a segítségkérésen. Akkor is érdemes lehet szakemberhez fordulni, ha elhúzódó alvásproblémákkal küszködik valaki, vagy ha traumát kellett átélnie – intenzívebbet annál, hogy otthon kell maradni. Főleg, ha tragikus módon veszített el valakit, vagy ő félhetett attól, hogy lehet, hogy meg fog halni. A traumát mindenképpen érdemes szakmai segítséggel feldolgozni. Olykor előfordulhat az is, hogy a helyzet miatt átélt feszültség súlyos kapcsolati problémákhoz vezet, s ekkor is érdemes felkeresni egy szakembert.

Kik azok, akikre a környezetünkben különösen oda kell figyelni?

Érdemes többet törődni az egyedül élőkkel. Jobban oda kell figyelni a gyerekekre, akik nem élhetik azt a gyerekkort most, amit normál esetben élnének. A megszokott életükből való kiszakítás nagyon megterhelő lehet a számukra, fontos erről beszélgetni velük. Nem kell elhazudni, hogy micsoda szenvedésekkel járhat ez az időszak. De ha tudunk segíteni abban, hogy megértsék, mi zajlik most, már az nagyon hasznos lehet.

Mint minden traumával kapcsolatban, itt is fontos az, hogy legyen egy kerek egész történetünk arról, hogy mi történt velünk. Legyen eleje, közepe, vége. Értsük az ok-okozatokat, következtetéseket tudjunk belőle levonni. Ebben segíthetjük egymást beszélgetéssel.

Szintén rizikócsoportba sorolhatók azok, akiknek vagy a szerettei, vagy ők maguk közel kerültek a halálhoz. Velük is érdemes fokozottan törődni ebben a helyzetben. Nem feltétlenül a kéretlen segítségnyújtás és tanácsosztogatás, amire most felhívnám a figyelmet, inkább az, hogy jelezzük nekik, hogy itt vagyunk, lehet ránk számítani.

Míg a járvány kezdetén volt pár közösségi kezdeményezés, ezek mintha teljesen eltűntek volna, nincs tapsolás az erkélyen, nincsenek közös megemlékezések az áldozatokra. Fontosak lennének az ilyen közösségi események?

A közösségi élményeknek, amelyek azt a célt szolgálják, hogy együtt dolgozzuk fel ezt a járványhelyzetet, van funkciója. A közösség által átélt trauma egy picit épp azért feldolgozhatóbb, mert nem egyedül velünk történt: megosztható az élmény, más is érti, hogy min megyünk keresztül. Emiatt erre támaszkodni nagyon is tanácsos volna. Nem tudom, hogy reprezentatív-e az én képem erről, de én sem látom, hogy sok ilyen közösségi esemény lenne mostanában.

A járvány és a bezártság miatt egyre több információ zúdul ránk, és ezek jelentős része negatív. Érdemes lenne tudatosan korlátozni ezt az információmennyiséget?

Az ember felelős azért, hogy mit fogyaszt el, minden tekintetben. Nagyon nem mindegy, hogy mit olvasunk, mit nézünk. Éppen úgy, ahogy az sem mindegy, hogy mit eszünk. Felelősséget kell vállalni saját magunkért abban, hogy megszűrjük ezeket az információkat. Érdemes lehet leiratkozni például azokról az oldalakról, amik rossz érzést kelthetnek bennünk. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne nézzünk szembe a valósággal.

Jómagam azt a stratégiát követem, hogy napi egyszer megnézem az adatokat és a legfontosabb híreket, amivel legfeljebb 10 percet töltök és többet nem. Minden egyéb járvánnyal kapcsolatos hírforrástól megszabadultam, abban a napi 10 percben tudatosan tájékozódom, azon kívül pedig nem jön elém a járvánnyal kapcsolatos hír.

Olyannal találkozott, hogy pszichoszomatikus tünetei vannak, mert azt hiszi, covidos, miközben nem?

