Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Kormányátalakítás: Putyin forrásokhoz próbál jutni Ukrajna és a Nyugat elleni hosszú, költséges háborújához


Vlagyimir Putyin orosz elnök (balra) Andrej Belouszov akkori elnökhelyettessel 2016-ban
Vlagyimir Putyin orosz elnök (balra) Andrej Belouszov akkori elnökhelyettessel 2016-ban

A Moszkvában ritka kormányátalakítás oka elemzők szerint az, hogy folyamatosan táplálni kell az Ukrajna elleni háborút és a konfrontációt a Nyugattal. Putyin gazdasági tanácsadóját nevezte ki védelmi miniszternek, hogy érvényre juttassa „Oroszország hadiipari komplexumának és gazdaságának erejét”.

Vlagyimir Putyin a kormány Oroszországban oly ritka átalakításával kezdte ötödik elnöki megbízatását – elemzők szerint azért, hogy ki tudja elégíteni az Ukrajna elleni hosszú és egyre költségesebb támadó háború folytatásának, illetve a Moszkva és a Nyugat között egyre erősödő szembenállásnak a szükségleteit.

Putyin május 12-én leváltotta Szergej Sojgu védelmi minisztert – akit régóta az egyik legközelebbi bizalmasaként tartottak számon, és időnként lehetséges utódjaként is emlegettek az elnöki poszton –, és a helyére Andrej Belouszov volt első miniszterelnök-helyettest állította. A 65 éves közgazdász gazdasági fejlesztési miniszter volt, és teljes mértékben híve Putyin etatista, központosító törekvéseinek.

Putyin azzal, hogy az összes minisztérium gazdálkodását felügyelő Belouszovot nevezte ki a védelmi minisztérium élére, jelezte, hogy az Ukrajna elleni háború elsőbbséget élvez, és világossá tette azt is, hogy egyre nagyobb erőfeszítésekre tart igényt a kormánytól a kihívásokhoz a Nyugattal szemben.

Ez egy olyan üzenet, amely Putyin számos beszédében elhangzott azóta, hogy 2022 februárjában elindította a teljes körű ukrajnai inváziót, és különösen felerősödött az elmúlt hónapokban.

„A javaslat, hogy a Kreml egyik kulcsfontosságú bennfentes közgazdászát és a gazdaság első számú állami hivatalnokát nevezzék ki a védelmi minisztériumba, azt jelentheti, hogy Putyin a hadiipari komplexum gyáraiban és a nemzetközi piacokon akarja megnyerni a háborút. Ez logikus, hiszen a gazdasági szektor összességében hatékonyabb volt a háború alatt, mint a biztonsági” – írta Alekszandr Baunov, a Carnegie Alapítvány a Nemzetközi Békéért elemzője a Telegramon.

„A győzelmi stratégia megvalósítása nem mozgósításon és katonai áttöréseken keresztül jut érvényre, hanem azzal, hogy lassú nyomást gyakorolnak Ukrajnára az orosz hadiipari komplexum és a gazdaság egészének túlerejével, amely nyilvánvalóan hatékonyabb lesz mostantól a fronton és a hátországban is” – tette hozzá.

Kirill Martinov, a Novaja Gazeta Europe főszerkesztője szerint Belouszov kinevezése azt jelenti, hogy Putyin katonai alapokra kívánja helyezni a gazdaságot – még a mostaninál is nagyobb mértékben.

„A Belouszov által képviselt legfontosabb elképzelés a gazdasági mozgósítás Putyin céljainak szolgálatában” – mondta Martinov a Szabad Európa és az Amerika Hangja által közösen működtetett Current Time-nak.

Ehhez kapcsolódóan: Az orosz elnök menesztette régi szövetségesét a védelmi miniszteri tisztségből

„Száz százalékig” Putyin embere

A szélsőjobboldali birodalmi nacionalista Alekszandr Dugin dicsérte Putyin döntését, és a Telegramon közzétett bejegyzésében „döntő lépésnek” nevezte a kormány győzelme felé. Sok nacionalista, akik lelkesen támogatják az Ukrajna elleni háborút, keményen bírálta Sojgut a hadviselés módja miatt.

Belouszov évek óta ott van Oroszország legfontosabb gazdasági vezetői között, a 2013–2020-as években Putyin fő gazdasági tanácsadója volt. A kétezres években a viszonylag liberális pénzügyminiszter, Alekszej Kudrin ellenlábasának tekintették, miután ellenezte számos privatizációs kezdeményezését, és az élére állt annak az erőfeszítésnek, hogy az olaj- és gázexportból származó nyereség nagy részét visszatereljék az államkasszába.

Egy kormányzati forrás 2018-ban azt mondta a The Bell című sajtóorgánumnak, hogy Belouszov volt az egyetlen közgazdász az orosz kormányban, aki 2014-ben támogatta a hatalomátvételt Ukrajna krími térségében. A forrás Belouszovot „elkötelezett etatistaként” jellemezte, aki hisz abban, hogy Oroszországot „ellenséges gyűrű” veszi körül.

