Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Több mint 1,5 milliárd vakcinadózist beadtak már a világon


A bukaresti Román Nemzeti Könyvtárban kialakított oltópont 2021. május 9-én
A bukaresti Román Nemzeti Könyvtárban kialakított oltópont 2021. május 9-én

Legalább 1,5 milliárd dózist beadtak már világszerte a koronavírus elleni vakcinákból az AFP francia hírügynökség számításai szerint.

A hivatalos adatokon alapuló tájékoztatás szerint a világ 210 országában és területén már több mint 1 500 017 337 adagot adtak be az oltóanyagokból.

Ennek mintegy három ötödét a három legnépesebb országban regisztrálták: Kínában 421,9 milliót, az Egyesült Államokban 274,4 milliót, Indiában 184,4 milliót.

A lakosságarányos beoltottságot illetően továbbra is Izrael vezet, ahol csaknem 60 százalék már mindkét védőoltást megkapta. Az Egyesült Királyságban az emberek 54 százaléka már legalább egy vakcinaadagot megkapott, míg az Egyesült Államokban ez 48 százalék.

Az Európai Unió lakosságának nagyjából 32 százaléka kapta már meg legalább az első oltást.

Indiai járványválság

A világjárvány által legsúlyosabban érintett országok közé tartozó Indiában újabb rekordot döntött szerdán az egy nap alatt feljegyzett halálos áldozatok száma. Az egészségügyi tárca 4529 halálesetet regisztrált az elmúlt 24 órában, ezzel a fertőzés már 283 248 emberéletet követelt az országban a hivatalos adatok szerint. Az ez idő alatt azonosított új esetek száma 267 334, ami csökkenést jelent.

Az újdelhi hatóságok arról számoltak be, hogy anyagi és más támogatást fognak nyújtani az árván maradt gyerekek számára a fővárosban. A szüleiket elvesztő gyerekek 25 éves korukig havonta 2500 rúpiát (körülbelül 10 ezer forintot) fognak kapni, illetve ingyenes oktatásban részesülnek. Azt nem tudni, hogy hány érintettről van szó.

Indiában regisztrálták az Egyesült Államok után eddig a legtöbb koronavírusos esetet, több mint 25 milliót.

Afrikai donorkonferencia

Eközben csúcstalálkozót rendeztek Párizsban az afrikai országok gazdasági helyreállításának céljával, amelyen a nemzetközi közösség több mint 100 milliárd dollár mozgósítását ígérte.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) tavaly év végén úgy becsülte, hogy Afrika a koronavírus-járvány miatt 2023-ig mintegy 290 milliárd dollárnyi veszteséget szenved el.

Készült az AP, az AFP, a dpa és a Reuters tudósításának felhasználásával
XS
SM
MD
LG