Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Washington kivizsgálja, hogy nemzeti adatbiztonsági kockázatot jelentenek-e a kínai autók


Exportra készült kínai JAC S5
Exportra készült kínai JAC S5

Az Egyesült Államok vizsgálatot indít, hogy megtudja, nemzetbiztonsági kockázatot jelent-e a kínai autóimport, és vezessen-e be korlátozásokat az internethez kapcsolódó autótechnológiát érintő aggodalmak miatt – jelentette be a Fehér Ház.

Azért van szükség az Egyesült Államok kereskedelmi minisztériumának vizsgálatára, mert a járművek „nagy mennyiségű érzékeny adatot gyűjtenek vezetőikről és utasaikról, és rendszeresen használják kameráikat és érzékelőiket, hogy részletes információt rögzítsenek az Egyesült Államok infrastruktúrájáról” – közölte a Fehér Ház.

Mivel „távolról irányíthatók vagy leállíthatók”, a vizsgálat az önvezető járművekre is kiterjed.

„A kínai politika eláraszthatja piacunkat a járműveivel, ami kockázatot jelent nemzetbiztonságunkra – nyilatkozta Joe Biden elnök. – Nem fogom hagyni, hogy ez megtörténjen az elnökségem alatt.”

Fehér házi tisztviselők azt mondták újságíróknak: túl korai lenne még arról beszélni, hogy milyen lépéseket lehet tenni, és közölték, hogy nincs döntés az internethez csatlakozó kínai járművek esetleges tilalmáról vagy korlátozásáról.

Ehhez kapcsolódóan: Szegeden építi fel első európai autógyárát a kínai BYD

A tisztviselők hozzátették, hogy az Egyesült Államok kormánya széles körű jogi hatáskörrel rendelkezik, és tehet olyan lépést, amelynek potenciálisan ”nagy a hatása”.

Biden példátlannak nevezte az erőfeszítést annak biztosítására, hogy „ne ássák alá nemzetbiztonságunkat az Egyesült Államok útjain olyan, aggodalomra okot adó országokból érkező autók, mint Kína”.

Viszonylag kevés kínai gyártású könnyű haszongépjárművet importálnak az Egyesült Államokba. Gina Raimondo kereskedelmi miniszter azt mondta, hogy az adminisztráció még azelőtt lépéseket tesz, mielőtt széles körben elterjednének, és „potenciálisan veszélyeztetnék a magánéletünket és a nemzetbiztonságunkat”.

A kínai elektromos járművek gyártói mindenekelőtt Délkelet-Ázsiára, a Közel-Keletre és Európára számítanak exportpiacként. A BYD, a világ legnagyobb elektromosautó-gyártója az eladások alapján többször is kijelentette, hogy nem tervezi autói értékesítését az amerikai piacon, szerdán azonban azt nyilatkozta, hogy Mexikóban keres helyet gyárépítéshez.

Ehhez kapcsolódóan: Földkisajátítástól, az akkuipar megjelenésétől tartanak Pécsett

A kínai külügyminisztérium pénteken közölte, hogy a kínai autók nem az úgynevezett tisztességtelen gyakorlatok miatt népszerűek világszerte, hanem azért, mert kiemelkednek az éles piaci versenyből, és innovatív technológiát alkalmaznak.

„Kína sürgeti az Egyesült Államokat, hogy tartsa tiszteletben a piacgazdaság törvényeit és a tisztességes verseny elveit, hagyjon fel a nemzetbiztonság fogalmának túlfeszítésével, a kínai cégek diszkriminatív elnyomásával, és támogassa a nyílt, tisztességes és megkülönböztetéstől mentes üzleti környezetet” – közölte szokásos sajtótájékoztatóján Mao Ning, a minisztérium szóvivője.

Az összes, intelligens érzékelővel felszerelt jármű közül igazságtalan célba venni az egy, adott országból származó autókat, és kizárólag azokra bevezetni korlátozásokat – mondta a Kínai Személygépkocsik Szövetségének főtitkára.

A Biden-adminisztráció ettől függetlenül új vámok kivetését is fontolgatja a kínai gyártású járművekre, a tisztviselőkre pedig nyomás nehezedik, hogy korlátozzák a kínai elektromos járművek behozatalát Mexikóból.

Novemberben az amerikai törvényhozók kétpárti csoportja arra figyelmeztetett, hogy kínai vállalatok érzékeny adatokat gyűjtenek és kezelnek, miközben önvezető járműveket tesztelnek az Egyesült Államokban.

Az Egyesült Államok korábban az adatokkal kapcsolatos aggályaira hivatkozva kitiltotta piacáról a kínai távközlési cégeket, a Huaweit és a ZTE-t pedig fenyegetésnek könyvelte el, és megkövetelte az amerikai szolgáltatóktól, hogy távolítsák el a két cég berendezéseit az amerikai hálózatokból.

A Fehér Ház szerint Kína jelentős korlátozásokat vezet be a Kínában közlekedő amerikai és más külföldi autókra. „Miért kellene megengedni, hogy a Kínából származó és az internethez kapcsolódó járművek biztosíték nélkül közlekedjenek hazánkban?” – tette fel a kérdést Biden.

Ehhez kapcsolódóan: Milyen válaszokat ad Kína a gazdasági kihívásokra?

Kína az elmúlt években megerősítette az országon belüli adatkezelés felügyeletét. A legtöbb iparágnak engedélyt kell kérnie ahhoz, hogy adatokat továbbíthasson külföldre.

Májusban a hatóságok szigorították az autóiparra vonatkozó adatkezelési szabályokat, és azt javasolták: tiltsák be, hogy Kínában az okosjárművek közvetlenül külföldre továbbíthassanak adatokat, késztessék őket inkább a hazai felhőszolgáltatások használatára.

Készült a Reuters beszámolójának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG