Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

3 perc: Márki-Zay Péter kérése ellenére tettek fel bizonyos politikusokat a listára


Márki-Zay Péter beszédet mond 2021. október 23-án.

Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje szerint kérése ellenére tettek fel bizonyos politikusokat a listára. A lapunknak nyilatkozó szakértő szerint nem lehet korrupciós ügyek feltárásával választást nyerni. Az omikron miatt emelkedhet a kórházban ápoltak száma. Most, hogy „Mutti” és „a csodagyerek” is lelépett, kérdés, milyen irányba halad az Európai Néppárt.

Az is lehet, hogy az ellenzék lecseréli a miniszterelnök-jelöltjét

Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje a szokásosnál kevésbé óvatosan fogalmaz szövetségeseiről interjúnkban. Szerinte kérése ellenére tettek fel bizonyos politikusokat a listára. Nem tartja kizártnak, hogy a pártok kivárnak, azért nem kampányolnak. Még azt sem, hogy előállnak majd egy miniszterelnökjelölt-cserével.

Szerinte – bár ezt nem hiszi – egy ilyen forgatókönyvbe illő lehetne a legfrissebb szivárogtatás is egy közvélemény-kutatásról, amely hatalmas előnyt mért a Fidesznek. Márki-Zay Péterrel Hódmezővásárhelyen beszélgettünk.

"Ha korrupciós ügyekkel választást lehetne nyerni, akkor már 2014-ben az ellenzék győzött volna"

Mítosznak tartja a Fidesz-ből kiábrándult, jobboldali közösség pártkeresését elemzőnk, aki azt is megkérdőjelezi, hogy vonzóak lesznek a harminc évvel ezelőtt jól csengő nevek a közös pártlistán. Ruff Bálint szerint kockázatos, hogy az emberek háromnegyede független szereplőnek tartja Gattyán Györgyöt.

Az ellenzéki stratégák és az ellenzéki politikusok azt gondolják, hogy a korrupcióval, mint üggyel, választást lehet nyerni. Ha ez igaz lenne, akkor már 2014-ben az ellenzék nyert volna. A fő üzenet nem az, hogy "mi nem vagyunk korruptak, ők meg azok". Mert ezt a kijelentést legegyszerűbb megingatni, akár konkrét bizonyítékok nélkül, jó példa erre a Városháza-üggyé fújt kommunikációs lufi. Ezt a választást a 20 billegő körzet fogja eldönteni. Ott kell az embereket megtalálni, elvinni hozzájuk azt az üzenetet, amit megértenek és amire rezonálnak.

Az EPP alkonya: nem elég konzervatív, nem elég liberális, nem elég zöld

Ha volt valamikor rossz hete az Európai Néppártnak, akkor most volt, sőt nem is egy. Az Európai Unió legtöbb jobbközép pártjának otthont adó formáció számára az első számú nehézség Angela Merkel távozása volt, de hosszú távon az identitásvesztés okoz fejfájást.

Merkel tizenhat éven át volt német kancellár, és most, hogy végleg felállt és távozott, olyan vákuumot hagyott maga után, amelyet a német kereszténydemokraták (a CDU) talán csak évek múlva tudnak betölteni. Nagyjából ezzel egy időben az egykor az EPP egyik legnagyobb reménységének tartott Sebastian Kurz volt osztrák kancellár 35 évesen, korrupciós botrányok közepette úgy döntött, hogy hátat fordít a politikának. Most, hogy „Mutti” és „a csodagyerek” is lelépett, kérdések merülnek fel, mit hoz a jövő egy olyan politikai család számára, amely hosszú ideig befolyásolta az európai kontinens politikáját.

Miért jó Magyarországnak beállni a boszniai szerbek szélsőségesebb csoportja mellé?

Bosznia-Hercegovina az 1990-es évek óta nem állt ilyen közel a széteséshez és egy újabb polgárháborúhoz, miután a boszniai szerbek vezetője egyre látványosabban készíti elő az elszakadást.

Orbán Viktor és a magyar állam ebben a helyzetben bejelentette, hogy elkezdte pénzelni az utóbbiakat. Helyi elemzők azt találgatják, hogy mit kaphatott ezért Orbán. Orbán Viktor november 6-án repült váratlanul Boszniába hivatalosan honvédségi luxusgéppel, hogy a jó eséllyel uniós szankciók elé néző Milorad Dodik boszniai szerb vezérrel tárgyaljon.

Jakab Ferenc szerint sokan fognak kórházba kerülni az omikron miatt

A hétvége összesített járványadatai szerint péntek óta 10.105 új fertőzöttet igazoltak, és 366 ember halálát hozták összefüggésbe a járvánnyal. Jakab Ferenc virológus szerint a járványadatok egyelőre nem igazolják azokat a kutatásokat, amelyek szerint az omikron enyhébb tüneteket okoz.

Az elmúlt három napban regisztrált új fertőzöttekkel a járvány kezdete óta összesen 1.228.400 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Az elmúlt három napban elhunyt 366 beteg, velük az elhunytak száma 37.896 főre emelkedett.
Az aktív fertőzöttek száma 141.871. Kórházban, a kormányzati járványportál szerint, 5537 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 503-an vannak lélegeztetőgépen. A Szabad Európa folyamatosan frissülő ábráival naprakészen tájékozódhat a járvány aktuális helyzetéről.

Szép napot kívánok,
Wiedemann Tamás

  • 16x9 Image

    Wiedemann Tamás

    Wiedemann Tamás a Szabad Európa budapesti irodájának újságírója. 2007 óta ír gazdasági témájú cikkeket. Dolgozott a Magyar Hírlapnál, a Napi Gazdaságnál, a Magyar Nemzetnél és a G7-nél. 2009-ben a Robert Bosch Alapítvány és a Berliner Journalistenschule ösztöndíjasa volt Berlinben.

XS
SM
MD
LG