Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Újabb ügyben, ezúttal 2,5 milliárdos költségvetési csalás miatt emeltek vádat Pécsvárad polgármestere ellen


2020. július 7-én átadták a Bro-Ker-Bét Kft. hernádi baromfitelepét (képünk illusztráció)

Akár tíz év börtönt is kaphat Zádori János az újabb, ezúttal milliárdos mértékű költségvetési csalás gyanúja miatt. A független polgármestert és feleségét tavaly nyáron négy és fél, valamint négy év börtönre ítélték első fokon félmilliárdos vagyonelkobzás mellett. Akkor is és most is baromfitelepek uniós támogatásával éltek vissza a vád szerint.

A Baranya Megyei Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat tizenöt személlyel szemben, akik 2,5 milliárd forintnyi uniós és hazai, vissza nem térítendő támogatást tettek zsebre jogosulatlanul csirkefarmok korszerűsítése címén – közölte az ügyészség csütörtökön.

A vád szerint a bűncselekményt irányító két személy házastárs, olyan gazdasági társaságok tulajdonosai, amelyek baromfitartás-technológia adásvételére, beszerelésére szakosodtak. A gazdasági társaságok tevékenysége az egész ország területére kiterjedt.

A két vádlott a baromfitartás, tojástermelés területén olyan gazdasági társaságokkal, egyéni vállalkozásokkal került üzleti kapcsolatba, amelyek önerő híján nem tudtak a kiírt pályázatokon indulni. A két vádlott ezért segítséget ajánlott, és az önerő igazolását valótlan banki körbeutalással, fiktív kölcsönnyújtással, hamis számlákkal teremtette meg – írja az ügyészség.

Ezt követően a berendezések túlszámlázásával vagy a feltüntetett berendezés helyett olcsóbb eszköz beszerelésével segítséget nyújtottak a gazdasági szereplőknek, hogy a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalt megtévesszék, és jogtalanul hívjanak le pályázati pénzeket, ezzel vagyoni hátrányt okozzanak.

A vádirat szerint tizenkét gazdasági társaságnak, vállalkozásnak nyújtottak segítséget, cégenként 14–665 millió forint támogatási összeghez jutottak jogosulatlanul.

A bűncselekmény elkövetését szervező két vádlottal szemben hasonló bűncselekmények miatt büntetőeljárás van folyamatban a bíróságon – írja az ügyészség, amely csak annyit közöl, hogy egy baranyai polgármesterről van szó. A közölt adatokból beazonosítható – és ezt később az ügyészség szóvivője is megerősítette –, hogy Zádori Jánosról, Pécsvárad független polgármesteréről van szó, aki feleségével együtt az ügy fő vádlottja.

A közlemény szerint akár tíz év börtönt is kaphatnak, ha bűnösnek találja őket a bíróság a 2,5 milliárdos költségvetési csalásban.

Tavaly nyáron a Szekszárdi Törvényszék első fokon bűnösnek találta őket egy nagyon hasonló ügyben. Szintén a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalt megtévesztve, jogosulatlanul hívtak le európai uniós és állami támogatásokat állattartó telepek, illetve berendezések korszerűsítésére, amivel 714 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a bíróság szerint. Zádori Jánost négy év hat hónap, feleségét négy év börtönre ítélték nem jogerősen, és félmilliárdos vagyonelkobzást is elrendeltek.

XS
SM
MD
LG