Inkább azzal szoktam találkozni a környezetemben, hogy a Covid szövődményeitől nagyon félnek az emberek. Megnőtt a szorongás mindenkiben. Ezzel a szorongással érdemes kezdeni valamit, amire nagyon jó bármilyen relaxációs, meditációs módszer és a már említett sportolás. A sportolással kapcsolatban fontos, hogy már egy 15 perces átmozgató gyakorlat, ami kellemes és nem feltétlenül nehéz, rengeteget jelenthet. A feszültséget segít eltüntetni az izmainkból. Nem biztos, hogy azért érzi valaki magát szorongónak, mert tényleg szorong adott esetben, hanem feszültek az izmai és a testérzet hasonlít a szorongás tüneteire. Ha kimozgatjuk ezeket a feszült izmokat, akkor lehet, hogy kiderül, nem is voltunk olyan rosszul. A mozgással vissza tudunk hatni a lelkiállapotunkra is.

Ha egyszer vége lesz a járványhelyzetnek és a korlátozásoknak, egyből el fog múlni a most tapasztalt depresszió, motiválatlanság, vagy számolni kell hosszú távon jelentkező tünetekkel?

Lesznek olyanok, akiknek minden további nélkül el fog múlni a szorongás, ők a legreziliensebbek. Lesznek, akiknek idővel le fognak csengeni a tünetek, de lassabban. Lesznek olyanok is, akiknek majd segítséget kell kérniük, főleg azoknak, akik traumát éltek át ebben az időszakban. Az is előfordulhat, hogy valakinek megkésve érkeznek meg a hatások, néhány hónap, néhány év múlva. Most nagyon helyt kell állni, ezért nem mindenki tud vele érzelmileg foglalkozni, de megkésve megjelenhetnek a tünetek, amik ezzel kapcsolatosak.

Kutatások azt mutatják, hogy a lakosság 40-60 százaléka változó mértékben, de reziliens. A másik 60-40 százalék pedig valamilyen pszichés tünettel vagy tünetekkel vélhetően küzdeni fog továbbra is. Akiknek ez nem múlik el később sem, azoknak érdemes segítséget kérni.

Ez nagyon sok ember, hisz az egész lakosság 40-60 százalékáról beszélünk. A magyar ellátórendszernek van ekkora kapacitása?

Nincsen. Erre nem vagyunk felkészülve. Ingyenesen nagyon kevés lehetőség érhető el, de vannak önkéntes pszichológusok. Létezik például a pszi.hu oldal, ahol nagyon sok önkéntes pszichológus elérhetősége megtalálható. Aki viszont anyagilag megteheti, azokat megkérném arra, ha lehet ilyet kérni, hogy inkább a magánrendeléseket válasszák, hogy a rászorulók hozzáférhessenek az önkéntes segítőkhöz.

Valószínűleg nem is mindenki kér segítséget, akinek szüksége lenne rá. Ugyanis még mindig nagyon erős a stigma a mentális problémák körül. Sokan azt hiszik, hogy csak velük van a baj, hogy ezt nem bírják jól. Miközben olyan szélsőséges és összetett hatásoknak vagyunk kitéve, amikre senki nem volt felkészülve, és teljesen érthető, hogy ezeket nem tudjuk kezelni. A legegészségesebb ember mentális és lelki kapacitását is meghaladja ez most már. Teljesen normális, hogy szenvedünk, sajnos.

NÉVJEGY
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, 2011 óta kutatja a reziliencia (rugalmas ellenálló képesség) jelenségét, melyre a 21. századi embernek minden életterületen szüksége van. Jelenleg csak magánrendelésben és szabadúszóként dolgozik. Korábban a Budapesti Műszaki Egyetemen és a Debreceni Egyetem Népegészségügyi Karának Magatartástudományi Intézetében dolgozott.
XS
SM
MD
LG