Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Az izraeli túszok közül 20-an gyerekek; tovább húzódik a segélyek indítása Gázába

Kiderült: minden tizedik Gázába hurcolt izraeli túsz gyerek. Közben még mindig dolgoznak Egyiptom és a Gázai övezet határán a bombakárok helyreállításán a segélyszállítás megkezdése érdekében.

Az izraeli hadsereg azt közölte, hogy összesen 20, 18 év alatti gyerek van a Gázában a Hamász október 7-i izraeli ámokfutása után fogva tartott 200 túsz között. Az Izraeli Védelmi Erők közleménye szerint 10 és 20 között van a 60 év felettiek száma, és a túszok többsége életben van.

Közben még mindig nem indult el a Gázai övezetbe az az első húsz segélyszállító teherautó, amelyről az Egyesült Államok állapodott meg Egyiptommal. A tervek szerint ma kellett volna átlépniük a határt, ám az utak még nem járhatók a rafahi átkelő közelében, és a gázai oldalon javítják az épületet is.

Antonio Gutteres ENSZ-főtitkár felkereste a határátkelőt, és azt mondta: arra számít, hogy az első segélyszállítmány szombaton érkezik meg Gázába.

Ehhez kapcsolódóan: Egyiptom az utakat javítja a gázai átkelőnél a segélyszállításhoz

A Gázai övezet továbbra is ostrom alatt áll, Izrael gátolja a víz-, áram-, élelmiszer- és üzemanyag-ellátást. Az ENSZ palesztin menekültekkel foglalkozó ügynöksége szerint a terület most „a pokol egyik bugyra”, és fogy az idő arra, hogy a kétségbeesett civilek segítséget kapjanak. Palesztin tisztviselők szerint több mint 4000 embert öltek meg Gázában azóta, hogy a Hamász október 7-én megtámadta Izraelt, és több mint 1400 embert gyilkolt meg.

Csütörtökön találat ért egy gázai ortodox keresztény templomot, ahol az egyházi hatóságok szerint több száz embert szállásoltak el. Izrael azt állítja, hogy repülőgépei egy közeli Hamász bázist vettek célba, amelyről rakétákat lőttek a területére, és kivizsgálja az incidenst.

Csütörtöki televíziós beszédében Joe Biden amerikai elnök azt mondta: több milliárd dolláros katonai finanszírozást fog kérni a kongresszustól Izrael és Ukrajna számára, és sürgette az izraeli vezetőket: kerüljék el, hogy „elvakítsa őket a düh”, miközben szárazföldi offenzívát terveznek Gázában.

Ehhez kapcsolódóan: Sunak Netanjáhúnak: Azt akarjuk, hogy győzzenek

Rishi Sunak, aki csütörtökön Jeruzsálemben azt ígérte, hogy London kiáll Izrael mellett, Rijádba utazott tovább, és sürgette Szaúd-Arábiát, hogy támogassa a stabilitást. A brit kormányfő részt vesz a térség vezetőinek kairói megbeszélésén is, amelyet azért hívtak össze, mert egyre nő a félelem, hogy a konfliktus továbbterjedhet.

