Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Miért kellett mennie a Főkert igazgatójának?


Egynyári virágok bemutatója Angyalföldön (ez volt az egyik első önkormányzat, amely elindította a kertészeti cégháló tarolását a kerületi pályázatokon)
Egynyári virágok bemutatója Angyalföldön (ez volt az egyik első önkormányzat, amely elindította a kertészeti cégháló tarolását a kerületi pályázatokon)

Nemrég felmondtak a Budapesti Közművek Zrt. kertészeti divízióját vezető Zakar Andrásnak, információink szerint a városháza kérésére. Kapcsolódott-e Zakar a kertészeti cégháló év elején letartóztatott informális vezetőjéhez, Z. Zsolthoz, és a kirúgása ahhoz, hogy a főpolgármesternek új közgyűlési többséget kell teremtenie maga mögé?

Karácsony Gergely főpolgármester nemrég többször is nyilvánosan dicsérte a Főkertet a város zöld fejlődése miatt, majd június végén Mártha Imre, a kertészeti divíziót (is) magába olvasztó Budapesti Közművek Zrt. (BKM) vezérigazgatója kirúgta a divízióvezető igazgatót.

Zakart a korábban önálló cégként működő Főkert élére már Karácsony Gergely alatt nevezték ki, Mártha bizonyosan nem bocsátotta volna el főpolgármesteri jóváhagyás nélkül. Több forrásunk egyetértett abban, hogy ez a városháza informális kérése/utasítása volt. Ha előtte a főpolgármester még dicsérte a Zakar vezette céget, akkor ez valamilyen friss információ hatására történhetett.

Ilyen információ lehetett akár az is, amely eljutott hozzánk, miszerint Zakar érintett volt a Z. Zsolthoz köthető kertészeti cégháló eredményességében. Az előzetes letartóztatásba került Z. Zsolthoz is köthető cégekkel kapcsolatban a gyanú szerint költségvetési csalás ügyében zajlik nyomozás, előbb Pécsen, majd Óbudán voltak nyomozati cselekmények.

Z. Zsolt egy komoly kertészeti cégháló részére intézett – eleinte főleg a fővárosi kerületekben – zöldterület-fenntartási megbízatásokat. A cégcsoport a kerületek legalább felében és a fővárosban is rendszeres tendernyertes volt. Ide tartozónak mondhatjuk a Harmat Kert Kft.-t is.

Ahogy egy korábbi cikkünkben megírtuk, a cég egyik tulajdonosa egy időben volt ügyvezetője, majd cégjegyzésre jogosult vezetője a kertészeti cégháló egyik zászlóshajójának, a Pannon Park Forest Kft.-nek is. Ezt 2005-től 2011-ig Z. Zsolt vezette, a két cégnek ugyanott volt a székhelye is.

Zakarnak korábban saját családi kertészeti cége volt, ami, lássuk be, szakmailag nem hátrány egy önkormányzati tulajdonú kertészeti cég vezetésénél, de valószínűsíti, hogy ismeri az iparági szereplőket. Mindenesetre annak bizonyítottsága, hogy Zakar ennél jobban is kapcsolódott volna a céghálóhoz, információink szerint egyelőre elég gyenge lábakon áll, nincs is meggyanúsítva.

Viszont ha erre halad a nyomozás, akkor érthető, hogy – még ha Zakar ártatlan is, és a rendőrségnek nem sikerül meggyanúsítania – a főpolgármester távol akar maradni ettől; ezért bocsáttatták el a BKM-vezérigazgató Mártha Imrével.

Kiszervezés helyett belső feladatellátás

A kilencvenes években még az is nagy vitákat váltott ki, hogy önálló – persze fővárosi tulajdonú, mint most a BKM – cégekbe szervezzék ki a városüzemeltetést a fővárosi és a kerületi önkormányzatok, de évtizedek óta már természetes, hogy különféle városüzemeltetési kft.-k kötnek a saját tulajdonos önkormányzatukkal feladatellátási szerződéseket. Aztán egy idő után ezek az önkormányzati tulajdonú cégek is leépítettek, racionalizáltak, és megrendelőként fellépve piaci cégekre bízták a feladat ellátását. Vélhetően nem csak költségokokból, hanem mert ez volt az az út, ahol az önkormányzati pénzeknek a piaci szférába eljuttatásával mind a pártkasszák, mind a magánzsebek a nyilvánosság elől jobban elrejtve gazdagodhattak.

A kiszervezés tehát bevett, racionális és legitim gyakorlat volt, de már évtizedek óta látszik, hogy erre politikusi-vállalkozói körök rátelepedtek. (A zöldterület-fenntartáshoz hasonlóan évente milliárdos megrendeléseket jelentő önkormányzati közétkeztetés piacvezető cégeit például a fideszes Bánki Erikhez kötötték – friss hír, hogy a képviselő az autóját is egy ilyen cégtől bérli –, aztán beszállt Mészáros Lőrinc is a piacra.)

A zöldterület-fenntartásban utazó, egyébként valós szakmai hátterű céghálót fideszes és ellenzéki önkormányzatok is foglalkoztatták ez elmúlt húsz évben. Érdekes módon pont a kétezres évek végén elbocsátott akkori Főkert-vezér szállt be ebbe a hálózatba szakmai-piaci információival, az egészet pedig valószínűsíthetően Z. Zsolt mozgatta. Mindenesetre a részben lapunk által is feltárt (ami itt, itt és itt olvasható) kartellbe szerveződés (rendszeresen egymást segítik „támogató ajánlatokkal” a tendereken) és a túlárazott megbízások miatt most újból a belsős munkavégzés az irány azoknál az önkormányzatoknál, amelyek az átláthatóságukkal is gyarapítani akarják politikai tőkéjüket.

Tény, hogy nem könnyű felvenni az önkormányzat kínálta bérrel több tucat munkavállalót, de az is tény, hogy a zuglói kertészeti kiszervezési gyakorlatot a munkák belsős megvalósításával összehasonlító tanulmány is olcsóbbra hozta ki az utóbbit, és ahogy hallottuk, a fővárosi temetkezés terén ez már látszik is.

A BKM azt válaszolta a Népszava kérdésére, hogy „a Főkert-divízió kaszálási és parkfenntartási alvállalkozói keretszerződései már korábban kimerültek, a társaság ilyen megrendeléseket már nem ad ki alvállalkozóknak, új eljárást nem indítanak. Az összes ilyen jellegű feladat ellátását az idei évtől házon belül oldják meg saját munkavállalókkal, saját gépparkkal. Erre a feladatra mintegy hatvan új munkavállalót vett fel a BKM.”

Zakar elbocsátásával kapcsolatban a főváros felől azt az információt akarták eljuttatni hozzánk, hogy az igazgató ellenállt a kertészeti munkák visszavételének a külsős cégektől, a vállalkozói szerződések megszüntetésének. Nem tudjuk, hogy ez igaz-e.

A „beszervezés” már egy éve megtörtént a BKM temetkezési divíziójánál. Egy forrásunk szerint jelentős, legalább ötvenszázalékos megtakarítás látszik már most. Egyébként pont a temetkezési divízió, a Fővárosi Temetkezési Intézet volt az, amely kamuteljesítéseket fogadott be; a BKM rendőrségi feljelentést tett a Harmat Kert ellen 2023 őszén nemteljesítés miatt.

Jó volt mindenkinek

A Harmat Kertnek már a Tarlós-érában hét szerződése volt a főváros cégeivel. A fideszes vezetésű óbudai önkormányzat már 2010-ben, a Budapesti Temetkezési Intézet 2012-ben szerződést kötött vele, utána pedig sorozatosan.

Ez a két budapesti önkormányzat volt a cég két fő megrendelője egy évtizedig, közben beszállt Csepel és Újbuda is (később jött Újpest, Kispest és Budafok-Tétény), majd 2015-ben a Főkert. Előbb a Városliget infrastruktúra-fejlesztésére 2015-ben, majd 2016–18 között kaszálásra és egyéb parkfenntartási munkákra szerződött a Harmat Kerttel. Igaz, utóbbira csak 260 millió forintot nyertek a DeerGardennel és a Kiss Kert Kft.-vel alkotott konzorciumukkal.

Az ellenzéki vezetésű kerületekben és a fővárosban ennél jóval nagyobb összegek mozogtak. 2021-ben a II. kerületi önkormányzat is városüzemeltetési keretmegállapodást kötött velük, összesen 7,5 milliárd forint értékben. A következő évben egy 2,352 milliárdos keretszerződést már a cégháló egy másik tagja, a Magyar Kőris Kft. nyert el.

Ugyanakkor a kormány felügyelete alatt álló Nemzeti Örökség Intézete is (amely a nemzeti sírkertbe sorolt temetkezési helyek működtetését végzi) szerződést kötött a Harmat Kerttel 2022-ben.

Nehéz lesz tehát a nyomozásnak nem kitérnie a fideszes vezetésű önkormányzatok, intézmények érintettségére. Zuglóban is Papcsák Ferenc polgármestersége alatt kezdődött a cégháló megbízatássorozata, és folytatódott Karácsony Gergely és Horváth Csaba alatt.

Új közgyűlés új arcokkal

Nem rendőrségközeli forrásunk nem tudja elképzelni Zakarról, hogy érintett lenne a Z. Zsolt-féle machinációkban. Nem is volt olyan vizsgálat a cégen belül, amely a külsős szerződésekkel kapcsolatban bármivel elmarasztalta volna a Főkertet, ellentétben a temetkezési divízióval, ahol a Harmat Kert hamis teljesítésigazolásainak aláírása miatt tavaly ki is rúgtak egy osztályvezetőt.

Ettől még persze a nyomozás fordulhatott Zakar felé, sőt – ahogy egy forrásunk jelezte – akár Mártha Imre felé is. (Bár más forrásunk is azt mondta, hogy Zakar „rossz emberekkel barátkozott”.)

Az esetleg Márthát is célba vevő nyomozásról beszélő forrásunkkal ellentétben egyik BKM-es informátorunk szerint Mártha évek óta a kertészeti munkák beszervezése mellett van. Ennek megvalósulása a Főkert esetében még várat magára. Persze a Főkert-divízió vezetője lobbizhat a munkák kiszervezésének folytatása mellett, de egy divíziónak nincs önálló mozgástere.

Logikusnak látszik, hogy akár tudott a Karácsony-stáb a nyomozás irányáról, akár nem, lobbizott-e, vagy sem Zakar a külsős szerződések mellett (a kertészeti cégháló egyik nagyhala, a DeerGarden Kft. 2022-től bukkan fel a BKM üzletfelei között), az elbocsátás célja valószínűleg a főpolgármester távol tartása az ügytől.

Árulkodó lesz Mártha Imre sorsa. A közgyűlési többség biztosítása mindig pozíciók osztogatásával jár. Karácsony Gergely potenciális új szövetségesei körében a kormánypárti sajtó által évek óta rendszeresen kipécézett, többek szerint Bajnai Gordonhoz köthető Mártha (akinek állami karrierje még az első Fidesz-kormány alatt indult, és a Gyurcsány-kormány végén lett MVM-vezérigazgató) felmentése nem okozna problémát. Még akkor sem, ha nem is fordult rá a nyomozás.

  • 16x9 Image

    Kerényi György

    Kerényi György közel harmincéves újságírói pályája során hét médiumot alapított vagy vett részt az indításában: köztük kalóz-, roma és két börtönrádiót, valamint mainstream újságokat. Volt a Kossuth rádió főszerkesztője és három évig dolgozott a szlovák közszolgálati média magyar adójánál, a Pátria Rádiónál. Tíz évig tanított az ELTE médiatanszékén. 

XS
SM
MD
LG