Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

"Erősnek tartom magam, de kezdek nagyon elfáradni" – nőket kérdeztünk a járványról


Graffiti az indiai Új-Delhiben, 2020. november 23.

Egyikük, aki a legveszélyeztetettebb korosztályba tartozik, a barátok, az érintés, a szemekben bujkáló mosoly után vágyik a legjobban. Másikukat anyagilag gyakorlatilag lenullázta a járvány, míg a gyermekeit egyedül nevelő társuk úgy érzi, az ereje végén jár, és lassan semmilyen befolyása nincs az eseményekre.

"Most már talán életben maradok"

Anna nyugdíjasként, közel a nyolcvanhoz, egy kulturális magazinba írt cikkeket, de megszűnt a lap, vele együtt a rendszeres írás és a munkával járó társasági élet is. Azt mondja, hogy a barátok hiányoznak a legjobban, az érintés, a tekintetük, a szomszédolás, hogy igyanak egy rozét a teraszon, és megbeszéljék, ki, milyen kiállítást látott, hova utazik legközelebb.

„Nem elég az online világ, erre kellett rájönnöm egy év után, internetfüggőként. Fontos az emberi hang, jó, hogy van telefon”.

Félelem eddig sem volt benne igazán, vigyázott magára, tudta, mikor vannak kevesen az utcán, a tömegközlekedési eszközökön, megszokta, elviseli a maszkot, és kesztyűt is húz, hogy minimálisra csökkentse a veszélyt. Szombaton megkapta az első adag Pfizert, azt mondja, nagyon örül neki, mintha kinyílt volna egy ajtó a sok közül.

"Most már talán életben maradok, várom a második adagot" – mondja bizakodva, és örül, hogy az egyik szomszédjának is van már időpontja az első oltásra.

"Sokkolt, anyagilag és érzelmileg is"

"Anyagilag padlóra küldött " – mondja a nyugdíj előtt álló Zsófi, aki kozmetikus, és az első hullám kezdete után két hónappal, amikor hetek óta már szinte egy fillért sem keresett, kitette a tulajdonosa az üzlethelyiségből, amit bérelt.

"Csaknem húsz év után, egyik napról a másikra kellett összepakolnom. Semmi empátia, semmi tolerancia, mintha csak pár hónapot töltöttem volna ott. Ez sokkolt, nemcsak anyagilag, érzelmileg is."

Örökölt egy lakást a belvárosban, az volt a B terv, hogy turistáknak adja majd ki, de a járvány miatt leállt az idegenforgalom is. Végül diákoknak sikerült kiadnia, de mint mondja, állandóan retteg, hogy az online oktatás miatt egyszer csak ők is bedobják a törülközőt, és bérlő nélkül marad.

"Akkor a rezsit sem tudnám kifizetni, így is, ha valami nagyobb kiadás jönne hirtelen, elromolna valami, kölcsön kellene kérnem."

Ami az emberi részét illeti, azt mondja, állandó kettősség van benne. A félelem és a kitörni vágyás ebből a bezártságból. "Ma nagyon rossz hírt kaptam, meghalt egy 38 éves ismerősöm, koronavírusos lett. Családapa, életerős, egészséges. Felfoghatatlan". Egészségesen él, figyel a szabályokra, hordja a maszkot, nem megy tömegbe, ügyel a fertőtlenítésre, a kézmosásra, de már baromira elege van, az ilyen hírek pedig elbizonytalanítják, "úgy érzem, tök véletlen, kit, hogy talál meg ez a kórság".

Hiányzik a fia, az unokái, a barátai. Az, hogy amikor mégis találkoznak, félelem és lelkiismeret-furdalás nélkül tehessék végre. "Úgy érzem, mostanra fáradtam el nagyon".

"Újra kellett tanulnunk egymást"

Ildikó is úgy érzi, hogy az ereje végén jár. Állandóan fáradt, és egyre ingerültebb, miközben az a benyomása, hogy az események a feje fölött történnek, minden esetleges, egyre jobban kicsúszik az irányítás a kezéből. 54 évesen három gyereket nevel egyedül, és ahogy fogalmaz „telibe kapta” a digitális oktatást.

A legidősebb fia Szegeden orvostanhallgató. Rögtön az első hullám idején megtalálta a vírus. Két diáktársával bérelt lakást, de fel kellett mondaniuk egy idő után, "nem volt értelme fizetni, anyagilag sem bírtam volna". A középső gyerek lány, gimnazista, azt mondja, talán őt viseli meg a legkevésbé a helyzet. A legkisebb fiú tízéves. Az elején ő volt az, aki „buliként” élte meg a karantént, de most, amikor közölték, hogy bezár az iskola, sírva fakadt. Hiányoznak a barátai.

Ildikó azt mondja, a karantén miatt újra kellett tanulniuk egymást, azt, hogy adott esetben mindenki otthon van, otthonról tanul, dolgozik. Pénzügyesként úgy érzi, óriási szerencséje van, hogy olyan a munkája, amit otthon is végezhet, de több kollégáját elbocsátották, vagy csökkentették a fizetését.

"Az első ilyen esetnél pánikrohamot kaptam, nem kaptam levegőt. Percekig álltam a huzatban a nyitott ablaknál, igyekeztem semmit sem mutatni a gyerekek előtt".

Azt mondja, utálja a home office-t, mert igaz ugyan, hogy ezzel megőrizhette az állását, ami egyedüli szülőként létkérdés, de azt is jelenti, hogy vége-hossza nincs a munkának, átnyúlik az egész napján, mert „ha már úgyis a gép mellett vagy, megnéznéd?”

Úgy érzi, tökélyre fejlesztette a logisztikát: vásárolni, ügyintézni, elmenni a gyerekért – mindezt a lehető legrövidebb útvonalon a leggyorsabban. "Az viszont szuper, hogy a nagyobbak segítettek. Látják és felfogják, milyen menetben vagyok. Bevásároltak a nagyszülőknek, odafigyelnek, aggódnak. Eddig sem volt rossz a kapcsolat köztünk, de még erősebb, mélyebb lett a kötelék".

XS
SM
MD
LG