Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Putyin ritkaságszámba menő közel-keleti útra készül december 6-án


Vlagyimir Putyin orosz elnök, akinek a feje fölött ott lóg a nemzetközi elfogatóparancs, ritkaságszámba menő külföldi utat tesz: Szaúd-Arábiába és az Egyesült Arab Emírségekbe látogat december 6-án, majd másnap hazautazik, hogy az iráni elnökkel tárgyaljon.

A Kreml december 5-én közölte, hogy a kétoldalú kapcsolatokat és a palesztin–izraeli konfliktust vitatják meg a találkozókon, amelyeken az olajpiac helyzete is „mindig szerepel a napirenden”.

A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) márciusban elfogatóparancsot adott ki Putyin és gyermekügyi biztosa, Maria Lvova-Belova ellen, mivel felelősnek találta őket ukrán gyerekek Oroszországba deportálásában, ami a nemzetközi törvények értelmében háborús bűnnek minősül.

Putyin az elfogatóparancs kiadása előtt sem utazott sokat külföldre, azóta pedig még inkább visszafogta az útjait.

Nem volt ott a szeptemberi, indiai G20-csúcson, a legutóbbi utazásait olyan országokra korlátozta, mint Kína és a volt Szovjetunió államai. Az elfogatóparancs révén Putyin lett a harmadik, hivatalban lévő államfő a szudáni Omar el-Basír és a líbiai Moammer Kadhafi után, aki ellen az ICC, a háborús bűnökkel foglalkozó állandó törvényszék elfogatóparancsot adott ki.

A Kreml nem közölt részleteket Putyin programjáról, de az útról elsőként beszámoló SHOT internetes hírportál Jurij Uszakovra, a Kreml külpolitikai tanácsadójára hivatkozva azt írta, hogy az orosz vezető először az Egyesült Arab Emírségekbe utazik, mielőtt Szaúd-Arábiába indulna, ahol Mohammed bin Szalmán koronaherceggel is találkozik.

Ehhez kapcsolódóan: Elemző: Oroszország profitálni próbál az Izrael és Hamász közötti háborúból

Putyin és az MbS-ként ismert herceg szoros kapcsolatot épített ki egymással az évek során, amióta 2016 végén egy vezető olajtermelőkből álló csoport létrehozásán dolgoztak, amely ma OPEC+ néven ismert. A csoport igyekszik magasan tartani az olajárakat, és a héten önkéntes kínálatcsökkentést jelentett be.

Egynapos útját követően Putyin hazatér, és Ebrahim Raiszi iráni elnökkel találkozik – közölte a Kreml.

Putyin 2022 júliusában járt Iránban, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pedig októberben látogatott Teheránba.

Az Ukrajna elleni invázió 2022. februári kezdete óta sokan azzal vádolják Iránt, hogy olcsó, de hatékony öngyilkos drónokat szállít Moszkvának.

Irán tagadja, azt állítja, hogy csak a háború előtt adott el drónokat Moszkvának. Amerikai tisztviselők többször is Sahid–136 drónok szállításával vádolták meg Teheránt – ezeket Oroszország az ukrajnai polgári infrastruktúra lerombolására használta. Bizonyítékok vannak arra, hogy oroszok Geran–2 névre átkeresztelt iráni drónokat vetnek be a harctéren.

Ahogy a két ország fokozta haditechnikai együttműködését, az iráni védelmi minisztérium rendszeres bemutatókat tartott ballisztikus, cirkáló-, páncéltörő- és légvédelmi rakétarendszereiből orosz tisztviselőknek.

Emiatt sokan attól tartanak, hogy Moszkva és Teherán fejlettebb fegyverekkel, know how-val és technológiával próbálja bővíteni már meglévő fegyverkereskedelmét, ami fellendítheti Oroszország ukrajnai háborús erőfeszítéseit, illetve Irán ballisztikusrakéta- és drónprogramjait.

XS
SM
MD
LG