Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Rekordszámú fertőzött Oroszországban, újabb lezárások Kínában

Képünk illusztráció
Képünk illusztráció

Oroszországban rekordot döntött az egy nap alatt regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma, Kínában pedig újabb nagyvárost zártak le a kór felbukkanása miatt.

Az orosz hatóságok arról számoltak be szerdán, hogy az elmúlt 24 órában 183.103 új fertőzést diagnosztizáltak, ez idő alatt 669 halálos áldozatról érkezett jelentés.

Eközben a kínai vezetés lezárta a 3,5 millió lakosú délnyugati Bész várost, miután több esetet is azonosítottak. Helyi sajtóhírek szerint az illetékes szervek otthon maradásra szólították fel a 3,5 millió embert, és szinte teljesen beszüntették a közlekedést. A fontos alumíniumgyártási központnak számító város lezárása nyomán 14 éves csúcsra emelkedett a könnyűfém világpiaci ára.

Az utóbbi hónapokban több más nagyvárost is lezártak hasonló okokból a távol-keleti országban.

A pekingi téli olimpia szervezőbizottsága szerint a rendezvényhez kapcsolódóan öt újabb koronavírus-fertőzöttet regisztráltak kedden, és jelenleg is több mint harminc sportoló van elkülönítve.

Az illetékesek szerint a karanténban lévő atléták többsége jól van, nem igényel orvosi kezelést. Átlagosan hét napot töltenek az erre szolgáló létesítményben, mintegy ötven versenyzőt pedig már ki is engedtek.

A kínai kormány kitart amellett, hogy nullára csökkenti a fertőzések számát. A hatóságok lezárásokkal, tömeges teszteléssel és utazási korlátozásokkal fojtanak el minden járványkitörést, legyen az bármilyen kicsi. Ez a stratégia alacsonyan tartja az esetek és a halálozások számát Kínában, de kihívást jelent a kormány számára, hogy kilépjen belőle. Eközben a világ más részein, például Európában egyes országok a magas fertőzésszámok ellenére is enyhítenek a járványügyi intézkedéseken.

Lazítások Európában

Olaszországban feloldották a kültéri maszkviselésre vonatkozó előírásokat, és lazítani tervezik a szabályokat a rendezvények létszámkorlátját illetően is.

Csehországban csütörtöktől nem lesz kötelező oltási vagy védettségi igazolványt felmutatni az éttermek, szállodák, uszodák, illetve sport- és kulturális létesítmények látogatásakor.

Eközben Új-Zélandon kamionokkal és lakóautókkal blokád alá vették a parlament körüli utcákat a fővárosban, tiltakozásul a szigorú korlátozások és az oltási kötelezettség ellen.

