Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Salvini ismét a migrációt helyezte pártja kampányának középpontjába


Matteo Salvini
Matteo Salvini

Matteo Salvini volt olasz belügyminiszter az évente illegális bevándorlók tízezreit fogadó Lampedusa szigetén kampányolt a szeptemberi előrehozott választások előtt.

A migrációellenes Liga párt vezetője sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a sziget befogadóközpontja az összeomlás szélén áll, ugyanis a szerinte 357 ember ellátására tervezett létesítményben jelenleg több mint ezerötszázan tartózkodnak.

„Teljes szégyen Olaszország és Európa számára” – szögezte le, azzal vádolva a hatóságokat, hogy azzal próbálják leplezni a Lampedusára érkező migránsok valódi számát, hogy azonnal átszállítják őket Szicíliába és máshova.

A szigeten azonban közel sem ért vele mindenki egyet, Filippo Mannino polgármester például dicsérte a bevándorlók átszállítására szolgáló rendszert, mondván, hogy segít megelőzni a korábbiakhoz hasonló vészhelyzetek kialakulását.

Flavio Di Giacomo, a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) olasz irodájának szóvivője közölte, hogy idén harmadával nőtt a migránsok száma tavalyhoz képest, de még mindig bőven alatta van a 2014 és 2016 közötti időszakban évente regisztrált 120-180 ezernek.

„Ezek nem vészhelyzeti számok. Nincs számbeli vészhelyzet. Humanitárius vészhelyzet van” – mondta, hozzátéve, hogy idén 905 ember halt meg a tengeri átkelés közben.

Nem nagy meglepetés, hogy Salvini jobboldali pártja ismét a bevándorlást tette kampányának központi témájává a szeptember 25-re kiírt, előrehozott parlamenti választások előtt.

A politikus belügyminisztersége alatt, 2018–2019-ben jelentősen csökkent az Olaszországba érkező bevándorlók száma, részben amiatt, hogy hosszú ideig nem engedte kikötni a menedékkérőket szállító hajókat. Emiatt egyébként jelenleg is eljárás zajlik ellene a bíróságon.

Belpolitikai válság

Mario Draghi olasz miniszterelnök kormánya az utóbbi hetekben omlott össze, miután a nagykoalíció három pártja, a Hajrá, Olaszország (FI), a Liga és az Öt Csillag Mozgalom (M5S) megvonta támogatását. A Silvio Berlusconi egykori kormányfő vezette FI és a Liga kiemelte: csak akkor támogatja továbbra is a kabinetet, ha kizárják belőle az M5S-t. A jelenlegi ötéves ciklus normális körülmények között 2023-ban ért volna véget.

Olaszországban az emberek szinte egyöntetűen felháborodásuknak adtak hangot a történtek kapcsán, mondván, hogy rendkívüli nehézségekkel kell szembenézni az egekbe szökő infláció és energiaárak, az ukrajnai háború és a koronavírus-járványt követő gazdasági helyreállítás közepette, így mindennél fontosabb lenne a bizonytalanság elkerülése.

Elemzők szerint a választást a jobboldali, bevándorlásellenes Olasz Testvérek (FdI) nyerheti, amely az ugyancsak jobboldali Hajrá, Olaszországgal és a Ligával alakíthat koalíciós kormányt. Salvini pártja jelentősen veszített népszerűségéből, miután 2021-ben csatlakozott Draghi kormánykoalíciójához.

Készült az AP tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG