Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Novák Katalin Florida kormányzójával tárgyalt a családok védelméről


Novák Katalin köztársasági elnök és Ron DeSantis, Florida állam kormányzójának találkozója Tallahassee-ban 2023. március 7-én
Novák Katalin köztársasági elnök és Ron DeSantis, Florida állam kormányzójának találkozója Tallahassee-ban 2023. március 7-én

Novák Katalin Florida állam fővárosában, Tallahassee-ban találkozott az amerikai republikánusok kormányzójával, Ron DeSantisszal, akinek több politikai intézkedését, főként gyermekvédelmi lépéseit a magyar kormány politikájához hasonlítják.

A magyar köztársasági elnök és a floridai kormányzó az MTI beszámolója szerint kedden találkoztak személyesen először. Az alkalom Novák Katalin amerikai útja volt – mondta Farkas Vajk, a Köztársasági Elnöki Hivatal kommunikációs igazgatója. A beszélgetés kiindulópontját Farkas Vajk szerint az adta, hogy Floridában és Magyarországon nagyon hasonló módon viszonyulnak a társadalmi és gazdasági kihívásokhoz.

A köztársasági elnök és a floridai kormányzó ugyanúgy kiállnak a hagyományos értékek, mint a család védelme, a szülők neveléshez való jogának biztosítása vagy éppen a határvédelem mellett – fogalmazott a kommunikációs igazgató.

Azt mondta, hogy Ron DeSantis elismeréssel szólt Magyarország eredményeiről és Novák Katalin eddigi munkásságáról, külön kiemelve a családok védelmében tett erőfeszítéseit. A köztársasági elnök megbeszélést folytatott a kormányzó feleségével, Casey DeSantisszal is.

Ehhez kapcsolódóan: Elmaradt a nagy republikánus áttörés az amerikai félidős választáson

Novák Katalin azt követően érkezett Florida fővárosába, hogy New Yorkban felszólalt az ENSZ Nők Helyzetével Foglalkozó Bizottsága (CSW) éves ülésén.

Az MTI tudósítása megjegyzi, hogy Ron DeSantist csaknem kétharmados többséggel választották újra Florida szövetségi állam kormányzójává, ami az egyik legnagyobb arányú republikánus győzelem volt tavaly novemberben az Egyesült Államok választásain, és esélyesnek tartják a 2024-es elnökválasztás republikánus jelöltjeként, miközben hivatalosan egyelőre nem jelentette be indulási szándékát.

Korábbi cikkünk a témában: Trump indulhat a 2024-es elnökválasztáson, nem alapít új pártot

Florida államban tavaly tavasszal fogadták el a kormányzó kezdeményezésére a gyermekek védelmében a szülői jogok biztosításáról szóló törvényt, amelyet az MTI szerint sokan a magyar gyermekvédelmi törvényhez hasonlítottak, és amely megtiltja a gyermekek genderalapú érzékenyítését az állam által működtetett oktatási intézmények alsó osztályaiban.

XS
SM
MD
LG