A Hamász támogatói és a békeaktivisták is tűzszünetet sürgetnek

A Kairói Egyetem diákjai tüntetnek Kairóban 2023. október 18-án. A Közel-Kelet és Észak-Afrika országaiban, valamint Amerikában is demonstrációkat tartottak, hogy elítéljék a gázai kórház elleni támadást, és kifejezzék szolidaritásukat a gázai palesztinokkal. A tüntetők egy része a Hamászt támogatja, de a muszlim és zsidó békeaktivisták is tűzszünetet sürgetnek
1/10 A Kairói Egyetem diákjai tüntetnek Kairóban 2023. október 18-án. A Közel-Kelet és Észak-Afrika országaiban, valamint Amerikában is demonstrációkat tartottak, hogy elítéljék a gázai kórház elleni támadást, és kifejezzék szolidaritásukat a gázai palesztinokkal. A tüntetők egy része a Hamászt támogatja, de a muszlim és zsidó békeaktivisták is tűzszünetet sürgetnek
Libanonban, Jordániában, Jemenben, Egyiptomban, Tunéziában, Törökországban, a Fülöp-szigeteken és az Egyesült Államokban is tömegek vonultak utcára, hogy tiltakozzanak a gázai kórház elleni támadás miatt, és kifejezzék szolidaritásukat a gázai palesztinokkal.
A Kairói Egyetem hallgatói tüntetnek Izrael és az USA ellen Egyiptom fővárosában a gázai kórházban történt robbanás másnapján. Szerdán Egyiptom-szerte több ezren tüntettek a Gázai övezet iránti szolidaritásuk jeléül
2/10 A Kairói Egyetem hallgatói tüntetnek Izrael és az USA ellen Egyiptom fővárosában a gázai kórházban történt robbanás másnapján. Szerdán Egyiptom-szerte több ezren tüntettek a Gázai övezet iránti szolidaritásuk jeléül
Libanonban, Jordániában, Jemenben, Egyiptomban, Tunéziában, Törökországban, a Fülöp-szigeteken és az Egyesült Államokban is tömegek vonultak utcára, hogy tiltakozzanak a gázai kórház elleni támadás miatt, és kifejezzék szolidaritásukat a gázai palesztinokkal.
Egyiptomi tüntetők állnak az izraeli zászlót ábrázoló, égő transzparensek mellett Kairóban október 18-án.&nbsp;Abd el-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök azt mondta, hogy ha tüntetésre szólítana fel a palesztin ügy támogatására, <em>&bdquo;milliókat látnának&rdquo;</em> Egyiptom utcáin
3/10 Egyiptomi tüntetők állnak az izraeli zászlót ábrázoló, égő transzparensek mellett Kairóban október 18-án. Abd el-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök azt mondta, hogy ha tüntetésre szólítana fel a palesztin ügy támogatására, „milliókat látnának” Egyiptom utcáin
Libanonban, Jordániában, Jemenben, Egyiptomban, Tunéziában, Törökországban, a Fülöp-szigeteken és az Egyesült Államokban is tömegek vonultak utcára, hogy tiltakozzanak a gázai kórház elleni támadás miatt, és kifejezzék szolidaritásukat a gázai palesztinokkal.
Egy kisfiú zászlót tart egy Hezbollah-támogatói tüntetésen&nbsp;Bejrút déli külvárosában, Libanonban 2023. október 18-án, egy nappal azután, hogy&nbsp;több száz palesztin halt meg a gázai al-Ahli kórházban történt robbanásban. A tragédiáért az izraeli és palesztin tisztviselők egymást tartják felelősnek
4/10 Egy kisfiú zászlót tart egy Hezbollah-támogatói tüntetésen Bejrút déli külvárosában, Libanonban 2023. október 18-án, egy nappal azután, hogy több száz palesztin halt meg a gázai al-Ahli kórházban történt robbanásban. A tragédiáért az izraeli és palesztin tisztviselők egymást tartják felelősnek
Libanonban, Jordániában, Jemenben, Egyiptomban, Tunéziában, Törökországban, a Fülöp-szigeteken és az Egyesült Államokban is tömegek vonultak utcára, hogy tiltakozzanak a gázai kórház elleni támadás miatt, és kifejezzék szolidaritásukat a gázai palesztinokkal.
