Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Célkeresztben a Navalnij-mérgezésről szivárogtató orosz biztonsági tisztek


Oroszországban nyomozás folyik a rendfenntartó szervek tisztjei ellen, akik a gyanú szerint eladták azokat a repülési adatokat, amelyek nyomán azonosították az Alekszej Navalnij ellenzéki vezért megmérgező nemzetbiztonsági tiszteket. Az efféle adateladás bevett gyakorlat Oroszországban.

A nyomozást az orosz biztonsági szolgálatok irányítják és a cél: kideríteni, ki a felelős azért, hogy a korrupcióellenes aktivista munkatársai a Navalnij elleni augusztus 20-i mérgezéses merénylet vélhető elkövetőinek nyomára bukkantak.

Négy hónappal a majdnem az életébe kerülő mérgezés után Alekszej Navalnij trükkös módon vallomást csikart ki egy telefonbeszélgetésben egy FSZB-tisztből, az egyik állítólagos merénylőből. Az illető azt is elárulta, hogy Navalnij alsónadrágját kenték be idegméreggel, amikor bejutottak a szállodai szobájába. Korábban annyit lehetett tudni, hogy Navalnij tényfeltáró újságírókkal együttműködve bukkant állítólagos megmérgezői nyomára.

Az ellenzéki vezető a héten megkezdte két és féléves, fegyenctelepen letöltendő büntetését egy Moszkvához közeli körzetben. A mérgezés után Navalnij több héten át egy német kórházban lábadozott, hazatérése napján azonnal letartóztatták. Most úgy tűnik, az orosz hatóságok megpróbálnak lecsapni azokra, akik segítettek Navalnijnak és a tényfeltáróknak a merénylet szálainak kibogozásában.

Az állam kemény üzenete az ellenségeivel üzletelő adatkereskedőknek

A Kommerszant orosz üzleti lap szerint egy rendőr ellen indult nyomozás. Azzal gyanúsítják, hogy eladta egy tavaly augusztus 20-i, Moszkvába tartó belföldi járat utaslistáját. Ezen a gépen ült és lett rosszul Navalnij, aki nagyrészt a pilótáknak és a neki elsősegélyt nyújtó orvosi személyzetnek köszönheti, hogy életben maradt és Németországba tudták vinni további kezelésre.

Az ellenzéki vezér a brit Bellingcat adatnyomozó csoporttal és a The Insider nevű orosz hírportállal együtt kezdte el összerakni a mozaikdarabkákat az őt követő és szerinte őt a szibériai Tomszkban megmérgező ügynökök mozgásáról.

A Kommerszant úgy tudja, a most nyomozás alá vont rendőr szeptember 8-án és 9-én, jogsértő módon belépett egy repülési adatbázisba, és a Tomszk és a moszkvai Domogyedovo reptér között augusztus 20-n és 21-én közlekedő gépekről szóló információt hívott le. Az egyik ilyen járaton repült Navalnij. Az adatokat később egy harmadik félnek adta át – írta a lap.

December 14-én a Bellingcat, a The Insider, a CNN és a Der Spiegel közös jelentést adott ki, amelyben megneveztek nyolc, az FSZB toxinokat kezelő csapatához kötött férfit. Állításuk szerint a csapat tagjai követték már három éve különböző utazásai során Navalnijt, és ők figyelték meg őt az aktivista szerint Vlagyimir Putyin elnök által elrendelt mérgezés idején is.

Kínos adatok szerezhetők be a sötét webről

A nyomozás olyan telefon és repülési utaslistákat idéz, amelyeket az orosz fekete piacon lehet beszerezni. A gyakorlatot a helyi szlengben „probiv” néven emlegetik. Ezt alkalmazzák az állami korrupció és bűncselekmények után nyomozó orosz újságírók is, akik a „sötét web” egyik online platformján vásárolnak személyes adatokat.

„Az, hogy milyen hatalmas mértékben támaszkodtak az utóbbi időknek az orosz titkos műveletekről szóló expozék kiszivárogtatott vagy lopott információra, egyszerre nagyon kínos és aggasztó a Kreml számára” – mondta Mark Galeotti, orosz biztonsági ügyekkel foglalkozó szakértő a Szabad Európának.

