Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Sok a Covid-fertőzött 5 és 11 év között, a túlsúly náluk is kockázat; szerdától oltják őket


Egy ötéves fiút oltanak be koronavírus ellen Izraelben 2021. november 22-én, ahol már novemberben elkezdődött az 5–11 éves korosztály oltása Pfizer-vakcinával
Egy ötéves fiút oltanak be koronavírus ellen Izraelben 2021. november 22-én, ahol már novemberben elkezdődött az 5–11 éves korosztály oltása Pfizer-vakcinával

Könnyebbé tenné a gyermekek oltását, ha nem kellene a szülőknek regisztrálniuk, az időpontfoglalás viszont fontos és hasznos a házi gyermekorvos szerint. Póta György azt tapasztalta, hogy jobban elkapta a gyerekeket a negyedik járványhullám. Nagyságrendekkel több a pozitív és kezelést igénylő eset az előzőekhez képest​, ezért ajánlja a szülőknek e korosztály beoltatását. Erre december 15-től lesz lehetőség Magyarországon.

„Arra számítok, hogy csütörtöktől tudunk oltani, ha kedden jön az országba a vakcina, és szerdán kiszállítják” – mondta a Szabad Európának Póta György. Az ő kerületében a házi gyermekorvosok többen együtt oltópontot hoztak létre, ahol kizárólag az 5–11 évesek koronavírus elleni oltását végzik majd. Ez az orvos szerint sokkal jobb megoldás, mintha egyesével, praxisonként oltanának, mert annak nagyon sok adminisztrációs következménye lenne.

Nem segíti az oltást a regisztrációs eljárás

Tapasztalata szerint sok szülő érdeklődött, de hogy közülük végül hányan foglalnak majd időpontot, nem tudni. Úgy véli, nem segíti az eljutást az oltásig, hogy a regisztrációnál a szülők a gyermek adatai mellett egy eddig a regisztrációnál még nem használt e-mail-címmel rögzíthetik csak a gyermeket. Egy e-mail-címről egy gyermeket lehet rögzíteni, vagyis egy családban minden egyes gyereket külön e-mail-címen lehet csak regisztrálni. Póta György szerint aki ezt kitalálta, kifejezetten felnőttekben gondolkodott. Különösen problémás lehet ez a kistelepüléseken, falvakban.

A szakember szerint könnyebbé tenné a gyerekek oltását, ha nem kellene regisztrálni. Inkább olyan metódust kellene kitalálni, mint például a szakrendelésre jelentkezésnél. Így irányítani lehetne időpontra az embereket, de egyetlen telefonnal vagy online meg lehetne oldani a bejelentkezést.

A szakember ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ennél az oltásnál az időpontfoglalás fontos és jó, csökkenti ugyanis annak a veszélyét, hogy vakcinát kelljen kidobni. Mint mondja, ha úgy lesz kiszerelve az oltóanyag, mint a felnőttek Pfizere, akkor ha megbontanak egy ampullát, azt hat órán belül be kell adni, vagyis ha nem jön össze egy nap alatt tíz ember, a maradék oltóanyag megy a kukába. Ezért fontos az időpont.

Vannak olyan praxisok, ahol nem adtak le igényt

Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Országos Érdekképviseleti és Szakmai Egyesületének elnöke – aki korábban maga is szervezett oltópontokat – ugyanakkor arról beszélt a Szabad Európának, hogy ilyen rövid idővel a hetvenezer adag, gyermekeknek beadható oltóanyag érkezése előtt nem lehet megspórolni a regisztrációt.

A szakember úgy véli, az oltóanyag elosztása, leghatékonyabb felhasználása szempontjából sokkal biztonságosabb egy már működő, a felnőtteknél kipróbált informatikai rendszert kiterjeszteni a gyerekekre, mint újat bevezetni.

Havasi Katalin arra is felhívta a figyelmet, hogy annak, aki a házi gyermekorvosnál oltatja be a gyermekét, nem kell előzetesen regisztrálnia. Elég bejelentkezni időpontra oltásra az orvosnál, és ott kitöltik a szükséges dokumentumokat.

Amikor arról kérdeztük a szakembert, vannak-e adataik a vidéki oltási hajlandóságról, azt mondta, hogy lakosságarányosan a városokban nagyobb a hajlandóság. Hozzátette, vannak olyan praxisok, ahol nem adtak le igényt, de mint mondta, ezek esősorban falvakban működő vegyes praxisok, ahol kevés a gyermek.

Fejfájás, rossz közérzet lehet

Arra a kérdésre, milyen mellékhatások jelentkezhetnek az 5–11 éveseknél az oltás után, Póta doktor azt mondta, hogy egyelőre csak a külföldi tapasztalatokra tudnak hagyatkozni, Kanadában, Izraelben, az Egyesült Államokban, de már Ausztriában is oltottak Pfizerrel gyerekeket.

