Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Oroszországban öt további Jehova tanúját vádolták meg szélsőségességgel


Jehova Tanúi Oroszországban, 2006-ban.
Jehova Tanúi Oroszországban, 2006-ban.

Az oroszországi Komi köztársaságban élő öt Jehova Tanúi gyülekezeti tagot vádoltak meg azzal, hogy „szélsőséges csoport tevékenységeit szervezték vagy vettek részt azokban”. Ez azt jelzi, hogy folytatódik a 2017-ben betiltott vallási gyülekezet elleni kemény fellépés.

Az Orosz Nyomozóhatóság csütörtökön közölte, hogy Sziktivkar város bírósága elrendelte az egyik gyanúsított vizsgálati fogságba való helyezését. Két Jehova Tanúját házi őrizetben tartanak, két másiknak pedig megtiltották, hogy a nyomozás idejére elhagyják a várost.

Egy nappal korábban a közösség szerint a rendőrség 14 hívük otthonában tartott házkutatást a városban.

Ezt megelőzően a szintén Oroszországhoz tartozó Hakasszia Köztársaság egyik bírósága két gyülekezeti tagot két és hat év börtönre ítélt. Ők a 69 éves Valentyina Baranovszkaja és fia, Roman Baranovszkij.

Az Egyesült Államok elítélte a Jehova Tanúi és más békés vallási kisebbségek ellen folytatódó oroszországi kampányt.

Gyanakvással szemlélték, majd betiltották

A Jehova Tanúit évtizedeken keresztül gyanakvással szemlélték az országban, ahol a domináns pravoszláv egyház legfőbb támogatója maga Vlagyimir Putyin elnök.

A Jehova Tanúi vallási gyülekezet arról ismert, hogy házról házra járva prédikál és térít, a Biblia tanulmányozására összpontosít, elutasítja a katonai szolgálatot, valamint a nemzeti, vallási ünnepek és a születésnapok megünneplését. A vallás egyébként Magyarországon is bejegyzett egyházként működik, immár több mint 30 éve.

Azt követően, hogy a gyülekezetet 2017-ben betiltották Oroszországban, több tagját bebörtönözték – még a 2014-ben elcsatolt Krím-félszigeten is.

A gyülekezet szerint több tucat tagjukat ítélték el „szélsőségesség” miatt vagy ilyen gyanúval tartják őket vizsgálati fogságban.

2019. szeptemberében az Egyesült Államok hét, őrizetben tartott Jehova Tanúja állítólagos megkínzása miatt megtiltotta az orosz Állami Nyomozóhatóság két vezető tisztviselőjének, hogy belépjen az országba.

A moszkvai Memorial Jogvédő Központ több tucat szélsőségesség miatt elítélt Jehova Tanúját ismert el politikai fogolyként.

XS
SM
MD
LG