Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Hat év börtönre ítélték Belaruszban a Szabad Európa helyi munkatársát


Andrej Kuznyecsik és felesége
Andrej Kuznyecsik és felesége

Szélsőséges szervezet létrehozásának vádjával hat év szabadságvesztésre ítélték Andrej Kuznyecsiket, a Szabad Európa Rádió/Szabadság Rádió (RFE/RL) belarusz szolgálatának szabadúszó újságíróját.

A 43 éves férfi rokonai arról számoltak be, hogy a keleti országrészben lévő Mahiljov bírósága zárt ajtók mögötti tárgyaláson ítélte el a riportert szerdán.

„Andrejt nevetséges vádakkal ítélték el egy zárt ajtók mögötti tárgyaláson, amely mindössze néhány óráig tartott” – írta közleményében Jamie Fly, az RFE/RL elnöke.

„Árulkodó, hogy az ellene felhozott vádakat csak május végén hozták nyilvánosságra, több mint hat hónappal az első letartóztatását követően. Andrej azonnali szabadon bocsátását követeljük” – tette hozzá.

A kétgyermekes apát november 26-án, majd nem sokkal később újból tíz nap elzárással sújtották huliganizmusra hivatkozva. Ezt követően sem térhetett azonban haza, ugyanis vádat emeltek ellene szélsőséges szervezet létrehozása miatt, s azóta is előzetes letartóztatásban van. Kuznyecsik minden esetben határozottan tagadta a bűnösségét.

Jamie Fly kijelentette, hogy az újságíró elleni ítélet „abszurd módon koholt vádakon” alapul, aminek már önmagában is bűncselekménynek kellene lennie.

Emellett elítélte a belarusz kormányt a független média elleni fellépés miatt, hangsúlyozva, hogy Kuznyecsik „egyike azoknak, akiket túszul ejtett ez a törvénytelen rezsim (…) A tényszerű újságírás nem szélsőséges tevékenység, az újságírás nem bűncselekmény” – szögezte le.

Kemény elnyomás

Andrej Kuznyecsik egyike annak a mintegy kéttucatnyi belarusz újságírónak, aki jelenleg őrizetben van, mivel az országot vaskézzel irányító Aljakszandr Lukasenka kormánya folytatja a civil társadalom elleni, közel két éve tartó kemény fellépését. A riporterek a demokráciapárti tüntetések kezdete óta vannak célkeresztben. A tiltakozók hónapokon át rendszeresen utcára vonultak a széles körben elcsaltnak tartott 2020-as elnökválasztás után, amely újra bebetonozta az 1994 óta folyamatosan kormányzó Lukasenka hatalmát.

A tüntetők elleni brutális fellépés mellett gyakorlatilag az összes nem állami médiumot szélsőséges szervezetnek bélyegezték és bezárták. Sok független újságíró elmenekült az országból.

A Belaruszban maradó újságírók ellen többféle vádpontot fogalmaznak meg – egyebek mellett hazaárulást, amely akár tizenöt éves börtönbüntetést is maga után vonhat. Emellett a kormány számos bebörtönzött újságíró hozzátartozójára nyomást gyakorol, hogy írjanak alá titoktartási megállapodást, amely megtiltja, hogy beszéljenek a szeretteik ellen indított ügyekről vagy fogva tartásuk körülményeiről. A Szabad Európa négy ilyen esetet azonosított.

Aleh Hruzdzilovicsot, az RFE/RL újságíróját március 4-én 18 hónap börtönbüntetésre ítélték, mert állítólag részt vett egy tüntetésen, amelyről valójában tudósított.

XS
SM
MD
LG