Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Kijevbe utazott a brit miniszterelnök, nagyobb támogatást nyújtanak Ukrajnának


Rishi Sunak brit miniszterelnök helyiekkel beszélget Kijevben, Ukrajnában 2024. január 12-én
Rishi Sunak brit miniszterelnök helyiekkel beszélget Kijevben, Ukrajnában 2024. január 12-én

Rishi Sunak brit miniszterelnök pénteken Kijevbe látogatott, hogy bejelentse az Ukrajnának nyújtott újabb támogatási csomagot, amelynek része az Oroszországgal vívott háború katonai finanszírozásának növelése – közölte a kormányfő hivatala.

Sunak azt mondta, hogy a következő pénzügyi évre 2,5 milliárd font (1100 milliárd forint) értékű katonai támogatást adnak Ukrajnának – áll a közleményben. Nagy hatótávolságú rakétákat, légvédelemi és tüzérségi lőszereket, valamint haditengerészeti eszközöket küldenek.

„Ma üzenetet hoztam: Nagy-Britannia sem inog meg. Továbbra is kiállunk Ukrajna mellett a legsötétebb órákban és az eljövendő, jobb időkben is” – fogalmazott.

Sunak először 2022 novemberében utazott Ukrajnába, nem sokkal azután, hogy miniszterelnök lett. London Kijev egyik leghangosabb támogatója.

Nagy-Britannia adja az Egyesült Államok után a második legnagyobb katonai támogatást Ukrajnának, 2022-ben és 2023-ban összesen 4,6 milliárd fontot (1455 milliárd forintot) költöttek erre.

Sunak látogatása órákkal azután történt, hogy a brit és az amerikai hadsereg Jement támadta, az Irán által támogatott húszik létesítményeit, amelyek közül több mint tucatnyira mértek csapást.

Az éjszakai támadások felhívták a figyelmet egy másik háborúra a térségben, amely évek óta dúl az arab világ legszegényebb országában, Jemenben. A támadás a regionális konfliktus eszkalációjának kockázatát is jelenti a Hamász és Izrael háborúja miatt.

Korábbi cikkünk a témában: A Közel-Keletre látogat az amerikai külügyminiszter a háború kiterjedésének megelőzése érdekében

Ezek az aggodalmak viszont elterelik a figyelmet Ukrajna küzdelméről, ami ellen Zelenszkij ukrán elnök diplomáciai eszközökkel próbál lépéseket tenni.

Ukrajna és Oroszország egyaránt próbálja pótolni tartalékait fegyverekből, miután már 22 hónapja tartanak a harcok, amelyek elhúzódhatnak. A nagyjából 1500 kilométeres frontvonal télen nagyrészt mozdulatlan volt. Ukrajnának és Oroszországnak is szüksége van további tüzérségi lövedékekre, rakétákra és drónokra, hogy nagy hatótávolságú csapásokat hajthasson végre.

Ukrajna szerint Moszkva Észak-Koreából kap tüzérségi lövedékeket és rakétákat, Iránból pedig drónokat. Január 4-én a Fehér Ház amerikai hírszerzési tisztviselőkre hivatkozva azt állította, hogy Oroszország ballisztikus rakétákat szerzett be Észak-Koreából, és Irántól is próbál rakétát venni.

Ehhez kapcsolódóan: Oroszország a jelek szerint észak-koreai rakétákat lőtt ki Ukrajnára

Zelenszkij arra kérte Kijev nyugati szövetségeseit, hogy az országnak nyújtott több milliárd dolláros katonai segélyen felül további támogatást adjanak Ukrajnának.

A héten a három balti országba – Litvániába, Észtországba és Lettországba – látogatott újabb segítségért. A kelet-európai országok, amelyek szintén Kijev leghűségesebb támogatói, további rakétákat, drónokat, ágyúkat és tüzérségi lövedékeket ígértek.

Zelenszkij arra figyelmeztetett, hogy Ukrajnának különösen nagy szüksége van légvédelmi rendszerekre az orosz légitámadások kivédéséhez. Nemrég jelentős orosz légitámadások voltak ukrán városok ellen, kijevi tisztviselők szerint december 29. és január 2. között több mint ötszáz drónt és rakétát lőttek ki. Ez kimeríti Ukrajna légvédelmi készleteit, aminek következtében sebezhetőbbé válik.

Korábbi cikkünk a témában: Előre be nem jelentett balti körutat kezdett az ukrán elnök

Sunak közölte: Nagy Britannia tisztában van azzal, hogy Ukrajna biztonsága „a mi biztonságunk”.

„Ma megyünk tovább – növeljük a katonai segélyt, több ezer csúcstechnológiás drónt szállítunk, és aláírunk egy történelmi jelentőségű új biztonsági megállapodást, hogy hosszú távon megadjuk Ukrajnának a szükséges biztosítékokat” – mondta.

Az ukrán háború nyugati támogatása egyre inkább elapad. A kongresszus akadályozza Joe Biden amerikai elnök tervét, amely hatvanmilliárd dollárnyi új finanszírozást juttatna Kijevnek. Európa márciusi ígérete, miszerint 12 hónapon belül egymillió tüzérségi lövedéket biztosít, szintén elmaradt, mivel tavaly év végéig csak mintegy háromszázezer darabot szállítottak.

Készült az AP tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG