Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Műholdképek szerint felszámolják a Wagner-csoport táborát Belaruszban


A Planet Labs műholdképein láthatók a változások
A Planet Labs műholdképein láthatók a változások

A Planet Labs friss felvételein látható, hogy bontják a hírhedt orosz zsoldoscsoport bázisát a Belarusz keleti részén található Cel településen.

A csütörtökön készített műholdképek tanúsága szerint az eddigi 273 – egyenként húsz fő befogadására alkalmas – katonai sátor közül 101-et szétszedtek. Ez azt jelenti, hogy körülbelül kétezerrel csökkent a férőhelyek száma a támaszponton, ahol az elemzők eddig mintegy ötezer fegyveresről tudtak.

Egyelőre nem tudni, mi lesz a sorsa a tábornak és a katonai magánvállalat tagjainak.

A sátrak lebontása nagy valószínűséggel augusztus 1-jén kezdődött a Planet Labs szerint, de a folyamat a helyszínen található hadi felszereléseket nem érinti, azok vonatkozásában mindössze csekély leépítés figyelhető meg.

A Wagnerhez köthető Telegram-csatornákon arról írtak, hogy a zsoldosok egy részét átvezényelték Afrikába, mások pedig szabadságukat töltik Oroszországban.

Ugyanakkor az is könnyen elképzelhető, hogy egyeseket Belaruszon belül helyeztek át máshova, mivel a korábbi műholdképeken frissen ásott árkok fedezhetők fel a Repiscsa katonai létesítmény területén, amely tizenöt kilométerre fekszik a június végi oroszországi fegyveres zendülést követően a szomszédos Belaruszba távozó zsoldosok jelenlegi táborától.

Ehhez kapcsolódóan: Megerősítik a Wagner-zsoldosok táborát Belaruszban

Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök július végén arra figyelmeztetett, hogy akár száz Wagner-zsoldost is átvezényelhettek Belarusz nyugati részére, a NATO Achilles-sarkának is nevezett Suwalki-folyosó térségébe. Ez a mintegy nyolcvan kilométeres szakasz jelenti a katonai szövetség egyetlen szárazföldi összeköttetését a balti országokkal, amelyet konfliktus esetén könnyen el lehetne vágni Belaruszból és Kalinyingrádból.

Aljakszandr Lukasenka belarusz elnök ezt határozottan tagadta.

Ehhez kapcsolódóan: A lengyel határnál képzik ki a belarusz különleges erőket a Wagner zsoldosai

A friss műholdfelvételeket nem sokkal azután tették közzé, hogy lezuhant a repülőgép Oroszországban, amelyen a hivatalos tájékoztatás szerint rajta ült a Wagner-vezér Jevgenyij Prigozsin, illetve a csoport több más vezetője.

A Flightradar24 online nyomkövető szerint a brazil gyártású, a Wagner-csoporthoz regisztrált Embraer 600-as augusztus 23-án kora este tűnt el a radarról. Nem sokkal ezután videó jelent meg a közösségi médiában, amelyen egy gép zuhanása látható háromszáz kilométerre északra Moszkvától.

Mint arról a Szabad Európa is beszámolt, a Vlagyimir Putyin orosz elnök szövetségeseként számontartott Prigozsin június 24-én rövid ideig tartó lázadást indított, amelynek során a Wagner harcosai elfoglaltak egy dél-oroszországi várost, majd Moszkva felé indultak, és csak onnan kétszáz kilométerre álltak meg.

Bár Prigozsint akkor nem tartóztatták le, még csak őrizetbe sem vették, Putyin „hátba szúrásnak” ítélte a lázadást, és megfogadta, hogy megbüntet minden „árulót”, aki részt vett a puccskísérletben.

A lázadás óta nagyrészt rejtély a Wagner-vezér holléte. Június 24-e óta a hét elején posztolt először új videót. A felvétel valószínűleg Afrikában készült, és augusztus 21-én tették közzé a Wagner-csoporthoz kapcsolódó Telegram-csatornákon.

Korábbi feltételezések szerint Prigozsin Oroszország és Belarusz között mozoghatott, ahol a Wagner-csapatok táborokat létesítettek a belarusz fegyveres erők kiképzésére. A segítségnyújtás Belarusznak a júniusi lázadást lezáró megállapodás része volt.

XS
SM
MD
LG