Ugyanolyan mellékhatások lehetnek, mint amelyeket a felnőtteknél megszokhattunk, ritkán, de jelentkezhet egy-két napig fejfájás, rossz közérzet, fáradékonyság.

Így vizsgálta az 5–11 évesek oltását az Európai Gyógyszerügynökség

Az Európai Gyógyszerügynökség egyébként az 5–11 évesek esetében a teljes dózis harmadával ajánlja az oltást. Az 5–11 éves gyermekek körében elvégzett kutatás eredményei szerint ugyanis a Pfizer vakcinája tíz mikrogrammos dózisban is hasonlóan hatásos volt, mint a harminc mikrogrammos dózis a 16–25 évesek körében.

A vakcina hatékonyságát csaknem kétezer, 5 és 11 év közötti gyermek esetében vizsgálták, akiknél nem volt jele korábbi fertőzésnek. Ezek a gyerekek vagy az oltást, vagy placebót (hatóanyag nélküli injekciót) kaptak.

A vakcinát kapó 1305 gyermek közül háromnál fejlődött ki a Covid–19, míg a placebót kapó 663 gyermek közül tizenhatnál. Ez azt jelenti, hogy ebben a vizsgálatban a vakcina 90,7 százalékban hatékony volt a tünetekkel járó koronavírus-fertőzés megelőzésében (bár a tanulmány készítői hozzáteszik, hogy a valós arány 67,7 százalék és 98,3 százalék között lehet).

Mint írják, az 5 és 11 év közötti gyermekeknél a leggyakoribb mellékhatások hasonlítanak a 12 éves és idősebb gyermekeknél tapasztaltakhoz. Vagyis az injekció beadásának helyén fellépő fájdalom, bőrpír és duzzanat, fáradtság, fejfájás, izomfájdalom és hidegrázás. Ezek a hatások általában enyhék vagy mérsékeltek, és az oltást követő néhány napon belül javulnak.

Nagyságrendekkel több a beteg gyerek, halálos áldozatok is vannak

Póta György a saját praxisában is tapasztalta, hogy a negyedik járványhullám jobban elkapta a gyerekeket, mint a második vagy harmadik, pedig már a harmadik sem volt könnyű, akkor is jutott egy hétre négy-öt pozitív eset.

A 12–18 éves korosztálynál érezhető az oltás, javult valamelyest a helyzet, de még ők sincsenek annyira átoltva, hogy ne legyenek betegek. Az óvodások, kisiskolások között viszont nagyon magas a pozitívok száma. Mint mondja, szerencsére még mindig nagyon kevesen kerülnek kórházba vagy intenzív osztályra, a fertőzés kimenetele még mindig enyhébb a gyerekeknél, de a negyedik hullámban sokkal több a kezelést igénylő eset. Volt egy-két haláleset is, bár ezeknél a gyerekeknél elég komoly alapbetegségek voltak.

„Sok esetben a koronavírus önmagában nem lenne halálos, de ha a szervezet le van gyengülve vagy például nincs beállítva egy cukorbetegség, vagy a gyermek túlsúlyos, esetleg húsz-harminc kiló plusszal extrém túlsúlya, kimutatható vérnyomásproblémája van, az már rizikó, ugyanúgy, mint a felnőtteknél.”

Póta György minden szülőt arra biztat, hogy éljen a lehetőséggel és oltassa be a gyermekét, mert a kutatók és gyártók vizsgálati eredményei is azt mutatják, hogy a Pfizer véd a komolyabb megbetegedés ellen.

Mészner Zsófia, a Heim Pál Gyermekkórház főorvosa a Spirit FM-en beszélt a minap arról, hogy teljesen egészséges gyerekeknél is tud súlyos állapotot produkálni a vírusfertőzés. Jelenleg is van olyan gyermek, akit lélegeztetni kell, tehát távolról sem igaz az, hogy a gyerekeknél kivétel nélkül mindig enyhe lefolyású a betegség.

  • 16x9 Image

    Fazekas Pálma

    Fazekas Pálma a Szabad Európa budapesti irodájának hírszerkesztője. Csaknem harminc éve dolgozik újságíróként, elsősorban hírek, hírműsorok szerkesztőjeként, hírszerkesztőségek vezetőjeként. A nyomtatott és az elektronikus sajtó szinte minden területén dolgozott, így a Kurírnál, az Interpress Magazinnál, a Magyar Rádióban, a Westelnél, a Magyar Televízióban, az InfoRádióban, az Origóban és az Infostartnál is.  

XS
SM
MD
LG