Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Macront Ukrajnába várják moszkvai tárgyalásai után


A moszkvai tárgyalóasztal két végén az orosz és a francia elnök 2022. február 7-én
A moszkvai tárgyalóasztal két végén az orosz és a francia elnök 2022. február 7-én

Emmanuel Macron francia elnök február 8-án Kijevbe utazik, miután Moszkvában hosszasan tárgyalt Vlagyimir Putyin elnökkel. Közben még nagyobb fokozatra kapcsolt az ukrajnai válság ügyében a nemzetközi diplomácia.

Macron a Kremlben tartott sajtókonferencián elmondta, hogy „konkrét biztonsági garanciákra” tett javaslatokat Putyinnak, és az orosz vezető biztosította őt arról, hogy „készen áll figyelembe venni ezeket, valamint arról, hogy meg kívánja őrizni Ukrajna stabilitását és területi integritását”.

A francia vezető kijelentette, hogy talált közös pontokat Putyinnal, és hozzátette: az elkövetkező napok döntő jelentőségűek lesznek a Moszkva Ukrajnához közeli csapatösszevonásai miatt kialakult patthelyzetben, melyek a Nyugat gyanúja szerint egy invázió előjátékát jelenthetik.

Macron azt mondta, hogy közölte Putyinnal: nem lehet úgy új európai biztonsági rendszert felépíteni, hogy eltörlik az egyes államok jogát a NATO-csatlakozáshoz.

Putyin azt mondja, kompromisszumot keres

Amerikai tisztviselők szerint Oroszország mintegy 110.000 katonát telepített Ukrajnával közös határa közelébe, és afelé halad, hogy a hónap közepéig elég nagy erőt – mintegy 150.000 katonát – gyűjtsön össze egy teljes körű invázióhoz.

A francia elnökség közölte, hogy a megvitatott javaslatok között szerepel Oroszország és a Nyugat kölcsönös ígérete arra, hogy semmilyen új katonai akciót nem indítanak, új stratégiai párbeszédbe kezdenek és erőfeszítéseket tesznek a kelet-ukrajnai békefolyamat újraélesztésére.

Putyin pedig kijelentette: Moszkva „mindent megtesz annak érdekében, hogy mindenki számára megfelelő kompromisszumot találjanak”, hozzátéve, hogy Macron több javaslata is alapot jelenthet a továbblépéshez az ukrajnai válság ügyében.

Kijev után tovább egyeztetnek

„Számos ötlete, javaslata (…) lehet alap a további lépésekhez” – mondta Putyin az általa hasznosnak, érdeminek és célratörőnek minősített tárgyalások után. Macron mindazonáltal elismerte, hogy maradtak még nézeteltérések.

Putyin azt mondta, hogy Macronnal újra beszélnek majd telefonon azután, hogy a francia elnök február 8-án Kijevben tárgyal az ukrán vezetőkkel.

Az orosz elnök megismételte, hogy nem lát alternatívát a kelet-ukrajnai konfliktus megoldására a meglévő minszki békemegállapodásokkal szemben, és kijelentette, hogy Kijevnek be kell tartania a 2014-ben és 2015-ben kötött egyezményekben meghatározott lépéseket.

Nincs más, mint a normandiai formátum

„Akár élnek még ezek, akár van jövőjük, akár nincs – úgy gondolom, hogy egyszerűen nincs alternatívájuk” a minszki megállapodásoknak – mondta Putyin.

Ukrajna, Oroszország, Németország és Franciaország vezetői az úgynevezett normandiai formátum alapján találkoztak, hogy megoldást találjanak a konfliktus befejezésére. A megállapodást zavarja a formátum tartalmának és a végrehajtás folyamatának eltérő értelmezése.

Diplomaták próbáltak új életet lehelni az egyezményekbe, amelyek a végső rendezés alapjait tartalmazzák a Donyec-medencében, ahol a terület egy része 2014 áprilisa óta az oroszbarát szeparatisták ellenőrzése alatt áll.

Berlin és Washington vállvetve

Washingtonban Joe Biden amerikai elnök külön válságmegbeszéléseket folytat Olaf Scholz német kancellárral, az ukrán határ melletti orosz csapatösszevonások által kiváltott diplomácia nagyüzem ugyanis két kontinensre terjed ki.

A két vezető az egységet és a kölcsönös bizalmat hangsúlyozta, miközben igyekszik elrettenteni Oroszországot az európai agressziótól. Biden azt mondta, Németország és az Egyesült Államok vállvetve dolgozik a feszültségek kezelésén.

Biden azt is megfogadta, hogy véget vet a vitatott Északi Áramlat 2. vezetéknek, amelyet azért építettek, hogy orosz gázt szállítson Németországba, de még nem indult el.

Biden invázió esetén lefejezné az Északi Áramlat 2.-t

„Az az elképzelés, hogy az Északi Áramlat 2. ügye előrehaladhat az oroszok inváziójával, egyszerűen nem válhat valóra” – mondta Biden Scholzcal tartott közös sajtótájékoztatóján.

Nem részletezte, hogy az Egyesült Államok hogyan tudna végrehajtani egy ilyen lépést, de hangsúlyozta, hogy Németország és az Egyesült Államok készen áll a közös fellépésre bármilyen invázió esetén.

Azt mondta, ha Oroszország megtámadja Ukrajnát – pontosította, hogy arra gondol, tankokkal vagy csapatokkal ismét átlépi Ukrajna határát –, „akkor nem lesz többé Északi Áramlat 2. Ígérem, végzünk vele.”

Záhonyi lakosok: ha Oroszország megtámadja Ukrajnát, akkor menekülnünk kell
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:03:57 0:00

XS
SM
MD
LG