Már a tüntetők ellen is tüntetnek Ottawában

„Menjetek haza!”, „Ez a mi városunk”, „Nincs helye a gyűlöletnek” és hasonló feliratú transzparensekkel vonultak utcára a helyiek a „szabadságkonvoj” ellen Ottawában
1/8 „Menjetek haza!”, „Ez a mi városunk”, „Nincs helye a gyűlöletnek” és hasonló feliratú transzparensekkel vonultak utcára a helyiek a „szabadságkonvoj” ellen Ottawában
Elege lett a kanadai fővárosban élőknek a tizenegy napja tartó tüntetésekből, ők is utcára vonultak, hogy demonstráljanak az Ottawát megbénító „szabadságkonvoj” ellen.
„Ne terrorizáljátok tovább a városunkat!” feliratú transzparens látható az egyik tüntető kezében február 5-én. Közben a bíróság betiltotta a dudálást, miután a helyiek arra panaszkodtak, hogy nem bírják elviselni a kamionok állandó tülkölését
2/8 „Ne terrorizáljátok tovább a városunkat!” feliratú transzparens látható az egyik tüntető kezében február 5-én. Közben a bíróság betiltotta a dudálást, miután a helyiek arra panaszkodtak, hogy nem bírják elviselni a kamionok állandó tülkölését
Elege lett a kanadai fővárosban élőknek a tizenegy napja tartó tüntetésekből, ők is utcára vonultak, hogy demonstráljanak az Ottawát megbénító „szabadságkonvoj” ellen.
Nemcsak ellentüntetők demonstrálnak, de sokan tüntetnek a járványügyi korlátozások és a védőoltások ellen, támogatva a „szabadságkonvojt”. A képen egy támogató írja alá a konvoj egyik kamionjának motorháztetejét
3/8 Nemcsak ellentüntetők demonstrálnak, de sokan tüntetnek a járványügyi korlátozások és a védőoltások ellen, támogatva a „szabadságkonvojt”. A képen egy támogató írja alá a konvoj egyik kamionjának motorháztetejét
Elege lett a kanadai fővárosban élőknek a tizenegy napja tartó tüntetésekből, ők is utcára vonultak, hogy demonstráljanak az Ottawát megbénító „szabadságkonvoj” ellen.
Készül a vacsora a Parliament Hill-lel szemben, ahol a konvoj lehorgonyzott
4/8 Készül a vacsora a Parliament Hill-lel szemben, ahol a konvoj lehorgonyzott
Elege lett a kanadai fővárosban élőknek a tizenegy napja tartó tüntetésekből, ők is utcára vonultak, hogy demonstráljanak az Ottawát megbénító „szabadságkonvoj” ellen.
Kanada lakosságának 79 százalékát már kétszer beoltották Covid elleni védőoltással, és a közvélemény-kutatások szerint többségük támogatja a járványügyi intézkedéseket
5/8 Kanada lakosságának 79 százalékát már kétszer beoltották Covid elleni védőoltással, és a közvélemény-kutatások szerint többségük támogatja a járványügyi intézkedéseket
Elege lett a kanadai fővárosban élőknek a tizenegy napja tartó tüntetésekből, ők is utcára vonultak, hogy demonstráljanak az Ottawát megbénító „szabadságkonvoj” ellen.
Justin Trudeau, Kanada miniszterelnöke nem vett részt sem a hétfői sajtótájékoztatón, sem a parlamenti kérdések óráján. „Mikor hagyja abba a miniszterelnök a bujkálást, mikor jelenik meg a kanadaiak előtt, mikor mutat némi vezetői képességet és mikor hozza rendbe azt a zűrzavart, amelyet ő maga okozott?” – kérdezte az alsóházban Candice Bergen, a Konzervatív Párt ideiglenes vezetője, aki támogatja a tüntetést
6/8 Justin Trudeau, Kanada miniszterelnöke nem vett részt sem a hétfői sajtótájékoztatón, sem a parlamenti kérdések óráján. „Mikor hagyja abba a miniszterelnök a bujkálást, mikor jelenik meg a kanadaiak előtt, mikor mutat némi vezetői képességet és mikor hozza rendbe azt a zűrzavart, amelyet ő maga okozott?” – kérdezte az alsóházban Candice Bergen, a Konzervatív Párt ideiglenes vezetője, aki támogatja a tüntetést
Elege lett a kanadai fővárosban élőknek a tizenegy napja tartó tüntetésekből, ők is utcára vonultak, hogy demonstráljanak az Ottawát megbénító „szabadságkonvoj” ellen.
Egy férfi árul üzemanyagot a konvoj táborában február 4-én. Azóta a rendőrség elkezdte az üzemanyag- és egyéb adományok lefoglalását
7/8 Egy férfi árul üzemanyagot a konvoj táborában február 4-én. Azóta a rendőrség elkezdte az üzemanyag- és egyéb adományok lefoglalását
Elege lett a kanadai fővárosban élőknek a tizenegy napja tartó tüntetésekből, ők is utcára vonultak, hogy demonstráljanak az Ottawát megbénító „szabadságkonvoj” ellen.
A rendőrség közleménye szerint a február 5-i hétvégén már csak ezer kamion és ötezer tüntető maradt Ottawában, szemben a múlt hétvégi adatokkal, amikor még háromezer teherautóval és tíz-tizenötezer tüntetővel demonstráltak a járványügyi korlátozások ellen
8/8 A rendőrség közleménye szerint a február 5-i hétvégén már csak ezer kamion és ötezer tüntető maradt Ottawában, szemben a múlt hétvégi adatokkal, amikor még háromezer teherautóval és tíz-tizenötezer tüntetővel demonstráltak a járványügyi korlátozások ellen
Elege lett a kanadai fővárosban élőknek a tizenegy napja tartó tüntetésekből, ők is utcára vonultak, hogy demonstráljanak az Ottawát megbénító „szabadságkonvoj” ellen.
Previous slide
Next slide

Tiltakozás Kanadában

Az akciót a kanadai kamionsofőrök napok óta tartó demonstrációja inspirálta, akik kedden eltorlaszolták az Egyesült Államokkal közös legfontosabb határátkelőt.

Az ottawai tüntetések alig több mint egy hete több száz teherautóból álló konvojjal kezdődtek. A sofőrök az ellen a január közepén bevezetett rendelkezés ellen tiltakoznak, amely arra kötelezi őket, hogy beadassák a koronavírus elleni oltást, ha az Egyesült Államokba vagy onnan kell árut szállítaniuk. A kamionosok tiltakozásához azóta sok, a járványügyi rendeletekkel egyet nem értő ember csatlakozott. A demonstrálók azt akarják elérni, hogy az élet térjen vissza a normális kerékvágásba.

A szabadság konvojaként emlegetett, azóta több ezer teherautónyira duzzadt karaván január 30-án elérte a fővárost, Ottawát, a sofőrök és a szimpatizánsok pedig a törvényhozás épülete előtt táboroztak le.

Justin Trudeau kanadai miniszterelnök elítélte a tüntetők fellépését, és azt hangoztatta, hogy a kormány továbbra is a tudományra fog hallgatni.

Egyes amerikai szövetségi államokban lazítani kezdték a maszkviselésre vonatkozó szabályokat. New Jersey-ben, Connecticutban, Delaware-ben, Kaliforniában és Oregonban a következő hetekben várhatóan eltörlik a beltéri maszkviselési kötelezettséget.

Készült az AP, az AFP és a Reuters tudósításának felhasználásával.
This item is part of
XS
SM
MD
LG