Putyin Szergej Sojgu védelmi miniszterrel (balra) és Valerij Geraszimov vezérkari főnökkel vitatja meg az Ukrajna elleni háború alakulását a Déli Katonai Körzet főhadiszállásán, Rosztovban 2023 novemberében
Putyin Szergej Sojgu védelmi miniszterrel (balra) és Valerij Geraszimov vezérkari főnökkel vitatja meg az Ukrajna elleni háború alakulását a Déli Katonai Körzet főhadiszállásán, Rosztovban 2023 novemberében

Az elmúlt években ő felügyelte a pilóta nélküli repülőgéprendszerekkel összefüggő nemzeti projektet, amelynek célja az orosz katonai drónok gyártásának fellendítése volt.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője május 12-én azzal indokolta Belouszov védelmi miniszteri kinevezését, hogy a fő feladat „a biztonsági szektor gazdaságának integrálása az ország gazdaságába”. Peszkov megjegyezte, hogy Oroszország költségvetése a nyolcvanas évek Szovjetuniójához kezd hasonlítani, amikor a katonai és biztonsági célokra fordított kiadások a GDP 7,4 százalékát tették ki.

Alekszandra Prokopenko egykori orosz jegybanki elemző, aki jelenleg a Carnegie Russia Eurasia Center munkatársa, az X-en (a korábbi Twitteren) azt írta, hogy Belouszov „meglehetősen jártas az összetett katonai-ipari ügyekben (…) ortodox keresztény hitet vall”. Hozzátette, hogy „száz százalékban” Putyin embere.

„Putyin tisztában van azzal, hogy ez a háború valószínűleg nem fog egyhamar véget érni – mondta Mark Galeotti orosz politikai és biztonsági elemző a Szabad Európának. – Hosszú távon – és ezt látjuk a retorikájában, de most a kormányapparátuson belül is – az ő nézőpontjából ez egy olyan háború, amelyet meg fog nyerni, mégpedig főként az ipari termelés révén. Ezért jön most a képbe Belouszov.”

Belouszovnak az lesz a dolga, hogy „háborús alapokra helyezze az orosz gazdaságot, és olyan országgá alakítsa Oroszországot, amelyben minden mást is a katonai gazdaság hajt” – mondta Ivan Preobrazsenszkij politikai elemző a Szabad Európa orosz szolgálatának.

„Szörnyen népszerűtlen”

Belouszov kinevezése meglepetésszerű volt, de az elemzők már korábban azon spekuláltak, hogy a 66 éves Sojgu pozíciója egyre gyengült azóta, hogy az orosz hadsereg kudarcot vallott, amikor gyors győzelemre készült Ukrajna felett a 2022. februári teljes körű inváziót követő hetekben.

Ő és Valerij Geraszimov tábornok, a vezérkar 68 éves főnöke volt az elégedetlenség elsődleges célpontja Jevgenyij Prigozsin Wagner-zsoldosainak rövid életű, ám veszélyes lázadása során 2023 júniusában. Sojgut újabb csapás érte múlt hónapban, amikor egyik helyettesét, Timur Ivanovot korrupció gyanújával letartóztatták.

Vlagyimir Putyin (jobbra) és Szergej Sojgu egy műhelybe is ellátogatott, miközben együtt pihentek Szibériában 2021 márciusában
Vlagyimir Putyin (jobbra) és Szergej Sojgu egy műhelybe is ellátogatott, miközben együtt pihentek Szibériában 2021 márciusában

Putyin Sojgut a Biztonsági Tanács élére nevezte ki másik közeli embere, Nyikolaj Patrusev helyére. Kedden tanácsadónak nevezte ki Alekszej Gyuminnal, régi szövetségesével együtt. Makszim Oreskin gazdasági tanácsadó lett a kabinetfőnök helyettese.

Galeotti szerint Sojgu „szörnyen népszerűtlen az Ukrajnában harcoló katonák körében”.

„Másrészt azonban Sojgu Putyin jó barátja, Putyin pedig különösen hűséges az övéihez” – tette hozzá.

Sojgu áthelyezése és egy civil közgazdász kinevezése védelmi miniszterré azt jelentheti, hogy hivatásos katonatisztek jutnak egyre nagyobb szerephez az ukrajnai háború katonai oldalának irányításában. A lépések Geraszimov eltávolítását is előrevetíthetik – mondta Galeotti.

„Geraszimov a vezérkar masszívan alulteljesítő és népszerűtlen főnökének bizonyult – tette hozzá. – Saját emberei még Sojgunál is jobban megvetik (…) Nem lennék meglepve, ha új vezérkari főnököt látnánk a helyén.”

A leginkább militarista és agresszív háborúpárti bloggerek közül sokat fellelkesítettek a fejlemények, a védelmi minisztériumban tapasztalható korrupció elleni csapásnak és a katonai hatékonyság fokozására tett ígéretnek tekintik Ukrajnában és azon túl is.

„Végre lehetőség nyílik arra, hogy eltöröljük a Jelcin-korszak utolsó maradványait, és létre tudjunk hozni egy központi haditervet a Nyugat-Európával vívandó nagy háború előestéjén” – írta Dmitrij Konannyihin blogger a Telegramon.

Írta Robert Coalson a Szabad Európa orosz szolgálata és a Current Time beszámolóinak felhasználásával.
XS
SM
MD
LG