Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Új színkóddal jelölné az Európai Bizottság a kiemelten fertőzött területeket


A kötelező maszkviselésre figyelmeztető tábla Németországban.
A kötelező maszkviselésre figyelmeztető tábla Németországban.

A sötétvörössel jelölt területekről érkezőnek a negatív teszt ellenére is karanténba kéne vonulniuk az Európai Bizottság ajánlása szerint.

Az Európai Bizottság frissítette azt a még tavaly októberében kiadott ajánlását, amelyben egységes szabályozás bevezetésére buzdítják a tagországokat az utazási korlátozások terén. Az EB azt szeretné elérni, ha az uniós országok a járvány miatt bevezetett utazási korlátozásokra egy egységes rendszert alkalmaznának, közös színkódokkal.

A Bizottság szerint egyszerre kell a minimumra csökkenteni a járvány idején az utazást, de közben garantálni, hogy az ellátási láncok nem sérülnek a közös szabad piacon. Ezért az EB egy új, továbbfejlesztett színkódos rendszer bevezetését javasolja a kockázatot jelentő területek jelölésére, valamint azt szeretné, ha szigorúbb beutazási szabályok vonatkoznának a koronavírus által súlyosan érintett területekre.

Szigorúbb beutazási szabályokat is javasolnak

Az EB a már meglévő zöld, narancssárga, piros és szürke melle a sötétvörös szín bevezetését javasolja, ezzel jelölnék azokat a területeket, amik kiemelten fertőzöttek, azaz ahol 14 nap alatt meghaladja az ötszázat a 100 ezer főre levetített új fertőzések száma. Az európai járványügyi központ hamarosan kiad egy frissített térképet az új színkódokkal.

A sötétvörös területről érkezőknek az EB ajánlása szerint a beutazás előtt teszteltetniük kell magukat, és ettől függetlenül karanténba is kell vonulniuk. Ez alól az üzleti vagy a sürgős családi utak sem képeznek kivételt az EB ajánlásában, kivéve ha ez aránytalan terhet jelenteni az utazás fontosságához mérten.

Ennek ellenére hangsúlyozzák, hogy mennyire fontos a "zöld sávok", avagy az ellátási láncok folytonosságához biztosított szabad útvonalak megtartása. Az Európai Bizottság azt is javasolja a tagországoknak, hogy fordítsanak kiemelt figyelmet a koronavírus új, fertőzőbb változatainak a nyomon követésére, különös tekintettel a sötétvörös régiókra.

Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

XS
SM
MD
LG