A Nemzeti Gárda is készen áll a Trump-párti tüntetők miatt

A Proud Boys szélsőjobboldali csoport tagjai gyülekeznek 2020. december 12-én Washingtonban, a feketejogi mozgalom után elnevezett Black Lives Matter téren.

Az Egyesült Államok fővárosában készenlétbe helyezték a fegyveres erőket, a polgármester ugyanis attól tart, hogy a választás eredményét véglegesítő kongresszusi ülés napjára szervezett Trump-párti tüntetés esetleg erőszakba torkollhat.

Washington polgármestere mozgósította a Nemzeti Gárdát, mert Donald Trump amerikai elnök támogatói tiltakozásokat terveznek párhuzamosan azzal a kongresszusi szavazással, amely várhatóan hivatalosan is kimondja majd Joe Biden megválasztott elnök győzelmét. Donald Trump szimpatizánsai január 5-re és 6-ra is tüntetést szerveztek az amerikai fővárosba, hogy megmutassák, kiállnak az elnök mellett, aki minden bizonyíték nélkül azt állítja, kiterjedt választási csalás történt.

Tilos fegyvert viselni a fővárosban

A Nemzeti Gárda több mint 300 tagja áll majd készen, hogy segítsen a tömegoszlatásban, valamint támogassa a tűzoltóságot és a mentőket, derül ki a Gárda helyi parancsnokságának nyilatkozatából. Muriel Bowser, Washington polgármestere azt kérte a helyiektől, hogy maradjanak távol a belvárostól, és kerüljék az összetűzést azokkal, „akik keresik a harcot”. A demokrata polgármester egy sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az Egyesült Államok alkotmánya „ki fog tartani”, és Joe Biden, valamint Kamala Harris „az Egyesült Államok elnöke és alelnöke lesz, amikor január 20-án beiktatják őket”.

A helyi rendőrfőnök azt mondta, hogy biztonsági óvintézkedéseket tesznek, mert „vannak, akik fegyvereket akarnak hozni a városunkba, ezt azonban nem fogjuk tolerálni”. A várakozások szerint mintegy 15 ezer fő vesz majd részt a tiltakozáson, köztük olyan szélsőjobboldali nacionalista szervezetek tagjai is, akik korábban fegyveresen vonultak fel más rendezvényeken.

A rendőrség figyelmeztető plakátokat helyezett ki a belvárosban, amik arra emlékeztetnek, hogy tilos a fegyverviselés. Washingtonban van az egyik legszigorúbb fegyverviselési törvény az egész Egyesült Államokban.

Ehhez kapcsolódóan: Utolsó támadás készül az amerikai választás eredménye ellen

A Proud Boys is részt vesz

A hatóságok aggódnak, mert decemberben egy tüntetésen a Trump-szimpatizánsok összecsaptak a helyi aktivistákkal, az összetűzésben több embert megkéseltek, és felgyújtották a Black Lives Matter mozgalom tábláit. A decemberi tüntetésen a Trump-párti, kizárólag férfiakból álló, szélsőjobboldali Proud Boys szervezet több száz tagja vett részt, valamint más, Trumphoz hű csoportok is képviseltették magukat. Január 4-én a rendőrség őrizetbe vette a csoport vezetőjét, Henry „Enrique” Tarriót még az előző tüntetésen elkövetett rongálások miatt.

Január 6-án a Kongresszus várhatóan jóváhagyja az elektori kollégium szavazásának eredményét, Donald Trump azonban továbbra is vitatja a végeredményt. Az elektori kollégium múlt hónapban véglegesítette a szavazás eredményét, miszerint Joe Biden 306, Donald Trump pedig 232 elektori szavazatot szerzett.

Ehhez kapcsolódóan: USA hatalomátadás: tartanak a Pentagon bevonásától

Trump nem adja fel

A leköszönő elnök január 4-én azt mondta, hogy „pokoli harcot” fog vívni, hogy megtarthassa az elnökséget, és arra kérte a republikánus szenátorokat és képviselőket, hogy fordítsák vissza a vereségét Joe Bidennel szemben január 6-án, amikor a szenátus és a képviselőház egy közös ülésen hivatott véglegesíteni az eredményt. A Kongresszusnak alkotmányos kötelessége összeszámlálni és jóváhagyni az elnökválasztás eredményét, ennek azonban normális körülmények között csak formaságnak kéne lennie. Most azonban legalább 12 republikánus szenátor és 140 képviselő bejelentette, hogy meg fogják támadni az eredményt Trump vádjaira hivatkozva.

Donald Trump, aki nem hajlandó beismerni a vereségét, annak ellenére is folytatja a vádaskodást, hogy mindkét párt választási képviselői, a csatatér államok kormányzói és az amerikai igazságügyi minisztérium is arra jutott, hogy nem történt kiterjedt választási csalás. Ráadásul a bírók csaknem minden ügyet visszadobtak, amiket Trump jogi csapata indított, kettőt maga a legfelsőbb bíróság utasított el.

Készült a Reuters és az AP tudósításának felhasználásával.

Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából.