Dash tinédzserkorában hagyta el otthonát, miután szüleivel ellentétbe került, amikor kiderült róla, hogy meleg. Végül az alaszkai Anchorage menhelyein kötött ki.
A menhely biztonságos volt, segítőkész emberekkel – mesélte –, de elsőéves egyetemistaként nehéz volt tanulni, mert egy szobában hárman laktak, állandó volt a jövés-menés, és mindenki elzárta a személyes holmiját.
Így néhány hónap elteltével jelentkezett egy olyan programba, amelyről úgy érezte, hogy az ő igényeihez igazodik: ez egy „átmeneti” lakhatási lehetőség volt, ahol saját lakótérrel rendelkezett, és segítséget kapott, hogy később állandó lakáshoz jusson, esélyt kapjon egy stabilabb életre.
„Mivel volt egy csendes hely és egy kis íróasztal a szobámban, igazán tudtam koncentrálni” – mondta a vezetékneve elhallgatását kérő Dash egy telefoninterjúban.
„Jó volt, hogy lehetőségem volt nyugodtan gondolkozni és elmélkedni az életről, de közben – ha úgy tartotta a kedvem – beszélgethettem a többi fiatallal és a személyzettel.”
Kulcsfontosságúnak és hiánypótlónak tartják az átmenetiszállás-programokat a 4,2 millió hajléktalan amerikai fiatal életében.
Az Egyesült Államok Lakásügyi és Városfejlesztési Minisztériuma (HUD) azonban 2012-ben elkezdte hátrébb sorolni az ilyen programokat a prioritási listán – mondta Barbara Duffield, a hajléktalan fiatalokért küzdő SchoolHouse Connection ügyvezető igazgatója.
Az ügynökség a hangsúlyt a rövidebb és hosszabb távú lakhatásra helyezte át – mondta el. Ezzel kiszorították azt a sok hajléktalan fiatalt, akiknek több segítségre van szükségük, mint amennyit a sürgősségi programok nyújtani tudnak, de nincsenek olyan krónikus problémáik, amelyek állandó lakhatási segítséget igényelnének.
„Van egy szlogen, miszerint a lakhatás véget vet a hajléktalanságnak, de valójában nem, ha a fiataloknak nincs meg az, amire szükségük van ahhoz, hogy a lakhatási programban maradjanak és gazdaságilag függetlenné váljanak” – mondta.
Sokkal több fiatal válik hajléktalanná
Duffield szerint a világjárvány megduplázta a szükségletet, és rámutatott: egyre több fiatal válik el a családjától a munkanélküliség, a kilakoltatások és más gazdasági tényezők miatt.
A HUD szóvivője szerint azok az átmenetiszállás-modellek, amelyek lehetővé teszik a fiatalok számára a részvételt a lakhatási programban, valamint a későbbi lakhatást biztosító források hatékonyak lehetnek. Viszont azok, amelyek kemény feltételeket támasztanak a szociális programban való részvételhez, már nem. Mindez arra is utal, hogy milyen költségekkel járnak ezek a programok.
„A legtöbb fiatal számára azok a programok a leghatékonyabbak, amelyek lakhatási támogatást és támogató szolgáltatásokat nyújtanak, például a gyors újbóli elhelyezés vagy az állandó támogató lakhatás révén” – írta e-mailben küldött válaszában a minisztérium.
Lehetőség a lélegzetvételre
Duffield és mások abban bíznak, hogy a Biden-kormányzat alatt meg tudják változtatni a szövetségi állam politikáját, többek között olyan törvényjavaslatokkal, amelyek nagyobb rugalmasságot biztosítanának a helyi hatóságoknak a hajléktalan fiatalok támogatására.
„A hajléktalanság életre szóló hatású lehet egy gyermekre” – mondta a Thomson Reuters Alapítványnak adott nyilatkozatában Tammy Baldwin demokrata szenátor, a hajléktalan gyermekekről és fiatalokról szóló törvényjavaslat egyik társszerzője.
„Mindannyiunk érdeke, hogy a kiszolgáltatott gyerekeknek fedél legyen a fejük felett és hogy biztonságos és stabil környezetben élhessenek. Az olyan józan reformok, mint a több átmeneti szállás biztosítása, segítenek ebben.”
Ezt az álláspontot támasztja alá a júniusban közzétett új vizsgálat, amely egy éven át tizenöt városban kísérte figyelemmel a Covenant House International által működtetett amerikai átmenetiszállás-programokból kilépő összes fiatalt.
David B. Howard, a nonprofit szervezet kutatási vezetője szerint az eredmények nagyon biztatók: közel háromnegyedük talált stabil, állandó lakást, 69 százalékuk kapott munkát vagy vett részt oktatásban.
Fontos mankó az önálló élethez vezető úton
Az eredmények azt sugallják, hogy ez a fajta megközelítés fontos kiindulópont lehet a függetlenség felé vezető úton – mondta.
„A fiataloknak lélegzetvételnyi időt ad arra, hogy érezzék, lesz idejük kitalálni, hogyan alakítsák az életüket” – mondta.
Ez különösen fontos lehet azok számára, akik a hagyományos nevelőszülői rendszerben voltak, és akik általában 18 évesen „kiöregednek” – jegyezte meg Howard.
A Covenant House tanulmányában az átlagos tartózkodási idő körülbelül hét hónap volt a fiatalok számára, de Howard szerint az adatok azt sugallják, hogy még a rövidebb időtartam is fontos segítség lehet.
Szeizmikus változás
Howard szerint a Covenant House a 2012-es törvénymódosítások óta erőfeszítésekkel ugyan, de képes volt fenntartani átmeneti programjait.
A júniusi jelentés szerint azonban sok hajléktalanellátó szervezet költségvetésének mintegy hatvan százaléka minisztériumi finanszírozástól függ.
A jelentés idézte az egyik virginiai szolgáltatót, amely „szeizmikusnak” nevezte a változást, amelynek nyomán gyorsan hátat fordítottak az átmeneti programoknak és megszüntették az egyedi esetekkel foglalkozó menedzserek munkakörét.
A változás nyomán komoly feladat lett az átmeneti programok életben tartása – mondta Deborah Shore, a Washingtonban hat ilyen programot működtető Sasha Bruce Youthwork alapítója és ügyvezető igazgatója.
A lépés tágabb értelemben is ártott a hajléktalanellátásnak – mondta Shore, aki 45 éve dolgozik ezen a területen. „Az ifjúsági programoknak, amelyeknek amúgy is nehézségei voltak a felnőtt rendszerrel való versenyben, sokkal nehezebb volt harcolni a forrásokért.”
Elmondta, hogy a Covenant House megállapításai összhangban vannak saját belső elemzéseikkel.
„Ha sokáig maradsz hajléktalan (…) hosszú időre alkalmazkodsz hozzá. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy ezt elkerüljük” – mondta.
Ma Anchorage-ban Dash ugyanezt teszi: öt év elteltével újra a Covenant House-ban van, de most dolgozik, olyan tizenévesekkel, akik biztonságot és stabilitást keresnek.
Az átmeneti lakhatási programban eltöltött idő kulcsfontosságú volt ahhoz, hogy megtanulja, hogyan kell önállóan boldogulni – hogyan kell beosztani a pénzt, hogyan kell autót venni és végül hogyan kell lakásba költözni.
„Sok más fiatalt ismerek, akik részt vettek a programban, és mostanra sokat fejlődtek” – mondta.
„A korábbi körülményeink nem határozzák meg, kik vagyunk.”
