Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Bár hivatalos végeredmény még nincs, republikánusok is gratulálnak Bidennek


George W. Bush volt amerikai elnök, 2007. július 11.
George W. Bush volt amerikai elnök, 2007. július 11.

Az amerikai sajtó Joe Bident tekinti az elnökválasztás  győztesének, és bár a hivatalban lévő elnök Donalt Trump még nem ismerte el vereségét, és jogi lépéseket is kilátásba helyezett a szavazás eredményének megállapítására, többen már eldöntöttnek tekintik demokrata kihívójának sikerét.

George W. Bush volt amerikai republikánus elnök gratulált Joe Biden demokrata jelöltnek, és vasárnap kiadott közleményében azt írta: "jó ember, aki egyesíti majd az Egyesült Államokat". A volt elnök személyesen is beszélt Joe Bidennel, hogy kifejezze neki jó kívánságait. Egyben megígérte, hogy az ország újraegyesítésében Biden számíthat az ő segítségére is.

Boris Johnson brit kormányfő a BBC-nek nyilatkozva ismét úgy beszélt Joe Bidenről, mint akit a leendő amerikai elnöknek tekint. A korábbi gratulációja után vasárnap a majdani együttműködést is szba hozta. Mint mondta, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia vállvetve küzd a demokrácia, a szólásszabadság, az emberi jogok, a szabadkereskedelem és a szabályokra épülő nemzetközi rend, mivel szerinte ezek mindegyike jelenleg világszerte veszélyben van. Joe Biden korábbi, brexitet bíráló kijelentései miatt nem aggódik a brit miniszterelnök. Mint mondta, sokkal több tényező fűzi egymáshoz a két országot, mint amennyi elválasztja őket egymástól.​

Izrael és Szaúd-Arábia is gratulált

Izrael és Szaúd-Arábia vezetői is csatlakoztak a Joe Bidennek gratulálók sorához. Benjámin Netanjáhu izraeli kormányfő azt írta egy Twitter üzenetben, hogy 40 éve ismeri a demokrata politikust, akit Izrael nagy barátjának tart. A két ország közötti különleges kapcsolat fenntartásában bízik. Netanjahu a hivatalban lévő elnök, Donald Trump kitartó szövetségese volt, korábban több intézkedését is üdvözölte, amelyek szerinte Izrael előnyét szolgálták.

Donald Trump támogatói közé tartozott Mohammed bin Szalman szaúdi koronaherceg is. Most ő és Szaúd-Arábia királya, Szalman bin Abdul-Aziz szintén gratulált Joe Bidennek, az Öböl-államok közül utolsóként.

Késlekedett a gratulációval Kína is: hétfőn jelent meg az állami médiában egy cikk, amely a két ország viszonyának jobb kiszámíthatóságát és kereskedelmi kapcsolatainak helyreállítását várja az új amerikai vezetéstől.

Joe Bidennek gratulált már korábban Angela Merkel német kancellár, Charles Michel az Európai Tanács elnöke, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, Emmanuel Macron francia elnök, valamint a magyar politikusok közül Orbán Viktor kormányfő és Karácsony Gergely Budapest főpolgármestere is.

  • 16x9 Image

    Vovesz Tibor

    Vovesz Tibor igazgató, a Szabad Európa budapesti irodájának vezetője. Több mint két évtizede dolgozik magyar és nemzetközi szerkesztőségekben, kereskedelmi és közszolgálati médiumokban. Egyebek mellett a Danubius Rádió, a Magyar Rádió és az Euronews munkatársa is volt. 

XS
SM
MD
LG