Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Ezerféle szabály jöhet az országban a maszkviselésről


Az V. kerületi Zrínyi utca rendőrszobrára is maszkot húztak, 2020. november 9.

Orbán Viktor azt mondta, hogy elő fogják írni a kötelező a maszkhasználatot, ehelyett végül a polgármestereknek kell külön dönteniük. Karácsony Gergely főpolgármester szerint ez abszurd.

"A kötelező maszkhasználatot a közterületeken ma éjféltől elő fogjuk írni"

- mondta Orbán Viktor kedden a köztévének. Ez nem így történt.

Ehelyett a tényleges szabályozásba már az került, hogy a 10 ezer főnél nagyobb települések polgármesterei "felhatalmazást kaptak" , hogy külön-külön meghatározzák azokat a területeket, ahol kötelező lesz maszkot hordani.

Megkerestünk több érintett önkormányzatot, hogy ők hogy értelmezik a nem teljesen egyértelmű szabályozást, de ők is reggel tudták megbeszélni először a fejleményeket, ezért jellemzően még gondolkodtak rajta, de van, ahol gyorsan léptek.

Botka László, Szeged polgármestere például mindenhol kötelezővé tette a maszkhasználatot.

"Ma reggel egészségügyi, rendvédelmi és közigazgatási szakemberekkel egyeztetett, akiknek egyöntetű véleménye, hogy akkor van értelme a kötelező maszkhasználatnak, ha az Szeged város teljes közterületére vonatkozik" – írta a Facebookon.

Szegedhez hasonlóan Budapesten a XI. kerületben is azonnal kötelezővé tette a maszkhasználatot László Imre polgármester.

Csepelen már szerda reggel bejelentette Borbély Lénárd, hogy mindenhol kötelező lesz a maszk. Terézvárosban csütörtöktől lesz mindenhol kötelező.

Hasonló szabályozást hozott számos budapesti kerület, így Soroksár, Pesterzsébet, Kispest, Pestszentlőrinc, Erzsébetváros, a XIII. kerület és a II. kerület is.

Karácsony Gergely főpolgármester szerint abszurd, hogy végül külön kell dönteniük a polgármestereknek, mert így sokkal nehezebb egységes szabályokat hozni. Ezzel együtt megpróbálják egységesíteni ezeket Budapesten.

Sok városban bonyolítottak

Győrben például fognak erről dönteni, de csak szerdán késő délután, több városban pedig bonyolultabb rendszert találtak ki.

Sopronban például szinte mindenhol kötelező szerda déltől a maszk, de itt a játszótereken és a kutyafuttatókon is le lehet venni. Székesfehérváron csak azokon a helyeken kötelező, ahol egyszerre sok ember tartózkodhat és a távolságtartás nehezebben biztosítható, ott a városvezetés a játszótereket is ide sorolta, ott lesz kötelező maszkot húzni a gyerekeket kísérő felnőtteknek.

Gödöllőn viszont csak a játszótereken, a piacon, a szabadtéri árusító helyeken és a kutyafuttatókban lesz kötelező a maszkhasználat, de mindenhol máshol is ajánlják.

Sok helyen meg kell jegyezni egyéb helyi sajátosságokat is. Veszprémben is kijelölték a belvárost, a busz- és vonatmegállókat, a parkolókat, de itt még a vásárcsarnokot is. Dunakeszin pedig például a buszmegállókban, vasútállomásokon, tömegközlekedési eszközökön és a Casalgrande tér lépcsővel határolt részén kötelező a maszkviselés.

A Casalgrende tér egyik lépcsővel határolt része Dunakeszin.

Nagykanizsa polgármestere, Balogh László azt írta a közösségi oldaláras, hogy minden nyilvános helyen és közterületen kötelező a maszkviselés a városban, kivételt képez ez alól a szabadtéri sporttevékenység, valamint a parkok, illetve zöldterületek, ahol a maszk viselése továbbra sem kötelező.

  • 16x9 Image

    Szalai Bálint

    Szalai Bálint a Szabad Európa budapesti szerkesztőségének újságírója. Nyolc évig dolgozott az akkor leglátogatottabb híroldalnak számító Indexnél. Egyéb elismerések mellett 2015-ben megkapta a Gőbölyös Soma-díjat. 2018/19-es akadémiai évben az arizonai állami egyetem Fulbright-Humphrey ösztöndíjasa volt.

XS
SM
MD
LG