A vizsgálat alá vont szentpétervári rendőrt eddig hivatalosan nem nevezték meg, de a helyi média szerint Roman Gladisevről van szó. A Kommerszant azt állítja, neki köze van Mjale Macsulite újságíróhoz, akit a város Moszkovszkij pályaudvarán tartóztattak le február 27-én, amikor épp egy rendőr ismerősével találkozott. A Baza nevű hírportál szerint – ahol Macsulite dolgozik - a rendőr azt ígérte, hogy „fontos információt ad át”.

Maga Macsulite nem reagált a közösségi médián keresztüli megkeresésre, hogy kommentálja az ügyet. Az újságírót hét órán át tartották bent, és vallatták. A Fontanka független szentpétervári portál szerint titoktartási megállapodást írt alá, és azért hallgatták ki, hogy a hatóságok megtudják: ki rendelte meg a nyomozás alá vont tiszttől azokat az adatokat, amelyeket Navalnijék aztán felhasználtak.

Eddig nem látott mértékű brutalitás a Kreml-ellenes tüntetéseken
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:02:16 0:00

Saját magát is megbünteti az FSZB?

Úgy tűnik, hogy az ügy egy szélesebb kampány része, amelynek célja, hogy megbüntessék a Navalnijjal és a tényfeltárókkal együttműködő és nekik potenciálisan bizonyíték értékű adatokat átadó személyeket.

Orosz médiumok jelentései szerint december 29-én hasonló nyomozást indítottak egy szamarai rendőrhadnagy, Kirill Csuprov ellen. Őt is azzal vádolják, hogy ugyanabba a repülési adatbázisba lépett be, és adta el egy harmadik félnek az onnan kibányászott adatokat. Minkét tisztet akár 10 év börtönre ítélhetik, ha bíróság elé állítják őket.

„A valódi kérdés az, hogy ha főként a rendőrök és FSZB-tisztek csinálnak pénzt az adatbázisokhoz való hozzáférésük útján, akkor meddig terjed majd a megtorlás? Néhány látványos letartóztatás itt nem lesz elég” – jegyezte meg Galeotti.

A gép, amin Navalnij is utazott, augusztus 20-án kényszerleszállást hajtott végre a szibériai Omszkban, ahol a leszállópályán adott elsősegély után gyorsan kórházba vitték az ellenzéki vezetőt. Két nappal később átszállították Berlinbe, ahol német szakértők felfedezték a mintáiban a szovjet időkben kifejlesztett katonai idegméreg, a novicsok nyomait. Hasonló szerrel mérgezték meg 2018. márciusában az angliai Salisburyben a nyugatiak által beszervezett egykori orosz hírszerző tisztet, Szergej Szkripalt.

A Bellingcat is célkeresztbe került

Navalnij felépült a németországi kórházi kezelés után, majd egy villában lábadozott és együttműködött az adatnyomozó újságírókkal a mérgezés körülményeinek kiderítésében. Navalnij és Bellingcat bizonyítékai ellenére Vlagyimir Putyin orosz elnök és más illetékesek elutasították a vádját, hogy az orosz államnak köze lett volna a merénylethez, sőt keményen igyekeztek hiteltelennek beállítani a tényfeltárók munkáját.

Putyin és illetékesei például azt állították, hogy az egyebek mellett Navalnij, a Kelet-Ukrajna felett lelőtt maláj MH17-es utasszállító járat, vagy éppen a Szkripal-mérgezés ügyében nyomozók és a Bellingcat a nyugati kémszolgálatok parancsait követik.

Igor Bezler, a kelet-ukrajnai lázadók egyik volt vezére – akit a Bellingcat azzal vádol, hogy köze volt a 298 ember halálát okozó MH17-katasztrófához – rágalmazás miatt beperelte az oldalt.

Szarkisz Darbinjan ügyvéd és online jogokért harcoló aktivista felvetette, hogy Bezlert az orosz katonai hírszerzés bátorította fel, hogy így gyakoroljon nyomást a Bellingcatre, és érje el az oldala betiltását Oroszországban. Ennek nyomán az orosz médiának is jóval nehezebb lenne ilyen nyomozásokat idéznie.

„Az egész oldal veszélyben van, ha a Bellingcat nem távolítja el a Bezlerről szóló anyagot és nem kér bocsánatot” – mondta az orosz bíróság előtt az adatnyomozó portál jogi képviseletét ellátó Darbinjan a Meduza orosz portálnak.

Matthew Luxmore írása.

XS
SM
MD
LG