Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

113 milliót csalhatott el a polgármester, feloszlatta magát az újszentiváni önkormányzat


Putnik Lázár (b) 2020 márciusában egy nyolcvan férőhelyes munkásszállót adott át az általa vezetett Újszentivánon. Az ügyészség szerint a polgármester túlárazta a költségeket, hetvenmillió forintot utaltatott a saját cégének is. Az állami forintokból társasházakat is épített
Putnik Lázár (b) 2020 márciusában egy nyolcvan férőhelyes munkásszállót adott át az általa vezetett Újszentivánon. Az ügyészség szerint a polgármester túlárazta a költségeket, hetvenmillió forintot utaltatott a saját cégének is. Az állami forintokból társasházakat is épített

Nyomozók vitték el az otthonából Putnik Lázárt, Újszentiván polgármesterét, aki a gyanú szerint két társával eltüntette a munkásszálló építésére kapott 113 millió forintnyi, vissza nem térítendő állami támogatást. Az ügyészség előzetes letartóztatást kért a három férfira. A Szegedi Járási Ügyészség szerint a polgármester súlyosan túlárazta az építkezés költségeit. A történtek miatt az újszentiváni képviselő-testület feloszlatta magát. Időközi választás lesz a településen.

Önfeloszlatott képviselő-testület

Az újszentiváni képviselő-testület szerdán délben rendkívüli ülést tartott, amelynek egyetlen napirendi pontja volt: a képviselő-testület önfeloszlatása. Ezt a jelen lévő képviselők meg is szavazták. Dr. Juhász Tibor, a település alpolgármestere a Szabad Európának azt mondta: szerdán 12 óra 40 perckor feloszlatta magát a képviselő-testület.

"Az ülésen öten voltunk, négyen a feloszlatás mellett szavaztunk, egy fő pedig ellene. Ameddig a veszélyhelyzet fel nem oldódik, addig a jelenlegi képviselő-testület látja el a feladatát, amint a törvény lehetőséget ad arra, hogy kiírják a választásokat, akkor időközi választást tartunk"

– mondta a Szabad Európának Dr. Juhász Tibor.

Újszentivánon tehát, úgy tűnik, véget ért a vőfélyből polgármesterré vált Putnik Lázár csaknem tíz évig tartó uralma, amely idáig is botrányokkal volt tele. A polgármestert már korábban is elítélték jogerősen választási csalás miatt, a közügyektől azonban nem tiltotta el a bíróság, így a 2019-es önkormányzati választáson újrázhatott, és nyert is.

Putnik Lázár botrányairól már korábban is írtunk cikksorozatot:

Állami támogatásból inkább társasházakat épített

Arról már 2020 decemberében is írtunk, hogy a túlárazott munkásszálló és a fantomközmunkások ügye miatt a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága egyesítette az eseteket. A NAV nyomozói három héttel ezelőtt megszállták az újszentiváni önkormányzatot, amelyet hat órán keresztül hermetikusan lezártak, és házkutatást tartottak.

Putnik Lázárt, Újszentiván polgármesterét, valamint K. G.-t, az önkormányzat egyik alkalmazottját – aki projektvezetője is volt a munkásszálló építésének –, illetve az egyik építési cég vezetőjét végül a 2020 márciusában átadott építkezés súlyos túlárazása miatt vitték el a NAV nyomozói február 8-án.

A Szegedi Járási Ügyészség indítványozta a három férfi letartóztatását. A gyanú szerint összesen 222 millió forint vagyoni kárt okoztak az állami költségvetésnek.

Újszentiván nem egy békés település Szeged alatt. Az elmúlt években egymást érték a botrányok. 2019-ben a polgármestert már jogerősen elítélték fiktív szerbek betelepítése, azaz választási csalás miatt, de újra polgármester lett 2019 őszén
Újszentiván nem egy békés település Szeged alatt. Az elmúlt években egymást érték a botrányok. 2019-ben a polgármestert már jogerősen elítélték fiktív szerbek betelepítése, azaz választási csalás miatt, de újra polgármester lett 2019 őszén

Putnik Lázár polgármester még 2017 nyarán nyújtott be kérelmet a Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatalhoz, sikerrel. Októberben Újszentiván 222 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a Nemzeti Foglalkoztatási Alaptól egy munkásszálló építésére. Putnik Lázár a pályázatban azt írta, hogy a projekt teljes bekerülési költsége 371 millió, amelyhez az önkormányzat 149 millió forintos önrésze is kellett.

A polgármester szerint óriási szükség volt a nyolcvan férőhelyes szállóra. Olyannyira, hogy az építkezés eredetileg lakóparknak indult, csak időközben egy része munkásszállóvá alakult.

„Újszentivánon folyamatosan nő a vállalkozások száma. A településen gyakorlatilag megszűnt a munkanélküliség, a Vajdaságból többen is naponta érkeznek dolgozni Újszentivánra a jelenleg reggel 7 és 19 óra között működő tiszaszigeti határátkelőhelyen keresztül”

– mondta Putnik Lázár polgármester még a munkásszálló ünnepélyes átadásán.

Nem csak csaltak, tanúkat is befolyásoltak

A Szegedi Járási Ügyészség szerint viszont a polgármester a támogatási kérelemben valótlanul túlárazta a projektet. Ráadásul még egy haveri, egyszemélyes építőipari céget, a Városliget-Bau Kft.-t is bevont a közbeszerzésbe.

„Erre azért volt szükség, hogy a túlárazott kivitelezéssel összefüggésben számlák kibocsájtásával a támogatási összeg lehívását biztosítsák. A valóságban a kivitelezést a polgármester által kijelölt cégek végezték az általa irányított önkormányzati alkalmazott közvetítésével. A munkásszálló kulcsrakészen 258 millió forintból megvalósult, a fennmaradó 113 millió forintból a budapesti cég vezetőjével a polgármester mintegy hetvenmillió forintot a saját cégének utaltatott, majd abból társasházakat épített, ingatlant vásárolt. A fenti összegből tízmillió forintot még egy szociális szövetkezetnek utaltak, míg a további összeg sorsa egyelőre ismeretlen”

– írta közleményében a Szegedi Járási Ügyészség, amely különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, valamint hűtlen kezelés bűntettével gyanúsítja a három férfit. Az ügyészség kezdeményezte a polgármester és társai előzetes letartóztatását, mert fennáll a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye is. Az ügyészség szerint a polgármester és az önkormányzati alkalmazott többször is megpróbált tanúkat befolyásolni, és összesen 222 millió forintnyi vagyoni kárt okoztak a magyar államnak. Bizonyítottnak azonban eddig 113 millió lenyúlását látták. Az ügyészség a fennmaradó összeg sorsát egyelőre még keresi.

A három gyanúsított előzetes letartóztatásáról szerdán dönt a Kecskeméti Járásbíróság nyomozási bírója.

  • 16x9 Image

    Báthory Róbert

    Báthory Róbert a magyarországi Szabad Európa szenior oknyomozó újságírója. Tizenhét éve dolgozik a médiában, ebből tíz évet a legnagyobb televíziók – az RTL Klub, a TV2, a Hír TV és az MTV – hír- és hírháttérműsorainál mint riporter, szerkesztő, illetve felelős szerkesztő. Ezt megelőzően a Kossuth rádió és a Rádió C munkatársa volt. 

XS
SM
MD
LG