Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Ferenc pápa elítélte a békés iráni tüntetők kivégzését


Ferenc pápa szerdai általános audienciája a Vatikánban 2023. január 4-én
Ferenc pápa szerdai általános audienciája a Vatikánban 2023. január 4-én

A katolikus egyházfő először szólalt meg az iszlám köztársaságban zajló kivégzésekkel kapcsolatban, s látszólag legitimálta a közelmúltbeli demonstrációkat, aláhúzva, hogy a résztvevők „a női méltóság magasabb szintű tiszteletben tartását” követelték.

Ferenc pápa a Szentszéknél akkreditált diplomatákhoz intézett hétfői évnyitó beszédében vázolta az aktuális nemzetközi politikai, gazdasági és társadalmi eseményekkel kapcsolatos nézeteit.

Ennek során ellenérzéseit fejezte ki az abortusszal és a halálbüntetéssel szemben is, leszögezve, hogy mindkettő sérti az élethez fűződő alapvető jogot. Utóbbiról szólva leszögezte: minden körülmények között „elfogadhatatlan”.

„Veszélyben van az élethez való jog azokon a helyeken, ahol továbbra is kiszabnak halálbüntetést. Ez a helyzet napjainkban Iránban is a női méltóság magasabb szintű tiszteletben tartását követelő demonstrációk után” – közölte.

Ehhez kapcsolódóan: Rabok családtagjaival interjúzó újságírót vettek őrizetbe Iránban

„A halálbüntetés nem alkalmazható bizonyos szándékolt állami igazság érdekében, mivel nem szolgál elrettentő erővel és nem is szolgáltat igazságot az áldozatok számára, csak a bosszúszomjat táplálja” – tette hozzá.

Ez volt a katolikus egyházfő első nyilvános megszólalása az iráni tiltakozásokkal összefüggésben.

Tizennégy embert ítéltek eddig halálra a demonstrációkkal kapcsolatban, kettőjüket előző hónapban már ki is végezték, nyilvánosan toronydarura akasztották fel őket. Többtucatnyi hasonló ügyben zajlik még eljárás jogvédők szerint.

Az iszlám köztársaságban onnan indult az őszi tiltakozáshullám, hogy a kurd régióból származó, 22 éves Mahsza Aminit lazán megkötött hidzsábja miatt feltartóztatta a rettegett erkölcsrendészet szeptember 13-án. Szemtanúk szerint megverték, kómába esett, majd három nappal később meghalt.

A történtek hírére tüntetések kezdődtek országszerte, az ügy azonban túlmutatott önmagán, sokan általánosságban tiltakoztak a másként gondolkodók elleni egyre keményebb hatósági fellépés, a nőkkel szemben fokozódó állami erőszak ellen. A megmozdulásokon számos nő levette a fejkendőjét, levágta a haját.

Ehhez kapcsolódóan: Irán fokozza a tiltakozások véres leverését a kurdisztáni térségben

A hatóságok végül vérbe fojtották a demonstrációkat, ugyanakkor felszámolták az erkölcsrendészetet. A megmozdulások becslések szerint mintegy ötszáz halálos áldozatot követeltek, közel húszezer embert pedig őrizetbe vettek.

Készült az AP tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG