Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Több ország bevetette a katonaságot a COVID-19 elleni küzdelemben


Katonák ellenőrzik a koronavírus pandémia miatt meghirdetett biztonsági intézkedések betartását Pesavarban, Pakisztánban, 2021. április 25-én
Katonák ellenőrzik a koronavírus pandémia miatt meghirdetett biztonsági intézkedések betartását Pesavarban, Pakisztánban, 2021. április 25-én

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója „több mint szívszorítónak” nevezte India koronavírus-helyzetét. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz azt mondta, hogy az ENSZ ügynöksége segélyszállítmányt küldött Indiába. Közben több országban már a katonaságot is bevetették a koronavírus-elleni küzdelemben.

A WHO főigazgatója elmondta, hogy az ügynökség több mint kétezer alkalmazottat csoportosított át India megsegítésére. Tedrosz elmondása szerint az ügynöksége által küldött kellékek között megtalálhatók a mobilkórházak és a laboratóriumi kellékek is.

India kezdetben sikeresen kezelte a járványt, de mostanra a vírus olyan gyorsasággal terjed az 1,4 milliárd lakossal rendelkező országban, hogy az ellátórendszerek kezdenek összeomlani.

A kórházak nem rendelkeznek megfelelő számú ágyakkal, és az oxigénellátást sem tudják biztosítani, ezért el kell utasítaniuk a betegeket.

A napi esetszám Indiában 300 ezer fölött van

India bevetette a fegyveres erőket is, mert a napi új koronavírus-esetek száma már a hatodik egymást követő napon haladja meg a 300 ezret.

Az ország védelmi vezérkari főnöke elmondta, hogy a fegyveres erők tartalékaiból biztosítanak majd több oxigént, illetve a nyugdíjas egészségügyi dolgozók újból felveszik a munkát.

India április 27-én az elmúlt 24 órában 2771 új halálesetet jelentett be, de az egészségügyi szakértők úgy vélik, hogy a tényleges szám ennél lényegesen magasabb.

Nagy-Britannia, Németország és az Egyesült Államok sürgős orvosi segítséget ígértek az országnak.

Az amerikai kongresszusban és a technológiai szektorban dolgozó indiai származású amerikaiak is összefogtak a segélyek fellendítése érdekében.

A járvány világszerte „tovább erősödik”

Tedrosz április 26-án egy sajtótájékoztató keretében elmondta, hogy a járvány világszerte „tovább erősödik”, és az újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzések száma már a kilencedik hete tartósan emelkedik világszerte. Hat hete a halálozások száma is folyamatosan növekszik.

„A múlt heti globális esetek száma annyi volt, mint a járvány első öt hónapjában összesen” – mondta a WHO főigazgatója.

Pakisztánban a katonaság ellenőrzi, hogy betartják-e a szabályokat

Pakisztán sem tudja a koronavírus-fertőzések újabb hullámát megállítani.

Az új koronavírus-esetek által súlyosan sújtott városokban a kormány a katonaságot kérte meg arra, hogy felszólítsa a lakosságot a társadalmi távolságtartási szabályok betartására.

A kormánynak azért kellett a katonaságot is bevonni, mert a polgári hatóságok nem ellenőrizték megfelelően a szabályok betartását. A kormánytisztviselők szerint országos lezárásra lesz szükség, ha a helyzet ezen a héten nem javul.

Pakisztánban az elmúlt 24 órában hetvenen haltak meg COVID-19-ben és 4825 új esetet regisztráltak. A járvány kezdete óta Pakisztánban több mint 17 ezer ember vesztette életét a koronavírus okozta betegségben, és több mint 800 ezer fertőzést jelentettek.

A Covid miatt az összeomlás szélén áll az indiai egyészségügy
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:02:36 0:00

Már Kanada is a katonasággal küzd a koronavírus ellen

Kanada szintén a katonaság segítségét kérte Ontarióban, ahol rohamosan megnövekedett a fertőzések száma. Több más kanadai tartomány szigorít a korlátozásokon a hasonló helyzet elkerülése érdekében.

Ontarióban a járvány új hullámának következtében egyre több beteg szorult intenzív ellátásra a kórházakban. Az ontariói egészségügyi minisztérium jelentése szerint áprilisban 2671 ember tartózkodott COVID-19-cel kórházban, ebből 877-en voltak az intenzív osztályon.

Lezárnak a törökök

Törökország bejelentette, hogy a koronavírus-fertőzések leküzdése érdekében a hét végén megkezdődik a teljes lezárás, amely a járvány kezdete óta a legszigorúbb intézkedésnek számít az országban. A lezárás április 29-én kezdődik és május 17-ig tart majd.

A török elnök szerint minden vállalkozást be kell zárni, hacsak a belügyminiszter másként nem rendelkezik.

Készült a Reuters, az AP és az AFP tudósításai alapján

Maradjon velünk!

  • Szabad Európa a mobilján: töltse le ingyenes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

A stabil mobilkapcsolat érdekében a weboldal egyes funkciói az applikációban csak korlátozottan érhetők el.

XS
SM
MD
LG