Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Ügyvédekkel kellett megvédeni a II. kerület rezsiköltségeit a sokszoros drágulástól


Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere beszédet mond Szerb Antal botlatókövének felavatásán, 2020. január 27-én
Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere beszédet mond Szerb Antal botlatókövének felavatásán, 2020. január 27-én

A budai kerület fél évig még a rezsicsökkentett árnál is kevesebbet fizet a gázért és az áramért egy tavaly februári kétéves szerződésnek köszönhetően, de már előre spórolnak, mert tíz-tizenkétszeres emeléssel számolnak jövőre. A kerületi lakosok és vállalkozások azonban egyre nagyobb számban fordulnak segítségért az önkormányzathoz.

Abban a szerencsés helyzetben van a II. kerület, hogy még időben kiírtak egy uniós közbeszerzési eljárást a gázra és az áramra, amelyhez az összes önkormányzati intézmény csatlakozott, így az uszodát és a sportkomplexumokat üzemeltető cég, a szakrendelők, az óvodák és a bölcsődék is – mondta a Szabad Európának Őrsi Gergely, a II. kerület MSZP-s polgármestere.

A szerződés 2021. februártól két évre szól, az ár pedig a rezsicsökkentett árnál is kedvezőbb: 28 forintért kapnak egy kW áramot, míg a rezsicsökkentett lakossági ár is 34 forint körül van – tette hozzá. Egyedül a Fény utcai piac nincs benne ebben a körben, ott most nagy gondban vannak emiatt, az előzetes ajánlatkérések alapján a gáznál tíz-tizennégyszeres drágulással is számolniuk kell, ha egyáltalán sikerül szerződést kötni egy szolgáltatóval.

Márciusig tehát védve vannak, de ezért is meg kellett küzdeniük: ügyvédekkel sorakoztak fel, amikor a szolgáltató megpróbált kifarolni a szerződésből, és a rezsiárakra hivatkozva szerette volna újratárgyalni a feltételeket. Ezt sikerült megakadályozniuk – mondta Őrsi Gergely.

Ugyanakkor hat hónap múlva itt a március, amikorra tíz-tizenkétszeres drágulással számolnak a gáz és az áram esetében.

„Ezek az árak a kerület költségvetését romba tudják dönteni, például az uszodában havi ötmillió a fűtésszámla. Ha ez a tíz-tizenkétszeresére emelkedik, azt nem tudja az önkormányzat kitermelni” – mondta Őrsi Gergely.

Mint mondta, az egészségügyi, szociális intézményekhez és az óvodákhoz, bölcsődékhez nem nyúlnak, de minden másnál már most nyáron elkezdtek spórolni. Télen az önkormányzati épületekben maximum 21 fok lehet majd, a kültéri medencék, illetve tenisz- és futballpályák sátrait pedig nem fogják fűteni.

Őrsi Gergely szerint nehéz megmondani, mi lesz márciustól, az energiaárak napról napra változnak, de nincs okuk optimizmusra, ezért úgy számolnak, hogy jövőre ugyanez lesz a helyzet, legalább tízszeres energiaárak.

Érezhető, hogy növekszik mind az érdeklődés, mind az igény a kerületi lakosság részéről az önkormányzati segítség iránt – mondta. Van lakhatási és létfenntartási támogatás, itt az áremelkedések miatt emelni fogják a jövedelemhatárokat, valamint az önkormányzathoz forduló kisvállalkozásoknak is próbálnak segíteni.

A polgármester arról is beszélt, hogy felmérték az önkormányzati épületek tetőszerkezetét, kilencezer négyzetméteren lehetne napelemet telepíteni, ehhez uniós támogatást próbálnak szerezni, mellette takarékos világításra váltanak az épületekben, és a lakosságnak is indítanak kedvezményes LED-vásárt, a főváros által adott rezsitámogatást pedig a tervek szerint megduplázzák a rászoruló kerületi lakosoknak.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, több vidéki településen is gondot okoznak az elszállt rezsiszámlák. Nagyvárosok, például Székesfehérvár polgármestere is arról írt, hogy kifizethetetlen ajánlatokat kapnak a szolgáltatóktól, vagy még azt sem.

A Szabad oldal rovatunkban a kecsUP.hu cikkében volt olvasható , hogy a Bajától pár kilométerre lévő, körülbelül 2800 lakosú község, Érsekcsanád polgármestere azt írta Facebook-oldalán: most az a kérdés, mit ne fűtsenek, mit zárjanak be és miből fizessék a gyerekek étkezését.

  • 16x9 Image

    Kertész Ádám

    Kertész Ádám a Szabad Európa budapesti szerkesztőségének külsős újságíró munkatársa. Több mint húsz éve van a pályán, ezalatt számos szerkesztőségben dolgozott, egyebek mellett az InfoRádió, a Független Hírügynökség, a Kossuth rádió, a TV2, a Hír TV és több online hírportál munkatársa is volt.
    Vezetett rádióműsort, szerkesztett tévéműsort, tudósított, riportokat készített híradókba, hírműsorokba, cikkeket írt, hírt szerkesztett, a szakma szinte minden területén szerzett tapasztalatokat.

XS
SM
MD
LG