Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Kényszerítés miatt feljelentést tett a Jobbik az MTVA-s hangfelvételek miatt


Steinmetz Ádám sajtótájékoztatót tart az MTVA épülete előtt.

Ez már a második feljelentés a Szabad Európa cikksorozata nyomán.

A Szabad Európa által nyilvánosságra hozott hangfelvételek bizonyítják, hogy Bende Balázs arra „kényszeríttette” az MTVA dolgozóit, hogy „a híreket úgy szerkesszék és olyan anyagokat adjanak le, mellyel egyértelműen a Fidesz narratíváját szolgálják, a Fidesz hatalomban tartását szolgálják” – mondta Steinmetz Ádám szerdai sajtótájékoztatóján.

A Jobbik országgyűlési képviselője úgy fogalmazott, hogy

30 évvel a rendszerváltozás után az 50-es évek szellemisége jellemzi a köztévét. Azt a köztévét, amit az önök adófizető forintjaiból közel évi 100 milliárd forint közpénzből tartanak fenn

ez pedig szerinte nem csak megengedhetetlen, de jogi kérdéseket is felvet. Bende Balázs, az MTVA vezető szerkesztője azóta sem cáfolta a felvételek valódiságát. Ebből Steinmetz Ádám arra következtet, hogy Bende Balázs megvalósította a „Btk 195. paragrafusában leírt kényszerítés tényállását azzal, hogy mást fenyegetéssel arra kényszerített, hogy valamit tegyen és ezzel jelentős érdeksérelmet okozott”. Ezért pedig feljelentést tett a rendőrségen Bende Balázs ellen, kényszerítés miatt.

Nem ez az első feljelentés cikkeink nyomán

Múlt héten a Párbeszéd jelentette be, hogy a Szabad Európa által nyilvánosságra hozott információk nyomán hivatali visszaélés miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen.

A Párbeszéd szerint a hangfelvételek bizonyítják, hogy a köztelevízió a kormányzat engedelmes propagandagyáraként működik, a hírhamisításról ismertté vált Papp Dániel vezénylete mellett. A párt közleménye úgy fogalmaz, hogy „Bende nyíltan a kormánypártokat támogató, elfogult műsorok készítését követelte az újságíróktól, az állásuk elvesztésével fenyegetve őket. Ez nem csak emberi szempontból vállalhatatlan és aljas, de a sajtótörvénybe is ütközik.”

Kiszivárgott emailek és hangfelvételek

Múlt héten a Szabad Európa cikksorozatot közölt arról, hogyan zajlik a munka az MTVA külpolitikai rovatánál. Az első részben azt mutattuk be, dolgozók és kiszivárgott emailek alapján, hogyan terjedt ki a kézi vezérlés a köztévé külpolitikai anyagaira, hogy még a koronavírus-járványról szóló tudósításokat is manipulálni kellett. Később pedig nyilvánosságra hoztunk egy hangfelvételt, amin Bende Balázs akkori vezető szerkesztő utasításba adja: az EP-kampány során az intézmény támogatását nem az ellenzék élvezi, és akinek az nem tetszik, az adja be a felmondását.

Az Országgyűlésben is téma volt

Az MTVA a héten az Országgyűlésben is téma volt.

„Ma már elment az üzenet, az utasítás a közszolgálati tévébe a kommunikációs osztályról, hogy milyen propagandát kell nyomni?” – kérdezte Kocsis-Cake Olivio párbeszédes képviselő a Parlamentben az MTI szerint. „Mikor hagyják dolgozni a közszolgálati televízió és rádió munkatársait?

Bende Balázs vezető szerkesztő az MTVA értekezletén 2019. március 25-én, 2. rész
please wait

No media source currently available

0:00 0:00:49 0:00

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára azt válaszolta: „mi nem tartjuk feladatunknak, hogy szerkesztőségek munkáját minősítsük, akkor sem, hogy ha ezt önök időről időre megteszik”. Szerinte a magyar sajtó sokszínűbb, mint a korábbi időszakokban, mindenki megtalálhatja a maga ízlésének megfelelő médiumokat.

A jobbikos Brenner Koloman parlamenti felszólalására Orbán Balázs reagált. A Miniszterelnökség államtitkára azt mondta, hogy szerinte Magyarországon a média sokszínűsége érvényesül, minden véleménynek teret adnak, és a kormány nem akar beleszólni a szerkesztőségek munkájába.

L. Simon nem tudja

L. Simon László, az Országgyűlés Kulturális Bizottságának fideszes tagja majd' egy hét telefonos érdeklődésünk nyomán értesült a hangfelvételekről. Miután elküldtük neki a cikkeket, ismételt megkeresésünkre mindössze annyit válaszolt, hogy nem kíván az üggyel foglalkozni, és amúgy sincs semmi köze hozzá.

Mikor azt mondtuk, hogy az Országgyűlés Kulturális Bizottságának tagjaként van köze hozzá, L. Simon László azt felelte, a Kulturális Bizottságnak sincs köze az ügyhöz. A fideszes képviselő azonban tévedett, hisz a bizottsághoz tartoznak a médiával kapcsolatos kérdések is. Ahogy az Országgyűlés honlapja is írja:

A bizottság médiával kapcsolatos feladatai:

2010. évi CIV. törvény a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól törvényhez kapcsolódó feladatok.

Könnyen előfordulhat azonban, hogy L. Simon László mégis kénytelen lesz foglalkozni az üggyel. Ahogy arról ugyanis kedden beszámoltunk, az MSZP „kezdeményezi Karas Monika és az MTVA vezérigazgatója, Papp Dániel meghallgatását az Országgyűlés Kulturális bizottságban” – mondta Kunhalmi Ágnes, a bizottság egyik szocialista tagja megkeresésünkre.

A képviselő ugyanakkor arra számít, hogy a testület fideszes tagjai meg fogják akadályozni, hogy behívják az ülésre az NMHH elnökét, Karas Monikát és Papp Dánielt. „Akkor is felhozzuk a témát a következő ülésen, ha nem lesz lehetőségünk meghallgatni az érintetteket.”

5 dolog az MTVA-ügyről
please wait
BEÁGYAZÁS

No media source currently available

0:00 0:02:12 0:00

Érdekesnek találta cikkünket? Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát! Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

XS
SM
MD
LG