Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Független bizottságot állítanak fel a Capitolium ostromának kivizsgálására


Donald Trump volt amerikai elnök támogatói a Capitolium előtt 2021. január 6-án.
Donald Trump volt amerikai elnök támogatói a Capitolium előtt 2021. január 6-án.

Az amerikai kongresszus egy független bizottságot állít fel, hogy kivizsgálják azt a halálos zavargást, amely január 6-án tört ki a washingtoni Capitoliumnál.

Nancy Pelosi a Képviselőház demokrata házelnöke február 15-én jelentette be a bizottság felállítását egy, a képviselőtársaihoz intézett levélben. A bizottság kivizsgálja az elérhető tényeket, valamint megpróbálja felderíteni az okokat a mögött, amit Pelosi a levélben „belföldi terrortámadásnak” és a békés hatalomátadásba történő „beavatkozásnak” nevezett.

Szigorítanak a Capitolium védelmén

Pelosi Russel Honore-t, a hadsereg nyugalmazott ezredesét már korábban, a támadás után megbízta, hogy mérje fel, milyen lépések szükségesek a törvényhozás épületének biztosításához. Honore eddigi meglátásai alapján Pelosi azt is kezdeményezte, hogy különítsenek el extra forrásokat a Capitolium biztosítására.

„Egyértelműen kiderült [Honore] meglátásaiból és az impeachment-eljárásból, hogy ki kell derítenünk, hogy történt ez [a támadás]” – olvasható Pelosi levelében, amit a többi demokratának címzett.

Egyre többen jelzik mindkét pártból, hogy támogatják a bizottság felállítását, mióta február 13-án a Szenátus felmentette Donald Trump volt elnököt az ellene indított alkotmányos vádeljárásban.

Republikánusok is támogatják a kezdeményezést

Több republikánus is azt mondta, hogy jó ötletnek tartják a támadás kivizsgálását. A támadásban a Trumphoz hű tömeg megpróbálta megakadályozni, hogy hitelesítsék Joe Biden választási győzelmét.

„Részletesen ki kell vizsgálni, hogy mi történt” – mondta Bill Cassidy Louisiana republikánus szenátora, az egyike annak a hét republikánus szenátornak, akik Trump elítélésére szavaztak.

Cassidy, aki ellen élesen kikeltek a louisianai republikánusok, amiért Trump bűnösségére voksolt, azt mondta, hogy a tettével csak megpróbálta felelősségre vonni a volt elnököt. Cassidy szerint minél több emberhez eljutnak a tények, annál többen egyet értenek majd az álláspontjával.

A szeptember 11-e után felállt bizottság lesz a minta

A Szenátusban 57-en Trump elítélésére szavaztak, 43-an pedig a felmentésére az ellene indított eljárásban, ahol felkelésre történő felbujtás volt a vád. De ez nem volt elég, mivel ahhoz, hogy bűnösnek mondják ki, a szavazatok kétharmadára lett volna szükség. A felmentéssel azonban aligha ért véget a vita a volt elnök szerepéről a zavargásokban.

Pelosi azt mondta, hogy a bizottság a 2001. szeptember 11-ei terrortámadások után megalakított bizottság mintájára fog felállni. Chris Coons delaware demokarata szenátora úgy nyilatkozott, hogy a vizsgálat feltárja majd, mekkora volt Trump felelőssége, és hogy mennyiben sértették azok meg az alkotmány védelmére tett elnöki esküjét.

„Még van több olyan bizonyíték is, amit az amerikai embereknek hallaniuk kell, és amit megérdemelnek, hogy halljanak, és egy 9/11-es bizottság garantálja, hogy innentől biztonságban lesz a Capitolium” – mondta Coons. A támadásban öt ember halt meg, köztük egy rendőr. Eddig több mint kétszáz embert vádoltak már meg az ügyben.

Készült a Reuters, az AP, és az AFP tudósításának felhasználásával.

Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából.

XS
SM
MD
LG