A Hezbollah egyik támogatója egy bejrúti tüntetésen.&nbsp;Bejrút Hezbollah által ellenőrzött déli külvárosaiban több ezren gyűltek össze tüntetni Hezbollah-, palesztin és libanoni zászlókat lengetve és &bdquo;Halál Amerikára!&rdquo; szólamot skandálva
5/10 A Hezbollah egyik támogatója egy bejrúti tüntetésen. Bejrút Hezbollah által ellenőrzött déli külvárosaiban több ezren gyűltek össze tüntetni Hezbollah-, palesztin és libanoni zászlókat lengetve és „Halál Amerikára!” szólamot skandálva
Libanonban, Jordániában, Jemenben, Egyiptomban, Tunéziában, Törökországban, a Fülöp-szigeteken és az Egyesült Államokban is tömegek vonultak utcára, hogy tiltakozzanak a gázai kórház elleni támadás miatt, és kifejezzék szolidaritásukat a gázai palesztinokkal.
Fülöp-szigeteki tüntetők Quezon Cityben 2023. október 18-án
6/10 Fülöp-szigeteki tüntetők Quezon Cityben 2023. október 18-án
Libanonban, Jordániában, Jemenben, Egyiptomban, Tunéziában, Törökországban, a Fülöp-szigeteken és az Egyesült Államokban is tömegek vonultak utcára, hogy tiltakozzanak a gázai kórház elleni támadás miatt, és kifejezzék szolidaritásukat a gázai palesztinokkal.
Tömegek gyűltek össze a Gázai övezetben élő palesztinok támogatására a jemeni Szanaában is. A felvétel 2023. október 18-án készült
7/10 Tömegek gyűltek össze a Gázai övezetben élő palesztinok támogatására a jemeni Szanaában is. A felvétel 2023. október 18-án készült
Libanonban, Jordániában, Jemenben, Egyiptomban, Tunéziában, Törökországban, a Fülöp-szigeteken és az Egyesült Államokban is tömegek vonultak utcára, hogy tiltakozzanak a gázai kórház elleni támadás miatt, és kifejezzék szolidaritásukat a gázai palesztinokkal.
Jemenben ezrek vonultak fel a fővárosban, Szanaában. Mohammed Ali Al-Rammah, a kormányzó húti mozgalom tagja elítélte az izraeli akciókat. <em>&bdquo;Harcolni fogunk ellenetek&rdquo;</em> &ndash; mondta
8/10 Jemenben ezrek vonultak fel a fővárosban, Szanaában. Mohammed Ali Al-Rammah, a kormányzó húti mozgalom tagja elítélte az izraeli akciókat. „Harcolni fogunk ellenetek” – mondta
Libanonban, Jordániában, Jemenben, Egyiptomban, Tunéziában, Törökországban, a Fülöp-szigeteken és az Egyesült Államokban is tömegek vonultak utcára, hogy tiltakozzanak a gázai kórház elleni támadás miatt, és kifejezzék szolidaritásukat a gázai palesztinokkal.
Egy török rohamrendőr áll a palesztinbarát tüntetők mellett az izraeli konzulátus közelében Isztambulban, Törökországban 2023. október 17-én
9/10 Egy török rohamrendőr áll a palesztinbarát tüntetők mellett az izraeli konzulátus közelében Isztambulban, Törökországban 2023. október 17-én
Libanonban, Jordániában, Jemenben, Egyiptomban, Tunéziában, Törökországban, a Fülöp-szigeteken és az Egyesült Államokban is tömegek vonultak utcára, hogy tiltakozzanak a gázai kórház elleni támadás miatt, és kifejezzék szolidaritásukat a gázai palesztinokkal.
Aktivisták&nbsp;&bdquo;A vérünk ugyanolyan színű&rdquo; feliratú transzparenst tartanak a gázai tűzszünetet követelő tüntetésen az amerikai Capitolium előtt, Washingtonban 2023. október 18-án
10/10 Aktivisták „A vérünk ugyanolyan színű” feliratú transzparenst tartanak a gázai tűzszünetet követelő tüntetésen az amerikai Capitolium előtt, Washingtonban 2023. október 18-án
Libanonban, Jordániában, Jemenben, Egyiptomban, Tunéziában, Törökországban, a Fülöp-szigeteken és az Egyesült Államokban is tömegek vonultak utcára, hogy tiltakozzanak a gázai kórház elleni támadás miatt, és kifejezzék szolidaritásukat a gázai palesztinokkal.
Previous slide
Next slide
Készült a BBC tudósításainak felhasználásával.
This item is part of
XS
SM
MD
LG